Még tavaly kaptuk, de csak négykézláb tudtak rá felmászni az ikrek, akkoriban nem tudtam, milyen szerencse, hogy egyelőre csak a bébitaxi jöhet szóba. Szobában, bútorok között, ide-oda, néha leestek, koppantak, vagy betört egy üveg, nekimentek a polcnak, beütötték a fejüket az asztal sarkába. Nevettek, élvezték, cincálták. Féléves koruk óta veszekednek, a bébitaxi volt az egyik első ok, mert persze csak egy motort örököltünk, először be sem akartam engedni a lakásba egy ilyen marhaságot. De a gyerekek élnek-halnak a motorokért. Járművel születtek, a lábukat csak félig használják. Most jöttem rá, motoros nemzedéket nevelek.

Két hete reggeltől-estig megy a nyuszimotor, a babakocsit végleg leparkoltuk. A bébibicikli korszaknak vége. Támogatja a mozgást, fejleszti a gyereket (jaj, ez is?). Bár szeretném nem beengedni a lakásba, de térülök-fordulok és bent vannak a nappaliban a járgányok, a lányom a tévének ugratja. Rééémes. Utunk nélküle elképzelhetetlen. Száguldozunk. Az első percekben nem győzök hüledezni és sikoltozni az úttesten, amikor ketten kétfele hajtanak a körúton. Nem, azt hiszem, igazából nem szerettem meg ezt a komplett műanyag járgányt. Inkább csak eltűröm, belenyugszom, de kiteszem a házunk elé, ha fúj, ha süt a nap, azért az ágyba ne vigyük már be! Persze ők ettől még boldogok, irtóra lázba hozza a motor a gyerekeket, és ez így van jól.

Körülnéztem a piacon nemrég, és nem győztem csudálni, mennyiféle motor, roller, taxi, szelídbicikli, tricikli áll a játéküzletekben. Másfél éves kortól már lehet kezdeni, a szakemberek is ajánlják, bicikli-előkészítőnek, futókeréknek, egyensúlyozó szettnek. Terveztem egy listát, de végtelen lett. A legkülönfélébb macik, mókusok, babák, királynők, autómárkák, buszok utánzatai a járgányok. Pénztárcaszívók. A játszótéren állandó veszekedés tárgyai, mert mindenki valami mással jön be a kapun, és minden gyerek a másikét kívánja meg. Nem csak szépek vannak, valljuk be, inkább elképesztőek, holdjáróhoz hasonlítanám őket. Vagy páncélos, harci járműhöz, minek ez gyerek alá? Még járni sem tud? Hát rondák, nem kell szépnek lenniük, a gyerekszem másképp lát. Rózsaszín lapátfülekkel, zászlókkal, fogókkal, hercegnőmatricákkal. Komplett műanyagarzenál. Inkább becsukom a szememet, ha vásárolni indulok, vagy eltanácsolom a húsvéti nyuszit, ugye nem egy újabb járművet kapnak idén is a csemetéim? De igeeen! Közben már régen eldöntöttem, májusban átnyergelünk a lábhajtós fabiciklire.

Megtudtam, hogy világszenzáció ez a magyar találmány, a kismotor hungarikum. Az utcák tele vannak száguldó bölcsis korú gyerekekkel (sehol külföldön ilyet nem láttam), kétéves nálunk a bringás kritikus tömeg. Lassan én is megszokom ezt a gyors haladást. Vannak jó tapasztalataim, nem ezt vártam. Ha hajtunk valamerre, az autók igyekeznek megállni, zebrán gyorsan lehet vele menni, és hiába megyek ikrekkel, akik hajlamosak ketten kétfelé hajtani, nem féltem őket igazából, mert nagyon ügyesen tudnak mozogni a kismotorral. Inkább csak magamat heccelem felesleges rémületekbe.

A babáim nyuszimotorosok lettek. Kinőttek a babakorból. Motoros könyveket kell este olvasni, motort bámulni a benzinkútnál, számolni a motorokat utazás közben. Motorozunk, de biciklizni még meg sem tanultunk. Mi lesz a kínálat, ha oda jutunk, tudja valaki? Csak győzzek eligazodni a piacon. Csak győzzem támogatni a mozgásfejlődésüket.

Kiss Noémi – Ikeranya