A kórház neve: Csolnoky Ferenc Kórház (Veszprém)

A szülés időpontja: 2019. augusztus

A kórház állapota: Néhány éve felújították a szülészetet és ennek a hatása még most is érződik. -alapvetően tiszta, jól karbantartott. A szülőszobák szépek és modernek. A vajúdó az egyetlen kicsit leharcoltabb része a szülészetnek, mivel itt van a legnagyobb forgalom. Itt végzik a ctg-ket is az osztályon vajúdóknak. Kétágyas szobák vannak, amik szintén rendezettek és tiszták, viszont maguk az ágyak nagyon kényelmetlenek. Kérésre ágyneműt cserélnek az ott tartózkodás alatt is, ha kell.

Mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: Minden nap takarítják a fürdőket. Minden kétágyas szobához tartozik egy fürdőszoba. Arra fel kell készülni, hogy a fürdőszobákban csak a zuhanyzóban van egy kis kapaszkodó. Azon kívül nincsenek fogódzók, vagy korlátok. Szülés után nehezebben mozgó anyukának ez nehézséget jelenthet.

Szülészet/szülőszoba korszerűsége: Ami van, az viszonylag új (pl. a szülőágyak, csecsemős állomás), de nincs túl sok lehetőség. Van egy kád és labda, de a kettő közül csak a labdát lehet használni. Hivatalosan csak a szülőágyon lehet szülni fekvő pozícióban, de a valóságban nagyon sok mindent megengednek, vagy éppen támogatnak is. A szóbeszéddel ellentétben lehet állni, guggolni, négykézláb lenni (az ágy mérete és formája sok mindent lehetővé tesz), amíg az orvos és a szülésznő nem ítéli babára veszélyesnek.

Orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: Orvosok: nagyon változó, akadnak mogorva, kicsit durva orvosok, de nagyon kedves, segítőkészek is (három műszakhoz volt szerencsém 24 órás vajúdásom alatt). Lehet orvost vagy szülésznőt fogadni, ha valaki szeretne. A szülésznők a leterheltségük ellenére mindig figyelmesek, gyorsak és segítőkészek. A csecsemős nővérek pedig pozitív csalódás voltak. Nagyon kedvesek, megértőek, segítőkészek és támogatóak voltak (megnyugtatják az embert, ha aggódik, segítenek a szoptatásban, nem ítélkeznek, gyakran ránéznek az emberre, hogy hogy van). Az osztályon a nővérpultos nővérek voltak kellemetlen társaság. Ők elég hanyag munkát végeztek, és folyamatosan kritizálták a friss anyukákat. Ha valaki rosszul volt, külön kérnie kellett, hogy mérjenek neki vérnyomást, stb.

Szülésvezetés: Nem siettetik a szülést. Éppen az ellenkezője. Mivel nagy a szülészet leterheltsége, ezért ha hosszú is a vajúdás, hagyják, hogy menjenek a dolgok a maguk útján (kivéve, ha a baba állapota ezt nem engedi). Ha nincs hely a vajúdóban, akkor sok kismamát az osztályra küldenek vajúdni. Gátmetszést első szülő kismamáknál szinte mindig végeznek, de gátvédelemmel is lehet szülni, ha előre meg van beszélve. Oxitocint alkalmaznak, ha a vajúdás túlnyúlik 24 órán, ha elfolyt a magzatvíz, de nincsenek fájások, vagy ha szülés közben indokoltnak látják. Különböző fájdalomcsillapítási lehetőségeket biztosítanak, de az epidurálist előre kell kérni.

Császármetszés: Természetes úton szültem, úgyhogy ezt csak érintőlegesen tudom. Ha teljes altatásban van a császármetszés, akkor nem lehet bent apuka, viszont ő kapja meg egy órára a babát utána. Ha epidurális érzéstelenítéssel végzik a műtétet, és tervezett császár volt, akkor apuka is bent lehet.

