Sokat gondolkodtam, mit is írhatnék, milyen visszamenni egy féléves mellől dolgozni. Egy olyan kislány mellől, aki imádnivaló, egy mindenlében kanál hároméves mellől, akit meg azért imádok, mert be nem áll a szája. Ráadásul épp most, a másodiknál kezdek belejönni az anyaságba. Milyen lenne… Szívszorító. Főleg, hogyha minden porcikád tiltakozik, hogy megtedd. Mert maradnál, mert velük lennél, anya lennél. És nem teheted meg, mert azok a mocskos anyagiak, mert az a pár száz font is számít hónap végén.
Megkaptam itt, hogy erre minek kellett külföldre jönnünk, ha még erre se futja. Mikor annak idején, épp harmincat töltöttem, és elindultunk még jó pár évig nem volt tervben gyerek. Én szépen lassan pakolgattam el a megtakarításaimat, már ami maradt, mert volt egy időszak már akkor is, amikor egy fizetésből éltünk. Mindenesetre valamennyit sikerült félrerakni, szépen gyűlt. Belekezdtünk lakásvásárlásba, mert a bérleti díjak is kezdtek az egekbe szökni, akkor csak sajátba fizessünk már, rá egy hétre kiderült, babát várunk. Semmi gond, teljesen rendben voltunk még a lakásvásárlás, esküvő, babavárás mellett is anyagilag.
Aztán megszületett a kisfiam, akivel egy nagyon rossz szülésélményem volt, ezért magánbiztosítás mellett döntöttem. Jó döntés volt vagy sem, rengeteg pénzt elvitt. Az állampolgárságunk is. Tíz hónapos korában visszamentem dolgozni, nanny volt vele.
Akkor visszavágytam, mert egyedül voltam itthon. Így nagybetűkkel: EGYEDÜL. Megfejelve egy jó nagy adag szülési depresszióval. Hiába imádtam a fiunkat, de egyszerűen azt éreztem, kezdek beleőrülni az itthonlétbe. Fellélegzés volt, mintha börtönből szabadulna az ember. Tudom, minek az ilyennek gyerek. Szerintem meg sokunknak van ilyen pillanata, mikor menekülnénk, de nincs hova. Visszamentem, de ott sem találtam a helyem. A projektet kihúzták alólam, dobáltak össze-vissza, ahogyan a hormonok is, hiszen pár hónappal a fiunk egyéves kora után kiderült, babát várunk.
Majd elvetéltem, majd megint terhes lettem, már a 4. hónapban jártam, mikor 16 hetes terhesen kiderült, sajnos ő is itt hagyott bennünket. Aztán jó pár munkatársammal együtt kispadra ültettek, a munkahelyi „gyermekem” is odalett. Nem volt jó év 2017-Igazándiból nem igazán tudtuk kívülről, mennyibe is kerülhet egy bölcsi vagy nanny. Sokba. A biztosítással, meg a lakással együtt meg iszonyat sokba fáj az egész londoni lét. Mikor Mana megfogant, pont állásváltásban voltam. Szerződés már aláírva, amúgy sem szerettem a munkahelyem, tudtuk, ha ő végre megmarad, ideiglenesen tuti rosszabbul járunk anyagilag, mivel csak állami szülési juttatás jár. Emberileg, szakmailag viszont nem. Megléptem, új helyen kezdtem. Az ember hoz néha döntéseket, nem ez volt az első, és nem is hiszem, hogy az utolsó, amikor pillanatnyi anyagi visszaugrás később profitot termel(het).
Márciusban pedig megérkezett ez a csoda, akire már annyira régóta vártunk. Egy örömbonbon, akit imádunk. Ezzel pedig egy teljesen másféle anyaság vette kezdetét. A korábbi itthonléthez képest boldog voltam, kiteljesedtem. Kevin már nagy volt, folyékonyan beszélt, jókat dumáltunk, szinte minden nap mentünk játszótérre. Férjem itthonról dolgozott, tehát napközben vele is tudtam pár szót váltani. Nem voltam sem izolált, sem egyedül, mentünk játszóscsoportokba, de voltunk nagyszülőknél is, meg ők is itt.
