Mára négy boldog csemete büszke szülei lehetünk. Most mégsem szüléstörténeteket szeretnék írni, hanem két kisebbik gyermekünk születésének helyét szeretném egy rövidke írással szemléltetni, vagyis: milyen várandósnak lenni és szülni a bababarát címet többször is elnyerő Miskolci Semmelweis Kórházban?
Az osztály teljes felújításon esett át, a nagy munkálatok után 2011 februárjában költözött vissza az átmeneti épületből. Hogy milyen volt előtte, nem tudom, az első két babánk nem ott született. Azóta szigetelt épület, modern berendezés, (azt hiszem) nyolc egyágyas szülőszoba, kényelmes gyerekágyas osztály – szobánként külön fürdővel.
Az épület hibája: minden modern, minden szép, csak a folyosón lévő ülőhelyek, padok száma meglehetősen kevés. És olykor, mikor tömve van a rendelő, rossz nézni, ahogy a kisebb, nagyobb és még nagyobb pocakokkal, bedagadt bokákkal állni már néha alig tudó kismamák várakoznak egy-egy rendelő előtt. További hiba, hogy az épület bejárata előtt közvetlen kijelölt dohányzóhely található, ami szerintem egy kórház területén, pláne egy kismamákkal és újszülöttekkel teli épület előtt elég abszurd. Ez sajnos nem csak ennek a kórháznak a hibája, de megoldani itt sem ártana.
Kismamagondozás:
A 9 hónap kötelező, állandó várakozást igénylő, sokszor ennekmostmiazértelme érzéseket keltő programja. Ott ülsz a sok, (általában) boldog, leginkább az okostelefonját nyomkodó kismama között, és vársz, vársz és vársz. Nemcsak a „doki nélküliek”, akik (még) nem fogadtak orvost, hanem azok is, akik fogadott orvos „betegei”. Valamikor bejutsz. Néhány gyors kérdés, az előző vizsgálati eredmények feljegyzése a kiskönyvbe, közben vérnyomás- és súlymérés. Na, ez utóbbi néha elég vicces, hisz a sok ruhában megmért testsúlyodon nemcsak a védőnő kerekít FELFELÉ egy-két kg-t, hanem ehhez sokszor az orvos is hozzátesz legalább ugyanennyit. Így ha épp a felfelé kerekítés követőit fogja ki a kismama, akkor bizony meglehet, hogy egy átlagos hónapban akár 3-4 kg-t is „hízik”. Ez nem mindig lélekemelő, de meg lehet szokni, és bár sokakat felidegesítene, szerencsére a vérnyomásmérést általában előtte meg szokták csinálni.
A kórháznak szervezett szülésfelkészítő tanfolyama nincs, legalábbis egy évvel ezelőttig nem volt (akkor született a legkisebb picikénk.) A városban védőnői körzetek szervezte tanfolyamból viszont akad jó néhány.
Szülőszoba-látogatás minden hónapban egyszer, keddi napon szokott lenni, ahol több orvos, a gyerekágyas főnővér és legtöbbször egy-két szülésznő is jelen van. Mindig tömeg van, szép nagy pocakokkal érkező kismamák és (általában) kispapák jelennek meg ezeken az alkalmakon. (Az első babánk előtt a férjemmel, harmadik babánk előtt - már ebben a kórházban - egyedül vettem részt /mivel ez új hely volt, gondoltuk, jól jön, ha egy kicsit megismerkedem vele előtte - a férjem nem volt ott, hisz a két nagyobb testvérkére is vigyáznia kellett valakinek/.)
Első babánk előtt nekünk nagy megnyugvást jelentett látni, hogy mégis hogyan kell elképzelni a helyet, a szülőágyat, látni a szülőszobák (egyforma!) felszereltségét, tudni, hogy mikor és hol kell csengetni, ha eljön az idő, valamint megtapasztalni azt a nyugalmat és hallani azt a csendet, ahogy az épp a látogatás alatt vajúdó kismamák szülnek. Akkor még egy kicsit fura is volt (négy gyermek után már teljesen természetes), hogy nem a Vészhelyzetben megszokott kiabálás és szaladgálás, hanem csend és nyugalom árad mindenhonnan - holott a látogatás alatt egyszer csak egy erősödő babasírás jelezte, hogy épp azokban a pillanatokban valamelyik szülőszobában új kis élet érkezett a Földre.
Majd elérkezik a nagy nap:
Ha éjszaka, ha nappal érkezik a kismama (általában az édesapával, de lehet az bármilyen más rokon is), a portán kell jelezni, hogy szülni jöttek. Ekkor a kismama lifttel felmegy a második emeletre a portás kíséretében (itt van a szülőszoba), aki ott „átadja” a kismamát a szülésznőknek.
„Apuka lépcsőn a másodikig, és ott az ajtó előtt vár!”
- hangzott nálunk kétszer is, és hangzik szerintem mindenki másnál, aki ide jön szülni.
