Nemrég arról írtam posztot, hogy Szlovákiába kellett mennem, hogy elvégezzék rajtam a sterilizáló műtétet. Most elmesélem, hogyan zajlik a procedúra. No, kezdem onnan, hogy egy Facebook-csoportban linkeltek be nekem egy lévai magánklinikát, megnéztem, írták, hogy tudnak magyarul, s emailben lehet elkezdeni a kapcsolatfelvételt. Megtörtént, írtam nekik, nagyon gyorsan válaszoltak is, leírták világosan, hogy kell nekik egy levelet írnom (hagyományos postai úton). Ez is megtörtént, elküldtem elsőbbségivel, megadva minden elérhetőséget (2015.09.08-án). És nagy csend ezután. Nem vagyok egy türelmetlen alak, de azért pár hét múlva dobtam rájuk egy emailt, hogy akkor most mi van, mert semmi visszajelzés nem volt. Szerencsére pár órán belül jött egy kedves hangú email, hogy beérkezett a kérelem, csak az ottani törvények alapján 30 nap a várakozás. Okés. Pár nap múlva email jött, hogy akkor november 24-ére van időpont, legyek Léván reggel 8-ra, vigyek papucsot, pizsamaalsót, illetve utaljak át 100 eurót. Megtörtént.
No, 24-én hajnalban bevágódtam a kocsiba, és elindultam Lévára (Pápán lakom, kb 2.5 órás az út). Odaértem 7.30 felé, kissé szocreálos az klinika, de hát kit érdekel, a CÉL a lényeg. Betereltek egy szobába egy másik sráccal, ott várakoztunk. Sajna épp nem volt magyarul tudó orvos ott, itt egy anaszteziológus jött be elintézni a formalitásokat velem (aláírni a beleegyező nyilatkozatot, melyben tájékoztattak a műtét esetleges rizikóiról). Aláírtam mindent, majd mondták, hogy jönni fog az urológus, beszél velem, és megvizsgál. Jött is, ő sem tudott magyarul, így angolul beszélgettünk (nem is gondoltam, hogy ennyire jól tudok angolul). Kicsit sok volt a várakozás amúgy, mert 11 körül jöttek értem, de hát az a napom arra volt szánva, addig én a szobában olvastam, illetve fekvőtámaszoztam (jó szórakozásom van, mi?). És akkor bementem a műtőbe. Csak egy póló maradt rajtam, rám adták a műtéti köpenyt, felfektettek az asztalra, előkészítettek mindent a műtőssegédek; majd jött az orvos, és beadott egy-egy érzéstelenítő injekciót a herezacskó két oldalára, pontosabban fogalmazva a herezacskó felső oldalaira. És jött a várakozás, hogy elzsibbadjon az adott két régió. Hát nem akart elzsibbadni.
Gyengén éreztem, hogy valamennyire hat a gyógyszer, de csak nem akart az az igazi érzés (érzéktelenség) kialakulni. Aztán jött a „próba”, nem tudom, hogy pontosan mit csinált a doki (lehet, hogy egy minimálisat metszett a szikével), de nekem eszeveszetten fájt, egyből mondtam neki, hogy mindent érzek, és ez borzalmasan fájt. Leállt mindennel, és beadott a jobb oldalra egy újabb adag érzéstelenítőt. És ismét vártunk. És ismét elmaradt az a klasszikus érzéketlenség. De pár perc múlva mondtam, hogy most már kezdjük, nem szórakozom más idejével. És nekilátott. Hát a jobb felemen majd' mindent éreztem. Nem kifejezett fájdalom volt, de éreztem, nem akarom a dolgot szépíteni. Közben elég szarul is voltam, nem tudom, hogy a sok érzéstelenítőtől, vagy inkább pszichoszomatikus oka volt, de nem voltam valami jó formában. Mindegy, végeztek a jobb oldallal, és jött a bal. Oda is kaptam plusz egy adagot, ott már jobban hatott a szer, bár az a kifejezett „semmi érzés” valahogy ott sem következett be, de nem is fájt semmi. Az egész beavatkozás olyan 50 perc volt (kb duplája annak, amit általában írtak, de ebben benne lehet az is, hogy az érzéstelenítő nehezen hatott, többet kellett várni). Amikor végeztek, tettek mindkét oldalra egy-egy tapaszt, majd visszamentem a szobába, mondta a doki, hogy bejön, és megbeszéljük a többit.
Kb. 10-15 percig voltam a szobában, és jött is a doki, elmondta, hogy ha úgy van, akkor mehetek haza, kiadta a zárójelentést. Megadta a számát, hogy ha van valami gond, akkor azonnal hívjam fel. Elhoztam a zárójelentést, és már mentem is a kocsihoz. Hazafelé (kb. 160 km) az érzéstelenítő kezdett kimenni belőlem, és nem szépítem, kezdett jönni a fájdalom. Nem éles, kibírhatatlan, de azért nem kellemes. Főleg az alhasam fájt, de mondom kibírható, semmi extra. Mondjuk amikor hazaértem, alig bírtam a kocsiból kiszállni, és még cipekedhettem fel a harmadikra a cuccaimmal. Úgy mentem, mint akit a vonat ütött el. Itthon nem vettem be semmi fájdalomcsillapítót (nagyon gyógyszerellenes vagyok), de a délutánon-estémen eléggé fájt az alhasam is és a műtéti heg is, illetve az elvágott ondóvezetékek is. Másnap szerda dél körül kezdett a fájdalom csillapodni, annyira, hogy alig egy nappal a műtét után el is mentem futni (6.5 km). Annyit tennék hozzá, hogy ha újra csináltatnám, akkor nem helyi érzéstelenítésben, hanem altatásban kérném (400 euró volt így, altatva 490 lett volna).
Na, szóval egy hete volt műtét, érzékeny még a terület, néha kicsit fájdalom is van, de nem vészes. Ajánlott ilyenkor egy jól tartó alsónadrág, és egy jó bő nadrág, tuti kombó. A későbbi nemi életet befolyásolja a műtét, erősen pozitív irányba, a potenciámmal semmi gond (sőőőőt)!
dodiur83
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