Látogatási rend: Bármikor lehet látogatni, viszont a szülészetre tilos bemenni. A csecsemőket a szülészet üvegajtajához lehet odatolni kiskocsiban és megmutatni. Apuka csak az alapítványi kórterembe mehet be, korlátozott időben. Ha az anyuka szeretne két percnél többet kint lenni a vendégeivel, akkor érdemes leadni a babát a csecsemős osztályra, mivel a vendégfogadó részről nem lehet rendesen rálátni az üvegajtóra, ahova a babát tolják bemutatni.

Mit kell vinni a baba ellátásához? Pelenkát mindenképp (kettő darabot kap minden baba naponta), popsitörlőt, textilpelenkát, cumit (ha igény van rá), és egy garnitúra ruhát a hazamenetelhez (a bentlét alatt a kórház adja a babruhákat és a popsikrémet). Ajánlott vinni szoptatós párnát, nem csak a szoptatás és a baba miatt, de az étkező rész székeinek kényelmetlensége miatt is (gátmetszés után jó a párnára ülni)

Hány ágyra jut egy zuhanyzó? Kétágyas szobánként van egy zuhanyzó. Az alapítványi szobában egy főre jut egy zuhanyzó.

Van-e VIP szoba? Van két alapítványi szoba, amiért belátás szerint lehet fizetni. Várólista van rájuk, de ha véletlenül valamelyik megürül, akkor megkérdezik az osztályon, hogy valaki be akar-e költözni.

Koszt mennyisége, minősége: A étel finom, egészséges és bőséges. Figyelnek rá, hogy a kismamák emésztésének beindulását minél jobban segítsék (kefir, teljes kiőrlésű pékáru, zöldséges, rostos ételek stb.) Az étel olyan, mint egy jobbféle menzán.

Kommunikáció: Minden kérdésre válaszolnak, de sokszor előfordul, hogy maguktól nem tájékoztatnak dolgokról előre. A szülés közben viszont a szülésznő nagyon részletesen mindent elmond, elmagyaráz. Később a csecsemős nővérek viszont kérdés nélkül is ellátnak minden információval, és a kórházi védőnő is tart előadást.

Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt? Igen, a csecsemős nővérektől, a szülészorvostól és a védőnőtől is. A gyermekorvos volt az egyetlen, aki nem mondott jóformán semmit.

Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz: A szülészeti osztály nagyon nagy, hosszú a folyosó, aminek a legvégén található a csecsemős osztály. Ha le akarod adni a kisbabád, vagy valamiért oda kell vinned, segítséget kell kérned, akkor az egy nagyon nagy séta tud lenni, főleg, ha valaki szédül, császármetszéssel szült, vagy durvább gátsebe van. A folyosóra kihelyezett mérlegek is elég messze vannak a szobáktól. Amit még fontos tudni, hogy a vajúdóba nem jöhet be a férj az anyukával. A férj csak akkor jöhet be (és csak a szülőszobára), ha már a konkrét szülés következik. Olyankor kiszólnak neki a folyosóra, ahol várakozik, és bejöhet (ha nincsen eldobhatós kórházi ruhája, akkor nem engedik be).

Pontozás:

  • szülészet állapota: 8
  • kórtermek állapota: 9
  • szülőszoba korszerűsége: 8
  • felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 10
  • mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 10
  • orvosok segítőkészsége: 7
  • szülésznők segítőkészsége: 10
  • csecsemős nővérek segítőkészsége: 10
  • kommunikáció, tájékoztatás: 9
  • tisztaság: 10
  • ellátás minősége: 9
  • személyes élmények: 8

Boglárka

Az összes kórháztesztet megtalálod ITT>>>, már 150 értékelést olvashatsz!

A veszprémi kórházról itt olvashatod mások beszámolóit:

Veszprém: Bár minden szülészet ilyen lenne!

Játékbabán tanítják a fürdetést a veszprémi szülészeten

Nem fürdetik az újszülötteket Veszprémben