Az a boldogságos édeshármas...

A gyerekek hétfőn 11 felé mentek el, így csak úsztattuk a nap hátralevő részét. Kedves szabadon nyomkodhatta a PS-t, míg PiciLány aludt. Nem kellett másra figyelni. 

Én egy laza kataszrófa utáni rendrakással ütöttem el az időt, hogy aztán a következő három napban jöjjön a semmittevés. Meg aztán valahogy ki is kapcsol a nyugiban takarítás. (Ezt azért titkolni probálom, mielőtt...)

Gondoltuk milyen szuper, az esténk akkor kezdődik, amikor PiciLány elalszik. 

Végülis igaz volt.... ezért gyakorlatilag nem is kezdődött el. Pedig erre a pár napra beköltöztettük a kis porontyot KicsiLány ágyába, ahol imád lenni. Gondoltuk jut nekünk egy kis ereszd el a hajam. 

Nem jutott. 

Kb óránként kelt, hiába vittem vissza a mi ágyunkba, az övébe, a Holdra... bárhová. 

Majd holnap alszik. Gondoltuk mi.

A kedd fénypontja volt, hogy meglátogattuk Keresztanyumékat. Ezzel szikrázó napsütést varázsoltunk a napjukba. PiciLány, bár délután 4-ig 5 percnél többet nem aludt, jól bírta a progit. A kutyázást egyenesen imádta.

Hazafelé kidőlt, mi meg beugrottunk hambizni egy helyre, ahová Kedves már rég el szeretett volna vinni. Útba is esik és bébi is biztos alszik egy jó nagyot, hiszen se éjjel, se nappal....

Hahaha. Alig 20 perc alvás után pattant ki a szeme, amint megmarkoltuk az ínycsiklandó vacsoránkat. De legalább elbambulázott.

Majd este alszik rendesen!

Nem. 

Mert minden sz@rnál van egy megasz@rabb, mondta anno egy kedves kollegína. 

Telitalálat.

Következő éjjel hajnali fél 5-ig rodeóztam vele. Fekve sehogy sem tudott aludni. Sikítva kelt, szörtyögött és álmában is rágott mindent.

A fájdalomcsillapító már este 10-kor előkerült, lidocain zselé is megvolt.

A helyzet, ha lehet, csak romlott.

Kedves ugyan dolgozott a két ünnep között, de mégis jött utánam hajnalban, hogy vagy kicsit megölelgessen vagy picit figyeljen PiciLányra, amíg pihenek egy keveset.

Igazából azt sem értettük, hogy miért nem dőltünk el állva bárhol a nap folyamán, de még délután letoltunk egy nagybevásárlást. 

Bíztunk az estében. 

Mivel Kedves gyanakodott a lázcsillapítóra, hogy hasfájást okozott, így vettünk másfélét. 

Új fájdalomcsillapító, lidocain zselé, megszokott hely... 

Ugyan már! Végül ülve aludtam hasamon a babával. 

Minden volt. Hasfájás, szörtyögés, rágózás... de legalább ellötyköltem a fenekét és könnyebben visszaaludt a szívverésemet hallgatva.

Este adtam neki homeót. Sajna a szer, ami neki kellett volna, hát pont elfogyott, de a másik se rossz, csak nem az a specifikus. Nem is vártam csodát. Viszont a bogyókat ügyesen szopogatta. 

Persze vertem a fejem a falba, hogy miért nem jutott eszembe a homeózás már az első vacak este.... sokkal nyugisabb volt a következő nap. 

Ami nagy szerencse, mert a tortalapokat meg kellett sütnöm és a csokikrémet is meg kellett főzni, hogy aztán másnap elkészülhessenek a remekművek.

Ide egy torta nem elég. Szerintem persze elég lenne, de Kedves és NagyFiú felporszívóznak egy fél tortát. Az sem mellékes, hogy KicsiLány minden áldott évben gesztenyetortát kér és hát.... Picit unjunk, na. Ezért a gesztenye mindig a dísztorta, ami a szíve vágya. A másik meg csak egy torta.

Idén Naruto-s tortát álmodott meg a lelkem virága, én meg törhettem a fejem, hogy milyen legyen ez egyszerű, de nagyszerű formában. 

A lovag étterem ötlete annyira tetszett neki, hogy kitaláltuk, hogy akkor nálunk kézzel-lábbal evős, konyharuha-pártedlis menü lesz szilveszterkor, mint szülinapi ebéd. 

Egy egész hétig nem főztem! Na ez szuper jó volt! Rengeteg kaját csinált Kedves karira és még az anyukája is megdobott minket nem kevés félkészre sütött isteni ebéddel. Csak fagyóból ki, sütőbe be.... ez azért nem volt olyan utálatos. 

