Lassan öt éve költöztem ki élettársammal Oslóba. Ő itt kapott munkát, én pedig pár héttel később szintén már munkába jártam. Szerencsénk volt, a válság előtt jöttünk, viszonylag könnyű volt a kinti életet elkezdenünk. Pár évvel később már a saját lakásunkba költöztünk (bankkal közösen saját), direkt olyan lakást néztünk, ahol van gyerekszoba, terveztünk előre. A következőkben megpróbálom összeszedni, hogy milyen itt gyereket vállalni – a célom, hogy megmutassam nektek, hogy mennyiben más ez a rendszer, az eltérések talán érdekesek lesznek nektek is. Persze mindezt úgy, hogy csak az itteni rendszert jobban ismerem, mint a magyart.
Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, rögtön bejelentkeztem a magán nőgyógyászomhoz. A 6. heti ultrahang után ismét bejelentkeztem hozzá, a 12. hétre. A telefonban az asszisztens mondta, hogy ugye tudom, hogy magzati diagnosztika nincsen. Vagyis, ha Down-kóros, és mondjuk ezt az orvos észreveszi, nem mondhatja meg nekem. Nincs hozzá joga. Itt épp nagy társadalom-politikai viták vannak ezzel kapcsolatban, a jelenlegi álláspont szerint nem akarják az anyákra terhelni a nehéz döntést – vagyis inkább nem mondják meg neki, ha Down-kóros, vagy egyéb – élettel egyeztethető – betegsége van a magzatnak. Én ennek ellenére bíztam abban, hogy, ha az orvosom azt mondja, hogy minden jónak tűnik, akkor azért nem lát komoly bajt.
A norvég nők általában kórházban szülnek, ahova előre be kell jelentkezni. A népszerűbb kórházakba érdemes minél hamarabb elküldeni a jelentkezést, hogy biztosított legyen a hely. Én a közeli kórház alternatív részlegére jelentkeztem, Alternative Birth Centre-be (ABC). Ítt csak az egészséges terheseket, egyszerűnek tűnő szüléseket vállalnak el. Az tetszett ebben az ABC-részlegben, egy folyosó vezetett át a kórház „normál” szülészetére. Vagyis, ha a szülés során bármi gond adódna, akkor lényegében pillanatok alatt kaphatunk – akár műtéti – segítséget. Viszont az ABC-ben nincsenek orvosok, csak szülésznők (jordmor). A háborítatlan szüléshez minden adott: a tágas szülőszobákban kád van, labda, bordásfal, nagy franciaágy, saját fürdőszoba, tényleg hangulatos. Nem adnak fájdalomcsillapítót – epi nincs, oxitocin sincs, de akupunktúrát (!) lehet kérni. (végül persze a sors közbeszólt, túlhordtam a babát, indították, ami 13 óra vajúdás után császármetszésben végződött. A császármetszés közben végig ébren voltam, párom ott ült a fejem mellett, ő kapta meg a babát először)
A terhesgondozás e választásom miatt számomra sokkal kevesebb találkozót jelentett: egészséges terhesként kéthavonta, majd havonta kellett járnom vizsgálatra, ahol nem ultrahangoztak, csak megmérték a hasam kerületét, meghallgatták a baba szívét, kitapogatták, hogy hogyan fekszik, megmérték a vérnyomásomat, de például nem kérdezték, hogy mennyi a súlyom. Beszélgettünk kicsit a jordmorral, utána mehettem az utamra.
A 18. héten van az egyetlen hivatalos és kötelező terhességi ultrahang vizsgálat, ahhoz a kórház normál részlegébe mentem. Ott egy szülésznő vizsgált meg, mérték a magzati mozgástevékenységet, megállapították, hogy minden ok.
A munkahelyemen a 12. heti nőgyógyászati vizsgálat után mondtam el, hogy gyereket várok. Nagyon örültek neki, ez az általános munkaadói reakció.
