22. hét
2016.08.06.-2016.08.12.
Gizi egyre aktívabb, ezzel egyenesen arányosan én egyre fáradtabb vagyok, mintha leszívná minden energiámat. A terhesség eleje óta tartó klasszikus tünetekből csak a fáradtság maradt meg, de szerintem az sose fog elmúlni. Ahhoz képest, hogy a nagy népi legendáriumok szerint a második trimeszterben a kismama kivirul és ereje teljébe kerül, hát én csak lefelé csúszok a lejtőn. Néha elgondolkozom, hogy mi lesz velem, hogyan fogjuk túlélni az elkövetkező 1-2 évet ezzel a folyamatos fáradtsággal, levertséggel és alhatnékkal. Van, hogy jót mosolygok rajta, de sokszor azért elfog a kétségbeesés. Pláne úgy, hogy az alvással jelenleg hadilábon állok. Mire megtalálom az ideális pozíciót, amiben épp nem nyom sehol, nem fáj vagy zsibbad semmim, addigra általában pisilnem kell, egy éjszaka simán 3-5 alkalommal is. És ha már felkelek, akkor általában az éhség is megkörnyékez. Persze próbálok éjszaka nem zugenni, de van, hogy nem tudom megállni. Áthidaló megoldásként kitaláltam a tutit, később vacsorázom, hátha az kitart reggelig. Gondoltam én. A késői vacsitól Gizi felpörög, tolja a bugit, felemészti a tartaléknak eltett vacsorámat, így aztán ez a terv megbukott. Már most ellenáll a kölök, mi lesz, ha pocakon kívül lesz?
Hét vége felé volt egy kis izgalom, egyik reggel igyekeztünk le a városba ügyintézni, siettem az öltözéssel, már a reggeli ébredés sem volt a megszokott, nyugodt tempójú. Mikor leértünk és leparkoltunk egy helyen, akkor tűnt fel, hogy az örökmozgó gyerekem aznap még meg sem moccant. Kicsit hátradöntöttem az ülést, piszkáltam jobbról-balról, de semmi. Felálltam, leültem, tornáztam, semmi. Mondtam, ha ez így marad még 1-2 órát, akkor azért benézünk a dokihoz, de aztán ebéd közben, mikor leért a kaja, végre rákezdett. Nem gondoltam, hogy ennyire meg fogok ijedni, ha lesz egy-egy nagyobb szünet a mocorgásba, főleg, hogy néha örülök, ha nem rúgja ki az oldalam, mikor a bordáimon trambulinozik.
Ugyan megfogadtam, hogy a lehető legkevesebbet olvasok terhesek által írt (főleg horror) sztorikat, de egy valahogy az utamba került. Borzasztó, velem közel egyidős terhes kismamánál minden előjel nélkül beindult a szülés, s a baba persze éretlen volt a túléléshez. Azon kívül, hogy elbőgtem magam, komolyan elgondolkoztam, hogy kevesebbet kéne dolgoznom vagy inkább teljesen abbahagyni a munkát. Aztán amikor kicsit „kijózanodtam”, rájöttem, hogy nekem az úgysem menne, egyébként meg jól érzem magam, s vélhetően akkor a gyerek is.
absz
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
