Pankuci Petya Heim Pál ortopédia

Kontroll a Heim Pál Gyermekkórházban
 

A mai napunk pozitív megtapasztalásáról muszáj írnom egy szösszenetet. Erre a napra kaptunk időpontot ortopédiai kontroll vizsgálatra a Heim Pál Gyermekkórházba. Hősiesen bevallom, elég rég jártunk a Doktor bácsinál – szerencsére nem is volt különösebb ok, hogy menjünk (most se, de azért az éves ellenőrzés jó, ha megvan!)

Időben elindultunk otthonról –  9:10-re voltunk előjegyezve. Még a forgalom se volt olyan nagy, leszámítva a Kőbányai út-Könyves Kálmán körúttól kezdődő araszolást… Sőt, mi több, még parkolóhelyet is találtunk a kórház mellett! Újdonságként hatott rám, hogy a Delej utca felől máshonnan lehet behajtani autóval az udvarra. Azt nem tudom, hogy esetleg eljutottak-e már oda, hogy a benti parkolóban van-e bárhol is mozgássérült kártyával rendelkezőknek felfestett hely…(?)

Utoljára, amikor erre jártunk (egty-másfél éve) még nem volt, így egy igen mélyreható beszélgetést folytattam egy úrral, aki finoman felszólított, hogy ne álljak félig se fel a fűre az autóval, mert az tilos! Majd amikor rákérdeztem, hogy akkor hova szabadna megállnom a zsúfolt udvaron, közölte, hogy beállhatok a felcsíkozott részre, az A épület mellé. Érdeklődtem, hogy az ott esetlegesen nem a gyerekorvosok, mentők helye-e, de felvilágosított, hogy odaállhatok, azt szabad! Kifele jövet a sorompónál megemlítettem a portásnak, hogy volt egy kis nézeteltérés a kollegájával, mire kedélyesen közölte: „Ja, ő a Főnök úr!” (Upsz!)

Heim Pál Gyermekkórház, ortopédia
 

Visszakanyarodva a mai naphoz… Időben odaértünk és bejelentkeztünk. Amíg a kártyákkal molyoltam, Petya egyszer csak gondolt egyet, és nekiindult lépcsőzni, még jó, hogy szólt a hölgy: Vigyázzon, szökik! Szépen fellépcsőztünk az I. emeletre és leültünk. Ahogy körülnéztem, már azon agyaltam, túl lazán jelentettem ki, hogy 10-re beérünk az oviba; de ha várni kell, akkor várni kell!

Kilenc óra után kicsivel megjelent a Doktor bácsi és kedélyesen üdvözölt minket, miután Petya kis híján fellökte. Pár perc múlva már a rendelőben is voltunk. Megnézegette, megtekergette a lábait, majd röntgenre küldött bennünket. Még egy emeletet lépcsőzhettünk, hurrá! Ott is bejelentkeztünk, és csodák csodájára tíz perc sem telt el, már szólítottak is. Mit mondjak, nem volt egyszerű megoldani, hogy Petya nyugton maradjon… Az még a könnyebb variáció volt, amikor egymás mellett tartott lábakkal készítették a felvételt, de ami utána jött… Törökülésszerűen fel kellett húzni a lábait, és úgy tartani, amíg „lefotózzák”. Ha jól emlékszem három szép, méretes párna került Petya lábára, miután nagy nehezen beállítottuk, de így is legalább 3-4-szeri nekifutásra maradt csak nyugton. Nem is tudom, hogy sikerülhetett a kép, de jó lett.

Mondjuk, nem tudom, hogy kellene normálban ilyen gyerekeknél ezt a vizsgálatot intézni, de itt csak egyedül foghattam őt – nem jött senki segíteni. Még én éreztem magam hülyén, hogy miért is nem csapatostul jöttünk, úgy egyszerűbben megfoghattuk volna… Mindegy, túl voltunk rajta, majd visszamentünk az ambulanciára. Ahogy lepakoltunk, már szóltak is, hogy mehetünk befele. Szegény Petya, már nem annyira akarta, de a muszáj az nagy úr. Leültettem egy székbe és „megbeszéltem” vele, hogy akkor most ő ott marad, amíg a papírokat, cipőreceptet megkapom. Pillanatok alatt végeztünk és már öltözhettünk is; indulás az oviba!

Meglepően hamar végeztünk
 

Az egész projekt – röntgennel-mindennel együtt, nem tett ki egy órát! Ilyen rövid idő alatt álmomban se gondoltam, hogy végzünk, és ezt szóvá is tettem a vizsgálóban, mikor még bent voltunk. Doki bácsi azt mondta, változtattak a rendszeren, és ez még nem a végleges állapot, de érezhetően gördülékenyebben mennek a dolgok. (Pedig még rá is kérdeztem, hogy kidobták-e a páciensek egy részét, de azt mondták nevetve, hogy nem.) Csak így tovább, Heim Pál Ortopéd Ambulancia!

Szumma szummárum hihetetlenül jól indult a nap, 10-re tényleg odaértünk az oviba, ahol pont a kutyás foglalkozásra sikerült beesnünk, Petya nagy örömére.

Pankuci

Tünde Blokus társasjátékBezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?