Van egy kislányom és egy kisfiam, mindketten óvodások. Bölcsődések nem voltak, mert az nálunk nincs (a pontosság kedvéért: azóta már van, pontosan 50 férőhelyes a 10 ezres városban, megfelelő önkormányzati kapcsolatokkal sima ügy bekerülni...).
Kiderült a kislányomról még 2-3 éves korában, hogy van némi idegrendszeri éretlensége: járunk egy fejlesztő pedagógushoz és az általa javasolt kiegészítő mozgásokra, és számítok rá: még a következő sem az az év lesz, amikor elengedhetem a kezét, elsős lesz.
Kisfiam szintúgy hypotón kissé, viszem őt is mozogni, tudom, mennyire sokat számít: szép tartása lesz, jól fog mozogni, és a hibák korrigálásával esetleges tanulási problémákat is megelőzhetünk.
Míg nem lettem anyuka, sokat tanultam, aztán sikeres voltam a munkámban. A családtervezés részeként azt is felmértem, hogy nem fogok tudni visszamenni a munkahelyemre, mert abban a jutalékos fizetési rendszerű 8+ órás munkakörben nem tudok többé dolgozni, ha gyerekem lesz – legalábbis tanultam gyereket vállaló kolléganőim „kárán”, akik megpróbálták anyukaként felvenni a versenyt gyerektelen társaikkal (pár hónap után szinte mindenki feladta). Mivel sosem esett nehezemre a tanulás, szombatonként iskolába járva szereztem egy felsőfokú képesítést (közgazdász diplomám volt, mérlegképes könyvelő végzettséget szereztem mellé), bízván abban, hogy olyan szakmát választok, ami összeegyeztethető lesz az anyasággal. Pedig akkor még nem gondolkodtam fejlesztésen, különórán, csak arról hallottam, hogy az oviba nem 6-kor kéne menni a gyerekekért.
Kisfiam 2 éves korától néhány nap családi napközibe járt súlyos pénzekért, én pedig ismerős ajánlásával bekerültem egy könyvelő mellé ingyen dolgozni: én segítek neki, ő pedig tanít engem: gondoltam, gyakorlat is kipipálva, lesz keresnivalóm az álláspiacon, mire oviba kerül a kisebb is.
Most ősztől szerettem volna egy „rendes” 6 órás munkát: amíg a gyerekek oviban vannak, van 6 órám dolgozni. Fél 3-ig szeretnék végezni, mert utána a gyerekekkel szeretnék lenni, hordani őket a különórákra és sétálni, játszózni, ha nyár van, pancsolni a teraszon, ha leesik a hó, eljutni szánkózni, mert hétvégére lehet, hogy elolvad. És ha kell, gyakorolni, tanulni, ha bármi gond van, ott lenni mellettük.
Az eredmény: csak olyan állásinterjúkra jutok el, ahol nem olvassák el az e-mailem szövegét, a motivációs levelemet, amelyekben szerepel a részidő igénye, majd az állásinterjún közlik: a munka 8 órás, illetve „előfordul”, hogy több. Senkinek nem kellek 6 órában!
A teljes kép kedvéért: férjem sokat dolgozik, kiszámíthatatlan módon és évente 4-7 alkalommal külföldi utakra megy, a számtalan reggeli találkozót vagy esti céges programot nem is említve: ad hoc segít, esti úszásra viszi a lányunkat, de az ő munkája megköveteli, hogy az időbeosztása ahhoz igazodjék, és hát végül is abból a fizetésből élünk. Nagymamák aktívak, viszont mivel pedagógusok, szünetben bevethetőek lennének, és anyós jövőre nyugdíjas lesz, 10 km-re lakik, de sajnos nincs jogosítványa, ami annyit jelent itt az agglomerációban, hogy akkor vigyáz a gyerekekre, ha odaszállítjuk őket és értük megyünk, de ő nem mozog velük, nem megy értük, nem viszi őket sehova. Ezzel együtt munkáltatói szempontból szerintem ez már jó.