A 37. hétig lehet dolgozni, én végig dolgoztam, nagyon jól éreztem magam, szívesen maradtam volna még, de nem lehetett. Jó, hogy teljesen őszinte legyek, a 6-7. hónapban kértem az orvosomat, hogy 20%-os betegszabira írjon ki, mert szerettem volna terhesúszásra járni, ami persze reggel ütközött a munkaidőmmel. Így viszont heti egyszer úsztam, heti egyszer meg konditerembe mentem még munka előtt. (Munka után képtelen lettem volna bármit is csinálni, annyira fáradt voltam addigra.)
A norvég rendszer nem támogatja, hogy a terhes nőket kiírják teljes betegszabira, ahhoz tényleg nagyon rosszul kell lenni. A legtipikusabb ilyen ok, a bekkenløsning. Ez a csípő tágulásával járó fájdalom. Van, akinek iszonyú, másnak nem annyira vészes. Viszont, ha jól tudom, ezt a tünetet Magyarországon nem is ismerik annyira. Vagy legalábbis nem annyira elterjedt, mint itt. Hogy ennek mi lehet az oka, nem tudom.
A legfontosabb vitamin, amit ajánlanak, hogy szedjen az ember, az a folsav. Már a terhesség tervezési szakaszában is, egészen a 12. hétig. Utána már nem kell. Terhességi vitamint nem ajánlottak, azt mondták, hogy étkezzek egészségesen (ami itt amúgy általános). Viszont a halolajnak magas státusza van, azt kb. mindig mindenkinek kellene szednie (a babáknak a 4. héttől), én viszont képtelen vagyok lenyelni, szóval azt sztornóztam. De ettem sok halat. A fiam pedig D-vitamin cseppeket kap a halolaj helyett.
Egészségügy: a gyerek a születése után bekerül a kerület „egészségházába”, ahol a védőnők fogadják a gyerekeket, egészen 18 éves korig. Ide jártunk mérni a baba súlyát, itt kapja meg az oltásokat is, itt segítettek nekem, amikor szoptatási nehézségeink voltak, viszont beteg gyereket nem szabad ide vinni, csak orvoshoz. Gyerekorvos nincsen, az anya körzeti orvosához tartozik a gyerek is. A gyerek (18 év alatt) orvosi ellátása ingyenes – ahogy a terhességi vizsgálatok és a terhesség alatti betegségek is, a szülés is, de amúgy az egészségügyben fizetni kell mindenért, bár nem túl sokat, „vizitdíj”-jellegű a dolog. Egy érdekesség: itt, ha a gyerek lázas, nem a „tartsuk melegben” ajánlás van, hanem, hogy vetkőztessük (39 fok fölött gyógyszert ajánlanak ezen túl).
Terhesen az egyik legfontosabb hivatalos elintéznivaló az anyasági-apasági szabadság papírjának a leadása. Amennyiben mindkét fél dolgozik, akkor két lehetőségből választhatnak: vagy 47 hétig kapnak szülői szabadságot (ketten összesen) – amiben a fizetésük 100%-át kapják meg az államtól (amennyiben valaki nagyon jól keres, a munkahelye kipótolhatja az állami max. fölötti részt). A másik lehetőség, hogy 57 hétig kapnak szülői szabadságot, itt viszont csak a fizetésük 80%-át fogják megkapni havonta. Összességében az ember több pénzt kap, ha a 100%-os verziót választja, még úgy is, ha utána a maradék hetekben fizetés nélküli szabadságon lesz. Azoknak javasolják a 80%-os megoldást, akik nem tudják annyira beosztani a pénzüket. A kiírt időpontot megelőző három, és azt követő hat hét az anyának van fenntartva. Az apának jár 12 hét. A többi hetet pedig eloszthatja a pár maga között. Amennyiben pl. az apa nem akarná kivenni a ráeső 12 hetet, akkor azt elveszíti a család.
