Olyan felnőtt lesz a gyereked, ahogy gyerekkorban bánsz vele

Korábban a csecsemőkori kötődésről írtam, a mai poszt a felnőttkori kötődésről fog szólni.

Bár a kötődési viselkedést aktiváló rendszer főleg az első életévekben fontos, egész életünkön át tovább működik. A kisgyermek kötődési stílusa meghatározza, vagy legalábbis tartósan befolyásolja a felnőttkori kötődési képességet. A felnőttkori kötődés mechanizmusa azonos marad, csak a kötődési személy változik meg. A kötődési funkció áttevődik a szülőkről a szerelmi partnerre, de továbbra is a kötődési személy jelenti a biztos bázist az élet kihívásaival szemben.

A kötődési rendszer központi változója csecsemőknél érthető módon még a fizikai közelség, azonban a gyermek kognitív képességeinek fejlődésével a megnyugtató funkciót valójában a gondozó „észlelt közelsége” biztosítja majd, ami a belső reprezentációk szintjén értelmezhető. A gyermek kialakít egy „belső munkamodellt”, mely összesűríti az egyén korábbi tapasztalatait, elvárásait, céljait a „fontos másikkal” kapcsolatban. Ez a gyermekkorban kialakuló belső munkamodell fog tovább élni felnőttkorban is, és ez képezi majd alapját az intim kapcsolatoknak.

Vannak kérdőíves módszerek, melyekkel meghatározható a felnőttkori kötődési stílus. Ezek azon a feltevésen alapulnak, hogy a belső munkamodell bizonyos részei nem csak tudattalanul, hanem tudatos módon is hozzáférhetőek. Ez a módszer önbeszámolós formában a jelenlegi párkapcsolat jellemzőit veszi figyelembe a kötődési stílus meghatározása során. A kérdőív a kötődés stílusok mögött meghúzódó két független dimenziót méri.

Az egyik dimenzió arra vonatkozik, hogy milyennek ítéli meg a személy saját magát kötődési helyzetekben. A személy önmagáról alkotott képe a szorongás fokával mérhető. Ennek megfelelően, ha a vizsgált személynek pozitív az önmagáról alkotott képe, akkor alacsony szorongást fog mutatni intim helyzetekben, viszont minél negatívabb a magáról alkotott kép, annál nagyobb lesz a szorongás szintje, mert fél, hogy nem fog megfelelni, nem fogadják el, meg fog szégyenülni.

A másik dimenzió pedig arra vonatkozik, hogy milyen várakozásokkal bír az egyén a másik személyt illetően. A másokról alkotott kép viselkedéses kifejeződése az elkerülés. Hiszen ha a másikról alkotott belső munkamodell pozitív, akkor az egyén nem kerüli el a másikkal való közelséget, megbízhat a másikban, átadhatja magát, feloldódhat a biztonságos közelségben. Ha viszont a másik féllel kapcsolatos várakozás negatív, akkor elkerüli a kötődési helyzetet vele, mert nem akarja kiszolgáltatni magát, tart a másiktól, nincs meg a bizalom, hogy biztonságban lesz.

A két dimenzió mentén meghatározhatók a felnőtt kötődési stílusok, melyek nagyban hasonlítanak a csecsemőknél beazonosítottakra.

