anya mozgás tánc

Sziasztok! Két kisfiú boldog édesanyja vagyok. A nagyobbik 2015 szeptemberében kezdte az ovit. Ekkor a kicsi még csak 8 hónapos volt. Mivel felszabadult egy kis időm, egyre nagyobb szükségét éreztem a mozgásnak és annak is, hogy közösségbe járjunk.

Nagyon sokat keresgéltem, hogy mi lenne a nekem való. Mindenképpen kellett valami felügyeletet is találnom a kicsinek, amíg én tornázom. Szerencsére már léteznek olyan edzőtermek, ahol néhány órára biztosítanak gyerekfelügyeletet a kicsiknek. Megérett bennem az elhatározás, de a természet közbe szólt. Az ovi kezdetével a nagyobbik folyton beteg volt. Így jó ideig nem tudtam belevágni.

Közben újra elment a kedvem az egésztől. Kerestem a kifogásokat, hogy így is rohanok egész nap. Úgysem lenne időm rá. Aztán egy nap érkezett a hír, hogy ebben az edzőteremben indul Maminbaba foglalkozás. Még ingyenes bemutatóóra is van. Rögtön jelentkeztem, nehogy lemaradjak. Izgatottan vártuk az első órát.

Aki nem ismeri a Maminbabát, annak röviden elmondom miről is van szó. Ez egy zenés-táncos-aerobik szerű mozgás, amit az anyuka együtt tud csinálni a babájával. A babát hordozóban rögzítik az anya testén. Ehhez az edzők tudnak eszközt és segítséget is adni. Miközben anya edz, a babák jókat alszanak. Ami nagyon szimpatikus, hogy nemcsak szülés után, de várandósan is el lehet járni erre a tornára. Ilyenkor sajnálom, hogy nem találtam rá hamarabb.

Szóval eljött az első alkalom. Vinni kellett a babának és nekem is váltóruhát és folyadékot. A piciknek azért kell a váltóruha, mert igencsak összeizzadunk egymással.  Jó sokan gyűltünk össze az első alkalommal. Akinek nem volt hordozója, annak kerítettek megfelelőt. Segítettek felvenni a piciket. Ellenőrizték, rendben vannak-e rögzítve. Aztán kezdődhetett a móka. Felcsendült az első latinos szám. Próbáltuk követni az oktatót, aki mindig mondta és mutatta a gyakorlatokat. Természetesen az ő hátán is ott ringatózott a kislánya, aki hamarosan el is aludt. Ha valamelyik baba elalszik, vagy meglazul az eszköz tánc közben, azonnal kapunk segítséget, hogy a fejét megtámasszuk, a hordozót megigazítsuk. Be kell valljam, én itt, ezen az órán jöttem rá, hogy semmi ritmusérzékem nincs. Azt hittem, ezt nem fogom tudni követni.

Az oktatótól nagyon sok segítséget kapunk, hogy az egyes gyakorlatokat szülés után hogyan érdemes elvégezni, nehogy valaki lesérüljön. Oda kell figyelni a tartásra, hogy a medence izmai megfelelően támasszanak, ez különösen a plusz teher miatt fontos, amit a babák biztosítanak.

Azóta hetente kétszer eljárunk maminbabázni.  Egyre jobban mennek a lépések. A testemen is látszik, hogy szépen formálódik. A mozgástól sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok és ez a gyerekeken is meglátszik. Boldog vagyok, hogy a csapat részese lehetek és talán egy napon és is jelentkezem trénerképzésre. 

Harisnyáspipi

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?