A kismamát - ha éjszaka kellős közepén, vagy ha a délutáni kávé után érkezik - mosolyogva fogadják, rögtön kap hálóinget, majd átöltözik, kap egy kis szekrénykét, előveszi a saját papucsát és már vizsgálják is. (Szerencsésnek mondom magunkat, mert sosem mentünk „fölöslegesen”, nem küldtek haza, nem várakoztunk 24 órát ctg-re kötve.) Amennyiben azt állapítják meg, hogy a szülés elindult, számtalan adat felvétele és papír átnézése után /ezt néha kicsit sokallják a kismamák, de szerintem ki lehet bírni/ kap egy gyönyörű szülőszobát, ami teljesen el van szeparálva mindenki mástól - ez általában pozitív érzéseket kelt mindenkiben. A szobában egy normál ágynak tűnő, de az arra szükséges időben kb. fél-1 percen belül szülőággyá alakítható fekhely, szekrények, lámpák, komplikáció esetéhez szükséges felszerelések, de ami egy kismama számára fontos lehet: bordásfal, gumilabda, szülőszék. (Állítólag az egyik szülőszobában még kád is van, de erről még nem hallottam semmit - és bár jó néhány kismamát megismertem az elmúlt években, még nem hallottam embert, aki ott szült volna. Lehet, hogy csak annyira létezik, mint Columbo felesége.)
És mit csinál eközben a kispapa? Ül a szülőszoba előtti kispadon, ahova a lépcső vezetett fel, vagy épp ellenkezőleg - járkál fel-alá, idegesen, körmét rágva. Esetleg telefonál a (leendő) nagyszülőknek, hogy értesítse őket, bent vannak a kórházban. Ezt az érzést én ott, a szülőszoba előtt nyilván nem tapasztaltam meg, de elképzelni azért el tudom, milyen lehet várni. Várni addig, amíg (leghamarabb) a vizsgálat után kimegy az egyik ott dolgozó, hogy közölje, minden rendben, a kismamánál elkezdődött a vajúdás. Tapasztalat szerint az első gyermek születésénél nem szeretik az édesapákat nagyon korán beengedni, sokszor még haza is küldik, mert aki viszont bemegy, az a baba születéséig már nem jöhet ki. (Szülésznők véleménye, hogy sokszor az édesapákkal /vagy a szülésnél ott lévő rokonnal/ van a gond, mert egy esetleges elhúzódó szülést külsősként bizony étel-ital nélkül nehéz lehet kibírni. Ezért nem szeretik, ha „túl korán” bejönnek.) A kispapának át kell öltözni egy 3000 Ft-ért helyben vásárolt kispapa-ruhába, a hozott papucsra pedig még lábzsákot is adnak.
A papás szülés természetesen támogatott, sőt, javasolják is mind a védőnők, mind például a szülőszoba-látogatáson az orvosok.
A szülőszobába ásványvizet, szőlőcukrot, kis törölközőt, vécépapírt, mobiltelefont, fényképezőgépet lehet bevinni. A szülésznő és az orvos időről időre bejön, megvizsgál, feljegyez valamit, kérdez, szemlél, de hagyja vajúdni békésen a kismamát. Az ajtó nyitva van, így a legkisebb hangot is rögtön meghallják az egyébként folyosón üldögélő, várakozó szülésznők. Szülés közben a kispapának is van feladata, ha azt a pár szeretné: a szülészorvossal segíthet emelni a kismama fejét, tartani a hátát, majd elvághatja a köldökzsinórt, ami az akkor már a kismama pocakján pihenő kisbabát köti össze az édesanyával. Fényképezni lehet, sőt, volt, hogy maga a szülészorvos ajánlotta fel nekünk, hogy készít rólunk egy képet.
Fogadott orvos?
Mi négy gyermek után azt mondjuk, hogy felesleges, bár aki úgy érzi biztosnak, és megér neki annyi pénzt, annak szíve joga.
Első gyermekünket várva nyilván mi is érdeklődtünk, ismerősöktől, védőnőtől, régebbről ismert orvostól, vajon érdemes-e orvost választani. Az egészségügyi dolgozók egyöntetűen azt mondták, hogy nem fontos orvost fogadni, mindenkinél jó kezekben leszünk. Az ismerősöknél már megoszlottak a vélemények, bár nagyon sok volt, aki utólag bánta, hogy orvost fogadott. Síszezon idején a legtöbb orvos „átadja” betegét másnak, 24 óra munkából épp hazaérkező orvost – a szabályok szerint - szintén nem hívhatnak be, és hát van az az eset is, amikor az orvos „lekési” a szülést: vagy későn hívják fel, vagy a babácska gondolja úgy, hogy inkább gyorsvonatként érkezik a szülésznő karjaiba.
