Szeretném elmesélni, mi történt velünk a minap. Tizenegy éves lánykám régóta náthás, köhög. Háziorvos javaslata: gégészet, nézze meg szakember, nincs-e arc- vagy homloküreg-gyulladása. Anya naiv, reggel 8-ra elmegy a XX. kerületi rendelőintézetbe, bejelentkezik szépen, ahogy illik, majd felüget az emeletre a gyerekkel. Akkorra már tele a 100 négyzetméteres váró. Gyermeknél könyv, anyjánál étel, ital, ismervén a magyar egészségügy áldott állapotát. Ami történt, az azért mégis kiverte a biztosítékot. Bár 8-kor kezdődik a rendelés, az első beteget csak jóval 8.30 után szólítják.
10 óráig gyermek szépen elolvasgat, köhög, fúj. 11 felé már kissé nyugtalan, kóborol, nem köti le semmi. 11.15-kor anyuka rákérdez az asszisztensre, aki igyekszik minél kevesebb ideig az ajtón kívül tartózkodni, hogy mi várható. Rövid válasz: Mindjárt következnek.
Mindjárt 12.15-kor anyuka érdeklődik, hogy várható-e, hogy még a mai szent napon bekerüljenek az orvos szent színe elé. Nővér dühös, hogy mit képzelek, ők dolgoznak, nekem meg az a dolgom, hogy várjak.
Előjegyzéses betegek morognak. Nem előjegyzésesek szintén.
Kérdezem, hogy mégis mennyit várjak egy lázas, beteg kiskorúval? Kijön az orvos, aki szerint ez megengedhetetlen. Szerintem is. Csakhogy mindketten mást ítélünk megengedhetetlennek. Én ezt a helyzetet, ő pedig azt, hogy merészelem a gyerek jogait érvényesíteni.
Értem én, hogy egy orvos rendel két kerület betegeire.Tehát a kialakult helyzet nem feltétlenül az ő hibája, bár emberségből a gyerekeket lehetne előbb megvizsgálni. Jegyzem meg ugyanez a helyzet a Heim Pál Kórház ortopédiai szakrendelésén is, ahol szintén 5 órát vártunk arra a 2 percre, míg dr. szaktekintély kijelentette: lúdtalpbetét.
Judit