Tudom, szerencsés vagyok: eltartja a férjem a családot, anyagilag belefér, hogy ne dolgozzak. De szeretnék! Nagyon zavar, hogy szellemi igényem nincs kielégítve (egyébként mindig tanulok, autodidakta módon jelenleg egy nyelvet – 2 nyelvvizsgám mellé – amiből az angol aktív nyelvtudás). Mindig jó tanulmányi eredményeim voltak, a számvitel vizsgám az adott vizsganapon a legjobb lett, a könyvelő, akinél most már nem ingyen, hanem némi alamizsnáért (0 Ft-ra bejelentve) dolgozom, azt mondja, hogy az én 6 órás munkám sokkal jobb, mint a másik nála dolgozó 8 órája. (de nála csak 2*6 óra nembejelentett munkalehetőség van, többet nem tud kitermelni)
Megelőzve a javaslatot: ott nem tartok, hogy felelősséggel önállóan vállalkozhatnék, és nem is szeretnék.
Ma Magyarországon a részidőt ördögtől valónak tartják. Ma voltam állásinterjún a Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Központjában. Belépéskor hirdeti a tábla: „családbarát munkahely”. Óriási terhespocakos nő fogad, aki hamar agresszívvé válik, éreztetve, hogy mit rabolom itt az idejét, itt csak 8 órás munka van. Mert ez egy nagy szervezet, és sok a munka – ezt indoklásnak szánta (holott egy nagy szervezet tudná ezt a foglalkoztatási formát könnyebben kezelni). És ha megengednék a részidőt, akkor másnak is meg kéne (hmm, csak nem lenne rá másnak is igénye?!). Ők úgy családbarát, hogy a munkaidő kezdete és vége rugalmas, de mindenképp 8 óra, más is megoldja.
De én nem akarom megoldani! Miért nincs a 0 és a 8 között más lehetőség? Ha elmegyek 8 órában dolgozni, akkor legszerencsésebb esetben fél 5-5 körül érek oda az oviba, és akkor már se különórára nem jutunk el, de sétálni is legfeljebb csak nyáron – bár lehet, hogy csak bevásárolni fogunk, mert azt mégiscsak muszáj. A gyerekeim elvannak nélkülem fél napot, a munka miért nincs?
Természetesen nem a 8 órások béréért szeretnék dolgozni (mint az látható, szakmai fejlődésért még ingyen is dolgozom), de míg egy munkaerő-felvételnél a bértárgyalás, a fizetési igény megadása és a többi pénzzel kapcsolatos egyezkedés természetes dolog, addig a munkaidőben nincs szó ilyesmiről, pedig az idő=pénz.
Ma csak kovácsákosi-kövérlászlói kizárólagos anyaság létezik vagy intézményben/bébiszitternél/nagymamánál cseperedő gyerekek 8 órában dolgozó anyákkal (és kevés szerencsés kivétel).
Közben egyre több tanulmány készül a témában, miszerint a részidős foglalkoztatás mindkét fél érdekét szolgálná: a mai szellemi munkák nagy részét (koncentrációt igénylő, multitaskingos feladatkörök) képtelenség 8 órában magas színvonalon végezni, vagy hibázik a munkaerő, vagy időnként kikapcsolódik munka közben (fészbukozik, fórumozik stb), és 6 órában is hozná azt az eredményességet, mint 8-ban, a munkáltatónak pedig csak 6 órát kéne megfizetnie.
Tanulság nincs, én továbbra is keresgélek, és hiszem, hogy kelleni fog a munkám valahol, ha meg mégsem, a szakmai gyakorlatom azért alakul, és ha önjáróak lesznek a gyerekek, vagy ha rákényszerülök, majd elmegyek 8+ órában dolgozni.
És addig sem fogok ilyen levelet kapni.
(a mai interjúm és ez a képzeletbeli levél ihlette a posztot)
Cocu
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
