Amikor úgy döntöttünk, hogy szeretnénk babát, én már mindennél jobban vágytam rá. Mindent elolvastam a témában, hiszen fogalmam nem volt arról, hogyan is működik ez. Nem tudtam mi az a peteérés, mikor van, stb. Tudományosan álltunk neki a témának és biztos voltam benne, hogy én aztán tuti egyből terhes leszek. Első védekezés nélküli együttlét után egyből terhesnek is véltem magam.
Aztán amikor megjött, kicsit csalódott voltam, de tudtam (mert olvastam), hogy azért nem olyan gyakori, hogy valaki egyből teherbe essen. Teltek a hónapok, de nem történt semmi. Aztán jöttek a jó kis tanácsok, hogy ne görcsöljek rá. Na, ez volt a kedvencem pedig utólag nagyon is igaz. Volt olyan hónap, amikor 4 napot késett, persze én naponta teszteltem. Negatívat.
Újabb hónapok jöttek, de még mindig semmi és én egyre türelmetlenebb voltam, szóval elmentem dokihoz, hogy kiderítsük minden rendben van-e velem. Kiderült, hogy velem minden a legnagyobb rendben, sőt az egyik ultrahangon a doki még két szép petét is látott. Gondoltam, ha kettőből egyik sem jön be, akkor valami gond a férjemmel van. Hát abban a hónapban is megjött.
Hosszas rábeszélés után rávettem a férjem, hogy nézessük meg Őt is. El is mentünk orvoshoz, ahol kiderült, hogy a minimum elvárható 20 millió/ml helyett csak 7-8 millió/ml katonája van. A doki közölte velünk, hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy nekünk valaha is természetes úton lesz gyerekünk. Nagyon szomorúak voltunk aznap, sőt még egész 2 hétig. A vizsgálat után 2 hétre vártam a havimat, de nem jött meg. Amikor már 4 napja késett gondoltam csinálok egy tesztet, de nem sok reményem volt benne, hiszen volt már ilyen. Azt hittem, rosszul látok, amikor 2 csíkos lett a teszt.
Hiszti közeli állapotban hívtam fel anyumat (aki egyben a legeslegjobb barátnőm is), hogy végre terhes vagyok. A férjem pont vidéken volt hétvégére, így vele telefonon közöltem a nagy hírt. Nagyon sokat aggódtam a terhességem alatt a korábban összeolvasott dolgok miatt. De hála az égnek teljesen problémamentes terhességem volt. Kora terhességnél nem voltam vészesen rosszul, csak néhány szagra voltam érzékeny és összesen 8 kilót híztam, bár nagy súllyal kezdtem a terhességet.
A 30. hétre mindennel készen voltam, de a kisasszony 40+6 napra született császármetszéssel. Soha nem gondoltam volna, hogy nem tudom rendesen megszülni, de neki esze ágában nem volt rendesen beilleszkedni. Bár 18. héttől fejvégű volt, olyan magasan volt, hogy császár közben még a fejét is megvágták. Még szerencse, hogy ott, ahol a haja van, mert így nem látszik.
Sajnos engem el kellett altatni, mert kb. 5. próbálkozásra se sikerült beadni a gerincérzéstelenítőt. Sokáig emiatt nagyon szomorú voltam, hogy nem láttam megszületni a lányomat és csak 4 órával a születése után láttam először. A császárból hamar felépültem, már este ügyesen mentem zuhanyozni. Ez az egy előnye volt az altatásnak, hogy nem kellett még 24 órát feküdnöm.
Itthon az első 4 napban egész éjjel sírt a kisasszony, aztán valami történt és átaludta az éjszakát, csak cicizni ébredt fel. Igazán problémamentes gyerek, de mégis úgy voltam vele, hogy én nem szeretnék több babát és ehhez tartottam is magam. Persze meg is kaptam apósomtól emiatt a magamét, hogy milyen önző vagyok, amiért egyke lesz a gyerekem.
A férjem kb. a lányunk 1 éves kora óta mondogatja, hogy szeretne még egy babát, mert neki úgy lenne teljes a családunk. Nekem egy gyerekkel is teljesen teljes volt. Sőt! Nem tartom magam egy ősanya típusnak. Nagyon türelmetlen tudok lenni és mindig is mondogattam, hogy nem bírnék el két gyerekkel.