Egy ilyen laza hét után már vártam, hogy eluraljam a konyhát. Meg végre nem az uncsi hétköznapi sietős, de nem is az ünnepi kapkodós. Szeretek én főzni, csak hagyjanak békén közben.

Mivel NagyFiú dolgozott, így fél 5 előtt nem is tudtunk volna együtt enni. Addigra azért vállalható egy bonyibb fogás is.

Lassan rájöttünk, hogy PiciLány fő baja a fogzás mellett, az ijesztő csend és a rémisztő nyugalom lehetett, mert amint visszatért a zsibongó élet a lakásba, ő kisimult.

Aludt is szép nagyokat. Persze akkor ébredt, mikor a torta arcát rajzoltam épp és mivel gyorsan kellett cselekednem, így bal kezemben a nyeszegő bébivel készült el Naruto nem tökéletes, de még vállalható feje.

A Szilveszteri szülinap nem indult valami vidáman. Valahogy itt senkinek a gyomrán nem megy át a szendvics ebéd. Megint csak a normális meleg kaja hozott nyugalmat. 

Az viszont gyorsan.

NagyLány persze, hogy persze nem vett részt a kézzel-lábbal evésben. Elnéztük neki a villa és kés használatát. Mindenki más viszont rettenetesen élvezte ezt a lovagi vacsit. Kedves csinált autentikus háttérzenét, szóval hangulatos volt. Bántam, hogy a cupákos kezünkkel ugye nem fotóztunk, mert jó volt nézni amilyen élvezettel faltak.

Szülinaposunknak annyira tetszett a torta a bénázasom ellenére is, hogy tiszta mázli, hogy két tortát csináltam! Vacsi után csak a csoki-marcipánost ettük meg. Naruto megszentségtelenítését letiltotta. Hahaha.

Mivel az egész nap csúszott, jó későn indultunk le tűzijátékozni. 

PiciLány tágra nyílt szemekkel nézte a repkedő szikrákat, a durranó csillagokat. Csak akkor nyüszített, ha semmi látvány nem volt épp. 

Így is jobbnak láttam idő előtt hazaindulni vele. 

NagyFiú is találkozott a barátaival a réten, engedjük el őt is. NagyLány meg csak szimplán fázott (mert 24 órát nem alszom kihívással probálkozott...nem ment).

Szóval fellőttük a KicsiLánynak szánt tűzijátékokat - immáron tizenegyedik alkalommal - aztán mindenki ment az útjára.

Kedves lent maradt a kicsikkel még durrogni, mi meg baromi jót dumáltunk NagyLánnyal, PiciLány pedig ájultan aludt közben az ölben.

A többiek 10 után értek haza, még tortáztunk egyet, mert az izgalmak meghozták KicsiLány bátorságát és felszabdaltuk a gesztenyetortát.

Folyt a gyerekpezsgő és suttogva nevetgéltünk az asztal körül.

"Nézd Szívem! Ha 23:55-kor elindítjuk a Vasember 3-at, akkor Tony Stark kíván nekünk Boldog Új Évet!"

Na legyen! Ez vicces. Vajon tényleg így van?

Tényleg!

Így lett, hogy Vasemberrel együtt koccintottunk az Új Évre.

A lakás pont egy atomcsapás utáni zónára hajazott. Elkelt volna egy szuperhős valóban, hogy rendbevágja.

Ez a Wonder Woman persze én voltam másnap reggel.

A főzést NagyFiú intézte. 

Nagyon készült, hogy ő most megmutatja mit is tud. Mondott mindenféle hangzatos kajanevet és ugyan ebédidőre nem készült el minden, mert a hajnali 2-kor hazaérkezés nem volt a terveiben, azért nem volt akkora csúszás.

Sebaj. Én örültem, hogy 16 évesen nem ül itthon Szilveszterkor! És bár nem sikerült minden tökéletesre, azért nagyon finom volt. 

Ez enyhítette a csalódottságát. 

Szokás ilyenkor mindenfélét megfogadni, tudom. Én viszont nem vagyok az a fogadkozó típus. Ismerve magam, ki tudja nem felejtem-e el, mit is fogadtam meg. Hehehe.

Így csak a tutira teljesíthető dolgok jöhetnek szóba, mint az, hogy idén PiciLány a saját ágyában fog elaludni! 

Amint meglesz a saját ágy. 

Amiben én is kényelmesen elférek.

Elaludni...nem éjszakát végigaludni ott.

Na ugye, hogy így már egészen vállalható?!

Nanta