1. Biztonságosan kötődők: önmagukat pozitívan értékelik, ezért alacsony szorongási szint jellemzi őket, és mivel mások iránt bizalommal vannak, az elkerülés is csak kevéssé jellemző rájuk. Magabiztosak, nem szoronganak, és képesek intim, spontán, kielégítő párkapcsolatba kerülni a társukkal.
2. Belebonyolódottak / elárasztottak (korábban ambivalensnek nevezték őket): önmagukban bizonytalan személyek, akik sokat aggódnak a kapcsolataik miatt, féltékenyek, izgulnak, hogy elhagyják őket. Mivel másokat pozitívan értékelnek, ezért keresik velük a kapcsolatot, nem jellemző rájuk az elkerülés. Viszont maguk miatt szoronganak, ezért a másikban keresik a megnyugvást, de nem igazán találják.
3. Elkerülők / elutasítók: saját magukat pozitívan értékelik, ezért kevéssé szoronganak, viszont mások iránti bizalmatlanságuk miatt magas elkerülési tendencia figyelhető meg náluk. Amíg egyedül vannak, kiegyensúlyozottak, stabilak, de számukra nem komfortos beleereszkedni egy számukra kiszámíthatatlannak tűnő párkapcsolatba, inkább elzárkóznak (ettől még élhetnek párkapcsolatban, de a működésmód inkább az elkerülés).
4. Félelemteliek / Szorongó-elkerülők: mind a szorongás, mind az elkerülés skálán magas értékkel jellemezhetők, mert magukat szerethetetlennek és értéktelennek tartják. Mivel félnek a visszautasítástól, kerülnek másokat. Sokat szoronganak, és érzelmileg gátolt a párkapcsolatuk.

Az alábbi ábra szemlélteti a két változó közötti összefüggéseket:

Amerikai felnőtt mintában a biztonságos kötődésű személyek 57 százalék arányt képviselnek, a belebonyolódott kötődési stílusúak 10 százalékot, a félelemteli kötődésűek 15 százalékot, az elutasító személyek pedig 18 százalékot tesznek ki a populációban.

Miért mondtam el mindezt? Amikor olyan kommenteket olvasok a Bezzeganyán, hogy „mi is felnőttünk”, akkor magamban azt gondolom, hogy „aha, persze, de milyen áron???” és hozzágondolom a fentieket…

Lehet, hogy valaki úgy érzi, hogy „anyám gyakran felpofozott, mégis normális ember lett belőlem”, aztán ha kitöltené a fenti kérdőívet, szépen kijönne, hogy „elkerülő típus”, azaz képtelen a kielégítő párkapcsolatra. Mivel azonban fogalma sincs arról, hogy milyen a biztonságos kötődés, fel sem tudja mérni, hogy lehetne másképp is, mint ahogy ő megéli a dolgokat. Következésképp nincs egyáltalán rálátása arra, hogy ő hiányt szenved, és hogy valamelyest sérült az érzelmi élete. Sőt, mivel ez a minta van a fejében, a gyerekét is hasonló módon neveli, és közben elítél másokat pl. az együttalvás miatt.

Az első pár életév tapasztalatai tudományosan bizonyítva élethosszig tartó hatással vannak az egyén életére. Lefordítva: még a gyerekünk sikeres házassága is valamelyest attól függ, hogy hogyan bánunk vele 7 hónapos korában… Nyilván komplex dolgok ezek, minden mindennel összefügg, és nem lehet egyértelmű kijelentéseket tenni, de a valószínűségeken lehet javítani már a kezdetek kezdetén.

A poszttal szerettem volna bemutatni az összefüggések egy kis szeletét a legfrissebb pszichológiai kutatások alapján. Tisztelettel átadom a fenti eredményeket a Bezzeganya-közösségnek személyes és közös átgondolásra!

Források:

Brennan, K. A., Clark, C. L., Shaver, P. R. (1998). Self-report measurement of adult attachment: an integrative overview. In: Simpson, J. A., Rholes, W. S. (eds), Attachment theory and close relationships (pp. 46-76). New York : Guilford Press.

Mikulincer, M., Shaver, P. R., Pereg, D. (2003). Attachment theory and affect regulation: The dinamics, development, and cognitive consequences of attachment-related strategies. Motivation and emotion, 27(2), 77-102.

Nagy, L. (2005). A felnőtt kötődés mérésének új lehetősége: a Közvetlen Kapcsolatok Élményei kérdőív. Pszichológia, 25(3), 223-245.

lorella

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?