Az apa kap a szüléstől számítva egy hetet még, amit a babával-mamával tölthet. A legtöbb munkahely finanszíroz még egy hét szabadságot a szüléssel összefüggésben, de, ha másképp nem, úgy fizetés nélküli szabadságot kaphat az apa.
A szülői szabadság lejártával az ember vagy fizetés nélküli szabadságon lesz, vagy pedig visszamegy dolgozni. Én egy hónap múlva megyek vissza a munkahelyemre, akkor kezdődik a párom szülői szabadsága az akkor 11 hónapos fiunkkal.
A nyári szabadság után pedig kezdődik az óvoda augusztus 1-től. (itt ovinak hívják a bölcsit is, általában megosztják a kiscsoportra – 1-3 évesek –, és nagycsoportra – 3-6 évesek).
Óvodába szintén jelentkezni kell, március 1-ig. Összesen 5 helyet lehet megjelölni a jelentkezési lapon, egy prioritási sorrendet kell felállítani. Az utóbbi hetekben a környékbeli ovikat látogattam, elbeszélgettem az óvó nénikkel és megnéztem, hogy milyen a hangulat a csoportokban. Vannak állami (önkormányzati) ovik, és vannak magánovik. Pár éve egységesítették az árukat, vagyis ugyanannyit kell fizetnie a szülőnek, bármilyen típusú óvodába is veszik fel a gyerekét. Mert fizetni kell. Havonta, ha jól tudom, 2330 koronát. Az 1 évesnél idősebb, de még nem ovis gyerekért viszont támogatást ad az állam a szülőknek, havonta 5000 koronát a 13-18 hónapos gyerekért, a 19-23 hós gyerekért pedig 3300 koronát. Utána viszont már nem támogatja az állam ennyire sem, hogy otthon legyen a gyerek.
A megszületett gyerekért viszont minden hónapban 18 éves koráig jár 960 koronás családi támogatás.
Vissza az ovi-választáshoz. Tehát mi leadjuk – interneten, vagy papíron, kinek, hogy könnyebb – a listánkat március 1 előtt, amiből remélhetőleg legalább 1 helyre bekerülünk. Minél idősebb a gyerek, annál több esélye van helyet kapni. Ha nem kapnánk helyet a listán szereplő ovik egyikébe sem, akkor egy teljesen más oviba, talán a város másik felébe fognak nekünk adni egy helyet... amit vagy elfogadunk, vagy pedig a sor végére kerülünk.. és várhatunk akár hónapokat is egy üresedésre. Szerencsénk van, a városrészben, ahol lakunk, állítólag jó az óvodai lefedettség. Meglátjuk, mi azért biztonság kedvéért beírunk egy közeli nagyon-nagy ovit is a listánkra, oda összességében 500 gyerek jár...
A kiscsoportban (1-3 év) általában 9-12 gyerek van, 3 gyerekenként 1 felnőtt. A nagycsoportban már akár 24-en is lehetnek, 4 felnőttel. Az óvodai dolgozóknak nem elvárás a pedagógusi végzettség. A csoportokban általában van egy, aki pedagógus, a két asszisztens pedig lehet akár 18 éves, aki nem tudja, hogy mit csináljon még az életével, de lehet lényegében bárki, aki tud közepes szinten norvégul.
Meleg ételt általában hetente 2-szer kapnak a gyerekek, másik két napon hideg ételt – általában szendvicset, amihez a kenyeret az ovi maga süti meg. az ötödik napon általában dupla uzsi-csomagot kell pakolni, az a legtöbb oviban kirándulós nap. Egyik oviban sincs – még az 500 fősben sem – konyhás néni, az asszisztensek készítik mindenhol az ennivalót.
Aludni a gyerekek a legtöbb helyen a saját babakocsijukban, kint a levegőn alszanak. Egészen -10 fokig, akkor behozzák a babakocsikat a fedett részbe, és ott alszanak az ovi egyik szobájában, a babakocsikban. A nagycsoportosok általában nem alszanak már a nap során, csak, ha a szülő kéri.