Hirtelen és gyorsan elszaladtak a hónapok, októberi visszamenetel volt tervben, főképp inkább október vége. Férjem július végén viszont szólt, vagy felmond, vagy valamit csináljunk, ő már nem bírja a munkahelyén sokáig. Megbeszéltük, a lányunk féléves korában visszamegyek dolgozni.
Ilyen apaként otthon maradni a babával
Iszonyatosan nehéz. Aki ma apaként főállásban otthon marad egy pici babával, ledobja a kesztyűt minden nemi szerepekkel és társadalmi identitással kapcsolatos beidegződésnek.
Tovább>>>
Visszamentem. Nagyon vártak vissza, szuper érzés volt. Az első pár hétben belsős projekten voltam, kvázi én fogtam össze ezen a belsős projekten a csapatot. Sajnos már ez a fél év kihagyás is meglátszódott a tudásomon. Vagy a memóriám romlott. Vagy egyszerűen megint nagy változás volt, de időbe telt felvenni a tempót. Hupsz, következő hónapban pedig egy új kliens új projektjére helyeztek, ahol a csapat kiváló volt, de hat hét alatt kellett egy elég komoly projektet összeraknunk karácsonyig.
Tudni kell, hogy korábban nekem eddig itt szinte ismeretlen fogalom volt a túlóra. Ez a hat hét viszont tömény volt, volt olyan, hogy hétvégén is dolgoztam. A gyerekeket alig láttam, tényleg, szó szerint. Minden a férjemre hárult... Hogy éltem meg? És ők hogy élték meg? Hogy anya gyere, de anya nem ér rá? Az az anya, aki addig próbált minőségi időt munka után velük tölteni, egyszerűen nem tudott velük lenni. Persze, hogy nehezen. Mart a lelkiismeret, hogy lehetek ekkora hülye. Hozzájött még egy új cukorgyógyszer is, amitől rettentő hányingerem volt hetekig... Nem volt kellemes. Volt, mikor totál kész voltam, pánikoltam és önostoroztam. Azokkal a politikusi szavakkal élve: ezt biza el..., nem kicsit, nagyon. Szerencsére a férjem támogat és támogatott, amikor már azt hittem, végleg kimerülök, ő ott volt és szólt:
„Ne add fel, a jövőjüket építed!”
Szerencsére a projekt jól ment, a munkámmal is elégedettek voltak, viszont áttettek egy másik projektre, ahol szintén szükség van ilyen szintű fejlesztőre, mint én. Itt nincs túlóra, sőt, jócskán időben itthon vagyok. Talán most kezd helyreállni, és kezdem elfogadni, hogy visszamentem, és nem lehettem velük. Egy hónap, és a férjem is visszamegy dolgozni. Érdekes és izgalmas időszak lesz.
Ez az én részem. Tudom, hogy a fiunk nehezen éli meg, hogy nem lehetek velük annyit, mint korábban voltam. Hogy a figyelmem most már osztott, hiszen ketten vannak, nem egyedül. A lányunk meg nagyon apás. Hogy mennyire rontottam el, vagy mégis ki tudunk jönni ebből a helyzetből jól, majd a jövő dönti el. Úgy gondolom, egy olyan apamintát lát és kapott, amiből ő profitálni fog. Én pedig előbb-utóbb váltok, vagy egy újabb gyermeket vállalva, és hosszabb itthonlét, minimum egyéves koráig vele, vagy részmunkaidő, mert nekem is szükségem van rájuk, és nekik is rám.
Tildy
Tildy babanaplójának korábbi részeiből...
Örökölte a kislányom a cukorbetegségemet
Tápszeres lett a gyerekem
Bárcsak minden gyerek ilyen lenne!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
