Tavaly a Poronty olvasói – akik nagy része jelenleg Bezzeganya-olvasó – felhívásunkra összefogtak, és a felsőzsolcai árvíz károsultjainak segítettek pótolni az árvíz miatt elvesztett tárgyakat.

Összedőlt ház Felsőzsolcán

Rengeteg adomány érkezett az akkori szerkesztőségbe, amit saját magunk szállítottunk a helyszínre. Felsőzsolcát azóta háttérbe szorította a vörösiszap-katasztrófa, elvégre a zsolcaiak elmondhatták, hogy náluk nem halt meg senki, és „csak” víz meg szennyvíz borította el az otthonaikat.

Az olvasók nagyjából összeadtak minden afféle közhasználatú tárgyat, ami egy új otthonhoz szükséges, főleg az akkor 6 hónapos kisfiúnak küldtek sokan szép és hasznos holmikat, csak épp maga az új otthon hiányzott. Sok hetes, barátoknál történő kényszerű vendégeskedés után még csak nem is körvonalazódott, hol és hogyan jutnak az új otthon birtokába, nem akartak visszaélni senki vendégszeretetével, ezért a távolabb lakó nagymamához költöztek,  amíg nem találtak végleges megoldást. Közben tárgyaltak és intézkedtek, terveztek, mérlegeltek, bosszankodtak és számoltak.

A hatóságok elsősorban az újjáépítést támogatták volna. Keményen meghatározva a támogatandó új hajlék lehetséges legnagyobb méretét (ezért van a zsolcaiak legtöbbjének ma feleakkora háza, mint annakelőtte), hosszas eladási tilalommal sújtva az új ingatlant, hiába volt az eredeti tehermentes esetleg, sajátos szabályokat állítva fel arra is, hogyha valakinek biztosítása volt, annyival kisebb az állam támogatása. Ez a fiatal pár, kisbabával, nem akart építkezni, pláne nem ugyanott. Egy újabb árvíz esetén ugyanis nem nagyon védené most sem őket semmi. Meg aztán egy építkezés elég idegromboló mulatság ma Magyarországon, kicsi baba nélkül is.

Jelenleg Miskolcon laknak, egy kicsi, de szép házban, ahol lett helye a porontyos adományoknak. Ami talán még sokat jelentett nekik, az az volt, hogy történetüket hallva ennyi ember fogott össze, igyekezett nekik segíteni, és biztosította őket együttérzéséről – ezúton is köszönik. Tudomásom szerint a tönkrement óvoda sorsa is rendeződött, külföldi segítők részvételével.

Egy netes közösség a tavalyi évben azt hiszem, kétszer is megmutathatta erejét – egyszer, amikor megtöltöttek egy szerkesztőségi irodát és még vagy öt teherautót az adományokkal, aztán pedig a csapat nagy része tett arról is, hogy legyen olyan hely, ahol ez a cikk most megjelenhet, és ahol az érdekeltek el tudják olvasni, hogy alakult az adományozottak sorsa.

Az olvasók adományai

Egyszer egy soha meg nem jelent cikkben (azóta már kissé eljárt felette az idő) már megfogalmaztam, hogy mi kell még a sikerhez, a lelkesedésen és a nagy kupac holmin túl. Hát, kellett hozzá egyik olvasónk, sacoesmaco fáradhatatlansága, logisztikai tudása, szervezőkészsége és egy jól használható raktár, kellett hozzá egy másik olvasó Zsolcáról származó ismerőse, Andrea, és annak ismerőse, az ott élő Viktor,  aki addig is aktívan vett részt a mentési-segítő munkákban. Kellett hozzá olvasónk-segítőnk Tody (Krisztián) elszántsága, kiterjedt és segítőkész ismeretségi-baráti köre és a csapat jókora teherautói, és kellett a lelkesedés mellé vakszerencse, amikor a fodrásznál a történetet hallgató úriember kirohant Tody után az utcára segítséget ajánlani, hogy aztán egy ménkű nagy közszolgáltató cég sok-sok dolgozójától szedje össze a küldenivalót.

Kellett hozzá egy szerkesztőségi szoba és egy üzleti partner szállítókocsija, amely ezúttal nem könyveket szállított. Kellett sok-sok áldozatkész családtag az olvasók részéről, akik mindenféle egzotikus helyekről szállították a szerkesztőségbe vagy egypár „gyűjtőpontra” az adományokat, és kellett hozzá sok-sok szív, szeretet meg szorgalom, összerakni a csomagokat, babaruhától hűtőszekrényig, edényektől télikabátig, zacskós süti, mesekönyv és sok-sok plüssállat kíséretében. Utóbbiak legmeghatóbb adományozója Mária, a fogyatékkal élő nagylány, aki annak ellenére ajánlotta fel őket mind, hogy ezek képezték az ő kis birodalmát, univerzumát.

Reménykedtünk, hogy nem lesz több katasztrófa már, mert sajnos ilyen sikeres összefogás nem történik mindennap.  Sajnos katasztrófa azóta is történt, sokan el is felejtették a zsolcaiakat azóta. Bátortalan újabb segítő kezdeményezéseink – a vörösiszap-károsultak vagy a berettyóújfalui kistérség szegénységben élő „kisművészei” számára – már nem vertek akkora visszhangot, bár igaz, most szerkesztőségi szobánk sincs, ahová gyűlhetnének adományok. Talán most nem volt annyira személyes, azonnali cselekvésre indító történet, amitől az emberek tömegei megindultak. Talán kicsit kevesebben vagyunk. De remélem, sokkal nem vagyunk kevesebben, és talán a segítő szándék sem kopott el – hiszen itt sikerrel, eredménnyel jártunk, a mi adományaink nem kallódtak úgy el, mint sok más, szintén szeretettel és figyelemmel indított csomag. Sajnos közben megint lett egy történetünk – sajnos mindig lesznek, ha észrevesszük őket – és ismét összefogott a társaság. Ennek részleteiről később mesélünk.

Emese, Zoltán és a kicsi Levente pedig ezúton is köszönik a tavalyiakat. Velem együtt.

Vakmacska

Közben a sok hó és a gyors olvadás miatt veszélyhelyzetet hirdettek ki a térségben, elképzelhető, hogy újra megismétlődik a tavalyi árvíz.