Boldogan készült az ünnepségre, folyton az anyák napi dalokat énekelte. Megbeszéltük, hogy holnap délután együtt megyünk vissza, de előtte még ebéd után, nagyot kell aludni, hogy ne legyen fáradt. És énekelni fogok neked anya. Jó? Nagyon izgatott volt, csak úgy csillogtak a szemei lefekvésnél. Az első anyák napja, amin az én csillogó szemű, majdnem 3 évesem énekelni fog.

Már este éreztem, hogy valami nem stimmel, kicsit túlzásba vittem a vacsorát, az a baj. Elementáris erővel tört rám a hányinger, mint a terhességek idején, egy pillanatra még át is futott az agyamon, ááá hülyeség, kizárt. Aztán megérkeztek a bélgörcsök és a hasmenés. Utolért engem is a kórság, ami a család másik felén, már egy hete átment, azt hittem, megúsztam. Hát nem, vagy tíz éve nem tepert le így a dög Calicivírus. A sokadik körnél a fürdőszobába menet elájultam, miközben a hűvös metlakiba kapaszkodtam, azon gondolkodtam, hogy kiabáljak-e a férjnek, de akkor a gyerekek is felébrednének, nem, menni fog ez. Négykézláb másztam be a fürdőbe, úgy éreztem magam, mint aki rettenetesen sokat ivott és nem találja, hogy merre van a talaj.

Ebből nem lesz anyák napja, nekem legalábbis biztosan nem. Mikor végre teljesen kimerülve elnyúltam az ágyban, egy régi anyák napjával álmodtam. Kisgyermek Halacska áll az óvoda udvarán, kis színpadfélét ácsoltak, azon adjuk elő a műsort. Az anyukák gyermekekre méretezett apró székeken, meg padokon ülnek. Mindjárt kezdődik, de az én anyukám nincs sehol, egészen kétségbeesett vagyok, nyugalom, ne sírj, biztosan késik egy kicsit, jönni fog. Elkezdjük az éneklést, van egy szólóm, kutatom a sorokat, a későn belibbenő nőket lesem, de az én anyám sehol sincs. A sírás szorongatja a torkom, de becsülettel végigéneklem a dalom. A végén mindenki virágot ad az anyukájának, csak az én anyukám nincs sehol, az óvó néni ölében zokogok, próbál megnyugtatni. Már mindenki elment, üres az egész óvoda, csak én vagyok ott, meg egy dajka.

Apám alakja jelenik meg a folyosón, mi történt, hol van anyu, miért nem jött? Apám szeme elkerekedik, jaj, ma volt az anyák napja? Délutános, dolgozik, biztos elfelejtette. Elfelejtette. Mélyen a lelkembe hasít a szó, és újból zokogásban török ki, apa vigasztal. Veszek neked fagyit, jó? Nem kell fagyi. Na, de mégis, három gombócot is választhatsz, és még tejszínhabot is kapsz hozzá. Jó, hát, ha tejszínhab is lesz, legyen.

Arra ébredek, hogy fázom, négy óra múlt. Kitántorgok a konyhába, iszom egy pohár hideg üdítőt, majd újabb köröket futok a fürdőben. Visszafekszem. Reggeli mese hangjai szűrődnek be az éterbe, kinyitom a szemem és egy szomorú arcocskát látok. Anya, miért nem jössz az ünnepségre? Sajnálom, anya beteg lett, nem tud menni. Görbül a pici gyerekszáj, kezd remegni, jaj, mindjárt sírni fog. Ne sírj, kicsim, megkérem a mamát, hogy menjen el veled, jó? Mama megnézi, milyen szépen énekelsz, és majd nekem is elénekled itthon a dalokat. Rendben? Még mindig görbül a szája, de nem sír, megadóan belegyezik, azért még legalább tízszer megkérdezi, hogy miért vagyok beteg, és miért nem megyek az ünnepségre.

A kicsit lepasszolom nagypapának, én meg továbbra is küzdöm az elemekkel. Kimerülten heverek az ágyon, és azon kattog az agyam, hogy nem leszek ott az első anyák napján. Milyen érzés neki, hogy mindenki anyukája ott lesz, csak az övé nem, folyton az én anyák napi műsorom jut eszembe, vajon ő is ezt fogja érezni? Emlékezni fog rá évtizedek távlatából is? Azzal próbálom magam nyugtatni, hogy nem, ez nem ugyanaz, hiszen látja, hogy anya tényleg beteg. Csak pár fénykép, és egy papírvirág. Ennyi jutott nekem idén, az anyák napjából. Meg még néhány tucat kérdés, hogy anya, miért nem tudtál jönni? Miért vagy beteg? Ahogy a szomorú arcocskáját nézem, egy kicsit meghasad a szívem.

Halacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?