38. hét
A hidegfront se tudta előcsalogatni belőlem a picit, úgyhogy még mindig egyben vagyunk. Sőt, nekem kifejezetten jót tett ez a lehűlés, visszatért az energiám. Múlt hét elején már olyan fáradt és kedvetlen voltam, hogy legszívesebben egész nap csak feküdtem meg ücsörögtem volna, és hozzám ne szóljon senki, hagyjon engem mindenki békén. Csakhogy az ovi-beszoktatás hetében ez a verzió nem nagyon működhetett.
Ha már ovi-beszoktatás, hadd dicsekedjem egy kicsit: bezzeganya bezzeggyereke sikerrel vette az akadályt! Jó, azért meglepődtem volna, ha pont az én nyílt, mindenkivel szóba álló és barátságos lányomnak lett volna problémája, de hát az ember sose tudhatja. De már az első félóra után közölte az óvó néni velem, hogy holnaptól nyugodtan adjam csak le délelőttönként, abban a kb. két órában meg pihenjek otthon. Mondjuk nem sok idő az a két óra, általában valami házimunkát vagy bevásárlást vagy ügyintézést kellett addig elvégeznem, de legalább Hajni addig sem sertepertélt körülöttem, nyugodtan tudtam haladni a dolgaimmal. Mivel egész hétre nem volt még ebédje, ezért nem is volt tervben, hogy ott alszik a héten, amit a legjobban a lányom sajnált, mert szívesen maradt volna még. De ezen a héten már egész napos, aminek ő is (és titokban én is) nagyon örül(ünk), úgyhogy most minden járókelőnek, ismerősnek, szomszédnak ezt újságolja.
A múlt héten a csütörtök volt az orvosos napom, délelőtt ctg, kora délután védőnő, este nőgyógyász. A ctg-n rendben volt minden, bár megint sikerült a széket és egy kényelmetlen pózt kifognom, de a baba most aktív közreműködő volt, nem ficergett el, kellő mennyiséget mozgott, így legalább hamar végeztünk. Védőnőnél is rendben voltak az eredmények, vérnyomásom teljesen jól tartja magát, így egyelőre nem aggódunk a vizesedés felől, amely már sehogy sem akar múlni, akkor sem, ha fél napokra felteszem a lábam és akkor sem, ha kenegetem. Sőt, a hidegebb időjárás sem nagyon vitte le, és nem is igazán a bokám, mint inkább a lábfejem van bedagadva. Mindegy, ezt a kicsi időt már kihúzom így, első alkalommal is szülés utáni napon annyit pisiltem, hogy második napra visszakaptam a terhesség előtti karcsú bokámat (remélem, ez most is így lesz).
Dokinál is voltam, teljesen zárt vagyok továbbra is, és mivel szinte nulla keményedésem van, jóslókról meg még csak nem is hallottam, az orvosom nem biztatott azzal, hogy magától kibújna ez a gyerkőc. Éppen ezért jövő kedden az újabb vizsgálatkor, ha továbbra is ez a helyzet, kitűzhetünk egy időpontot, amikor megindítja a szülést. Szóval szerintem kb. két hét és kint lesz a gyerek. És valószínűleg megint indításból. Férjem szerint ez valahol pszichés dolog lesz nálam, hogy képtelen vagyok elengedni az egész szülés-dolgot, és jobb nekem, ha fix időpont van kitűzve. Sajnos azt kell, hogy mondjam, lehet benne valami. Elképzelni nem tudom, hogy milyen lenne az, ha egyszer csak mondjuk napközben elfolyna a magzatvíz és akkor kellene nekünk gyorsan bemenni a kórházba. Vagy azt se tudom elképzelni, hogy itthon meginduljanak a fájások.
Mint ahogyan arra is rájöttem, hogy bármennyire is mindent előkészítettünk már, és tényleg nem kell pánikba esni, ha érkezne a baba, lelkileg mégsem állok készen sem a szülésre, sem az újabb picire. Na, ez aztán a szép helyzet, mi? Hiszen hetek, hónapok óta arról írok, hogy jön a gyerek, nyilván nem ér meglepetésként a dolog, szépen össze is van készítve minden, és mégis… ha arra gondolok, hogy mondjuk mindenórás kismamaként ma vagy holnap beindul a szülés, elfog a pánik! Hogy én még nem állok készen! Hogy nekem kell még egy kis idő! Azt nem tudom megmondani, hogy mire, de kérek még egy kis haladékot!
Valahogy nem bírom elképzelni, hogy 1-2 héten belül nekem megint szülnöm kell, engem megint felvágnak, megint el kell kezdeni szoptatni, kisebesedik a mellbimbóm, fájni fog a hegem, még nehezebben fogok mozogni egy ideig, és itt lesz újra valaki, aki 24 órában rám (meg persze a férjemre) lesz utalva. Tudom, hogy szeretnék még egy kisbabát, egy illatos, pihe-puha csomagot, akit majd jó lesz babusgatni, dédelgetni, ringatgatni, de hogy most már bármikor megérkezhessen? Nem, most olyan jó, hogy napközben van időm, különben is, főzök, bevásárlok, mosok, délutántól kezdve a lányommal vagyok, őt látom el, hova fog ide beleférni egy pici baba? Megint kialvatlan leszek, fáradt leszek, sőt, sokszor nyűgös is (most ezeket estére korlátozom, mire végképp kipurcanok), minek vágtunk bele ebbe egyáltalán, végre a lányunk kezd önálló lenni, van egy kis időnk mellette, nem kell állandóan haptákban állni mellette.
De aztán ránézek délután a játszótéren valamelyik másik anyuka pici babájára, és arra gondolok, hogy milyen jó is lesz, hogy hamarosan nekem is lesz saját kis gombócom, hogy végre nem lesz már nagy hasam, hogy ősszel babakocsival mehetek a lányomért az oviba, hogy mennyire jó lesz a két gyerekemet együtt látni, hogy milyen jó lesz, hogy mi így négyen leszünk hamarosan és mennyire boldog leszek, amikor hétvégente mind a négyen összebújunk majd együtt az ágyon lustálkodva, élvezve az őszi napfényt, és akkor rájövök, hogy igazából már alig várom a találkozást az újabb babámmal.
Gitta
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