És akkor pár szó az anyák társadalmi életéről.
A védőnőm a szülés után 4-5 héttel beosztott engem egy baba-mama csoportba, ahol a környékről a nagyjából egykorú gyerekek anyukái találkoznak. Az első találkozó az egészségházban van, ott egy védőnő vezeti a beszélgetést, ismerkedést (fél óra), utána a csoporttól függ, hogy akarnak-e találkozni, szimpatikus-e a többi anyuka. A mi csoportunk még most is hetente-kéthetente találkozik (10 hónaposak a gyerekek), szerencsés vagyok velük, jófej anyukák, és befogadtak engem is teljesen. Ez a baba-mama csoport az egyik legjobb dolog a norvég rendszerben. Pénzbe nem kerül az államnak, viszont nagyon sokat segít az első, nehéz időszakban. A közös programok között volt a kávézók látogatása (szoptatás teljesen elfogadott nyilvános helyen is), séta, babaének, és voltunk babamoziban is. Ez is egy nagyon jó dolog: babakocsival megállsz a terem előtt, beviszed a babádat és a babakocsi fölső részét, és nézed a többi anya és baba között a filmet – ami feliratos, még, ha norvég nyelvű, akkor is. – így, ha egy baba épp sírna, akkor sem marad le az ember a történetről.
A másik szocializálódási lehetőség a „nyitott ovi” rendszere. Heti 2 alkalommal járunk nyitott oviba, – mi pont egy nemzetközibe járunk, ahova külföldiek járnak, de a legtöbb nyitott ovi norvég nyelvű. A nyitott ovi 10-2-ig van, kinti és benti foglalkozással, ahol a szülő (anya vagy apa, attól függ, hogy ki van épp otthon a gyerekkel) végig ott van és figyel a gyerekére. Itt lehet barátokat, ismerősöket szerezni – gyereknek és szülőnek egyaránt. Összesen egy pedagógus van ott, ő az, aki irányítja a programot.
Közlekedés: babakocsival bárhova el lehet jutni a városban, a metró mindenhol akadálymentesített, vagy lift van, vagy pedig hosszú beton-rámpa. Buszok mindegyikében van babakocsi-hely (a tömött buszra persze ugyanúgy nem lehet felférni, mint Budapesten.) de a buszok alacsonypadlósak, szóval egyedül fel tudok állni a babakocsival. A villamosvonalak némelyikén alacsonypadlós villamosok járnak, másokon viszont nem, azokat próbálom elkerülni.
Hideg: télen a hidegben a javasolt ruhaanyag a gyapjú. Hatalmas figyelmet kap minden évben a téma. Így próbálják a bevándorlókat (minket) tanítani a norvég hidegre: a gyapjú melegen tart, akkor is, ha nedves lesz. A gyerekek arcára télen „hideg elleni krémet” kell kenni, ez egy zsíros, vízmentes krém, ami védi a baba arcát a hidegtől.
Áprilisban megyek vissza dolgozni, és mivel még szoptatok, ezért egy úgynevezett szoptatási szabadságot vehetek ki. Ez azt jelenti, hogy 80%-os munkaidőmért a cég akár finanszírozhatná a teljes munkabéremet.. (nem fogja). Az állami munkavállalóknak viszont akár napi 2 órát elengednek, amíg szoptatnak, és teljes fizetést kapnak ezért.
Összességében én nagyon boldog vagyok itt, nem érzem magam bezárva, minden nap van valami program – az ismerős magyar anyákkal is összejárunk hetente egyszer, váltogatva, hogy ki vendégeli meg a társaságot.
A társadalom nagyon baba-mama-papa-barát, nem csoda, hogy olyan sok gyerek születik és tényleg sok babakocsis van az utcákon, a parkokban, az erdőben.
Kokosbolle
