Bicse terhesség sztori

A Tennessee állambeli pár, Amanda és Bill Prentice már négy éve próbálkozott az utódnemzéssel, mígnem 2012. április 25-én a család megtudta, hogy sikerrel jártak. Öt óra múlva – még aznap – meg is született gyermekük.

A WSMV hírportál jelentése szerint a nő a szülés előtt néhány nappal rejtélyes görcsöket érzett, ezért férje sietve elvitte a helyi kórházba. Mivel Amanda állapota súlyos volt, innen mentőhelikopterrel rögtön a Vanderbuilt Kórházba szállították. Amanda két napig eszméletlen volt. Mikor felébredt, megtudta, hogy anyuka lesz. Öt órán belül pedig megszületett Allie McKinley Rose 2,3 kilogrammal, egészségesen.

Amandának fogalma sem volt róla, hogy várandós, mivel semmilyen szokásos tünetet nem észlelt magán. Nem érzett semmilyen mocorgást a pocakjában, és már két éve ugyanazokban a ruhákban járt. Férjével pedig már-már az örökbefogadást fontolgatták. Billy elmondta, hogy az egyetlen terhességre utaló jel az volt, hogy Amanda lábfeje és bokája feldagadt.

A hasonló esetek gyakoribbak, mint gondolnánk:

- Minden 450 terhes nőből egy csak a huszadik hét táján vagy még később kapcsol, hogy terhes.

- Minden 2500 terhes nőből egynél csak a vajúdás kezdetekor tudatosul, hogy gyermeke lesz.

A terhesség észrevétlen lefolyásának oka nemcsak a várandósság tagadásában vagy mentális betegség fennállásában keresendő. Egyes nők nem tapasztalnak semmiféle tünetet, sőt, még menstruálnak is a terhesség alatt. Az ilyen jellegű terhességek hátterében jellemzően a várandós nő stressz-szintje áll.

Forrás

Bicse