Spontán szülésnél amíg a kismamát rendbe teszik (ha szükség van erre), a kispapa mehet a babával, akit megmérnek, megfürdetnek, és rövid időn belül hoznak is vissza a szobába, hogy a Pici élete első két óráját lehetőleg édesanyja mellén tölthesse. Első babánál (és a későbbieknél is, ha igény van rá), segítenek a mellre helyezésben. Két óra elteltével a babát elviszi a csecsemős nővér, a kispapa (aki ekkorra már átöltözik) pedig felkísérheti a tolókocsiban ülő kismamát a szülésznővel a gyerekágyra. Szépen kialakított, egy-két-három-négy ágyas szobák vannak, külön fürdő-vécével. A nővérkék nagyon segítőkészek. Az étel meg bár nem a legfinomabb édesanyám-féle, mégis változatos, tápláló, és – a közhiedelemmel ellentétben – még véletlenül sem csak paradicsomos káposzta, meg kelkáposztafőzelék. Tényleg finom, ízes, bár a kiegészítés általában jól jön, mert nem mindig bőséges.
Reggel szokásos takarítás, gyógyszerek, lázmérés, majd vizit, utána reggeli van 9 körül. 11-12 között van az első látogatás, majd ebéd, 15-17 között pedig a második alkalom, amikor a 12 éven felüli hozzátartozók bejöhetnek. Igen, ez talán az egyetlen, ami bizony változtatást igényelne szerintem. Mert az egy dolog, hogy a kisbabát csak a szoba ajtajáig lehet kivinni, és ott megmutatni a látogatóknak, de: 1., van, hogy olyan állapotban van a kismama, hogy még felkelni sem bír az ágyból, nem hogy a babácskáját emelgetve sétálni fel-alá; 2., a folyosón nincsenek padok, így marad az, hogy ott álldogál mindenki az ajtóban, még az egészen frissen szültek is; 3., 12 éven aluli testvér NE láthassa 3-4-5 napig az édesanyját és a hónapokon keresztül várt, elképzelt, az addigra már sokféleképpen becézgetett kistestvérkét??? Ezek részben jók, mert így senki nem „tanyázik” a gyerekágyon fél napokat, hisz a kismamának tényleg sok pihenésre van szüksége ilyenkor, de hogy nincs megoldva az, hogy legalább üvegen keresztül és legalább előre kijelölt időben rápillanthasson a nagyobbacska az újdonsült legkisebbre...?! És ez sajnos nincs, hisz a 12 éven aluliakat a portás már a földszinten leállítja és nem engedi föl. (Az megint más dolog, hogy a kismama a babáját a csecsemőrészlegre „beadva” viszont lejöhet a földszintre a családhoz, de akkor meg szagolhatja a bejárat felől befelé áramló cigarettafüstöt az egész család – na de erre már kitértem korábban...)
Családbarát voltán tehát van még mit fejlődnie az osztálynak, de bababarát voltát minden szempontból dicsérni tudom: amint felkerül a kismama a gyerekágyra, javasolni szoktak egy nap alvást (mert hát lehet, hogy fél, lehet, hogy egy egész éjszaka is a vajúdással telt). Többször rá is pillantanak a nővérkék a frissen szült kismamára, tud-e aludni, nincsenek-e fájdalmai. Az első mosdólátogatást is szigorúan segítséggel engedik, és utána is ajánlkoznak, ha arra szükség van. Mikor már van úgy a kismama (ez változó, van, akinek 1-2 óra, van, akinek kicsivel több), megkérdezik, kihozhatják-e a kisbabát neki... És ekkortól kezdve kezdődik a KÖZÖS ÉLET, hisz a picit csak reggel 6 és 9 között nem láthatjuk, ekkor mosdatják, ekkor kap oltást, ekkor vizsgálja a gyerekorvos. (Első éjszakára általában még külön kérés nélkül „beviszik” a Picit.) Kint meg eddig van gyógyszerosztás, vizit, reggeli, és ekkor van egy kis idő leginkább amolyan „anyukás beszélgetésekre”.
Ilyen emlékekkel és élményekkel azt hiszem, elhiszitek, ha azt írom, hogy mindenki egytől egyig rendes és segítőkész. Négy gyermekünk négy különböző ügyeletes orvosnál és szülésznőnél született. És nagyon örülünk ennek, mert ezáltal nagyon sok kedves és segítőkész embert ismertünk meg. Egy percig nem éreztük, hogy mi csak „ügyeletes betegek” vagyunk. Teljes lelkiismeretességgel végezték a dolgukat, amiért máig hálásak vagyunk, hisz világra segítették a mi kis babáinkat és négy szép szülés emlékét őrizhetjük közösen a férjemmel.
Mindezek alapján én a 10-es skálán 9 pontra értékelem a miskolci Semmelweis Kórházat Szülészetét.
Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház.
szülés ideje: 2014 augusztus
pontszám: 10/9
Mindenkinek a mieinkhez hasonlóan szép szülés(eke)t kívánok!
Babaházacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
