Elkezdtem az előírt vizsgálatokat, volt terheléses cukor és inzulin magánúton, illetve többféle labor a meddőségi központban. Nőgyógyászati vizsgálat, majd időpont méhtükrözésre. Itt közbejött egy megfázás, ami miatt a tükrözést halasztani kellett. Mivel ez ciklushoz igazodó, egy hónappal későbbre kaptam új időpontot. Emiatt a meddőségi központos időpontomat (ami nagy kincs) le kellett mondanom. Eléggé bosszantott, hogy egy hülye nyári megfázás így módosítja a terveinket.
Közben beiratkoztam egy egyetemre, elkezdődött a tanév. Szeptember 3-án indultam az első tanítási napra, amikor megcsörrent a telefon. Az örökbefogadási kérelmünkkel foglalkozó TEGYESZ-es ügyintéző hívott, hogy fogadókészek vagyunk-e. Teljesen váratlanul ért a kérdés a korábban jelzett négy-hatéves várakozási időhöz képest. Jelezte, hogy van egy kislány, aki nemrég múlt hároméves, szeretnénk-e bejönni az aktáját megismerni. Igent mondtunk.
Az iratismertetés során megtudunk sok mindent a kislány születésének körülményeiről, jelenlegi egészségi, pszichés állapotáról. A dokumentum nem tartalmazott semmi ijesztőt. Az ügyintéző magunkra hagyott pár perc gondolkodás erejéig, majd mikor megerősítettük, hogy szeretnénk látni, akkor mutatott fényképeket is. Aranyos kislány volt a képeken, folyóparton állt rózsaszín fürdőruhában bokáig a vízben. Kék szemű, szőke hajú. A füle Lukácsra hasonlít. Hétfőig kaptunk gondolkodási időt. (Másnap lemondtam a meddőségi központot végleg.)
Lombik vagy örökbefogadás?
Maradt a gyermektelenség, a lombik és az örökbefogadás. Vagyis, ha szeretnénk gyereket, akkor az utóbbi kettő. Nekiálltunk tehát információkat gyűjteni mindkét vonalon.
Tovább>>>
Miután jeleztük, hogy részünkről mennénk tovább a következő fázisra, megkaptuk a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat ügyintézőjének számát. Időpont-egyeztetést követően, a következő kedden elmentünk egy nem messzi vidéki városba. Beszélgettünk egy órát az ügyintézővel, pszichológussal, gyermekvédelmi gyámmal, majd a nevelőszülő behozta a kislányt. Nagyon édes kis királylány volt, aki teljesen megilletődött, mert hat felnőtt csak őt bámulta.
A rápillantás helyett kb. egy órát próbáltunk játszani. Már ott helyben igent mondtunk a továbbiakra. Elhozhattunk két kiskori képet. A munkahelyemen elkezdtem felkészíteni a környezetemet, hogy valószínűleg 6 hónapra eltűnök.
Innentől már minden gördülékenyen ment, három hétig fokozódó gyakorisággal látogattuk a lányunkat a nevelőszülőknél. Először csak a háznál voltunk, majd egyre messzebb kirándultunk, elvittük autóval, sétáltunk, stb. A nevelőanya nagyon jó fej volt, mindenben segítette az átkötődést. Végül novemberben a gyámhivatal is meghozta a végleges kihelyező határozatot. Innentől már a mi gyerekünk lett.
Talán még mindig nem fogtam fel egészen, hogy ilyen hirtelen megtörtént ez az egész, még mindig hihetetlen a számomra a gondolat, hogy van egy személyi igazolvány, ahol az anyja neve rovatban én vagyok. Azóta kölcsönösen tanuljuk egymást, természetesen vannak az életkorból adódó kisebb hisztik, és néha mi is elfáradunk, de úgy érzem, jó úton haladunk.
Rozália
Örökbefogadással kapcsolatos posztjaink:
Örökbe fogadtam egy Down-szindrómás gyermeket
Tíz tévhit az örökbefogadásról
A védőnő szerint nem vagyok normális, hogy örökbefogadnék
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