A lányunk már 3 éves volt, amikor a férjem döntés elé állított, hogy most vagy soha. Na jó, nem ilyen keményen, de ez volt a lényege és persze próbált rám hatni mindenféle érvekkel, ahogy én is rá. Ő nyert. Elgondolkodtam, hogy ki vagyok én, hogy megfosztom Őt még egy babától, amikor olyan nagyon vágyik rá. Na meg nekem van két tesóm és tudom, hogy ez milyen fontos. Nem tehetem meg, hogy megfosztom a lányom attól, hogy tesója legyen.
Május 7-én elmentem nőgyógyászhoz levetetni a spirálom, mondta a doki, hogy egy vérzést kell várni és lehet próbálkozni. Pont jó volt, mert épp akkor jött meg. Az egy hónapot ügyesen ki is vártuk, majd belevágtunk. Miközben vártam, hogy elteljen az egy hónap, már nem is értettem magam, hogyan is gondolhattam, hogy én nem akarok több babát, hiszen a lányunk is annyi örömet okoz nekem/nekünk.
A férjem az egyik legjobb és legodaadóbb apa akit ismerek. Sok családban a baba érkezése után nehezebbek lettek a dolgok, de nálunk még erősebb lett az amúgy is erős kötelék. Nagyon boldog vagyok, hogy Ő az én férjem és gyermekeim apja. A próbálkozásra persze megint felkészültem mindennel, amivel csak lehet, hogy tutira menjünk. Ciklus vége fele gyanús lett, hogy fájnak a cicijeim. (A nagylányunkkal is fájt.) 2 nappal a nem várt előtt este kíváncsiságból csináltam egy tesztet. Azt hittem leesek a kád széléről, amikor halványan ugyan, de ott volt a második csík.
Mutattam gyorsan a férjemnek, hogy nézze már meg, látja-e Ő is? Naná, hogy látta! Persze Ő csak annyit mondott, hogy csináljak egyet másnap is, és ha az is pozitív, akkor majd örülünk. Én persze egész éjjel nem aludtam és alig vártam, hogy reggel legyen és mehessek tesztet venni. Nem első pisiből másnap határozott pozitív lett.
Én sem akartam elhinni, hogy első alkalomra sikerült. Örömöm nem tartott túl sokáig, mert alig egy héttel rá volt egy picike vérzésem, és én egyből a legrosszabbra gondoltam. Ezt persze péntek este vettem észre így másnap a kórházi ügyeletre tudtunk bemenni. Azt hiszem, azt a napot soha nem felejtem el. A doki megvizsgált, majd csinált egy ultrahangot és közölte, hogy ikerterhesség. Mondom csak viccel!
De nem, ő nem szokott ilyenekkel viccelni és mutatta is a képernyőt, ahol két szép petezsák volt. A doki szerint a vérzést 3 dolog okozhatta: 1. az egyik petezsák felszívódik, 2. mind a kettő felszívódik, 3. gyorsabban nő a méhem és megpattant egy pici ér. Az egyik petezsákban még nem volt szikhólyag így én arra gondoltam, hogy tuti az egyik felszívódik. Sőt legbelül kicsit reméltem is még akkor.
De ahogy következett a kontroll ultrahang időpontja, egyre inkább úgy éreztem, hogy az nem lehet, hogy nem marad velünk mind a kettő. Az ultrahangon két picike embriót láttak dobogó szívvel. Persze a doki nem nyugtatott meg, mert ugye 12. hétig bármi történhet. De nem történt semmi azon kívül, hogy szépen növögettek. Én valami iszonyú rosszul voltam, napi sokszor hánytam és kb. csak feküdtem egész nap. Nagyon megkínoztak a kis drágák.
És az sem segített az állapotomon, hogy irgalmatlan meleg volt nyáron. Ahogy elmúltak a rosszullétek, elkezdtem hízni és így a 27. héten majdnem 20 kilónál tartok. Hozzátartozik persze az is, hogy a nagylány születése után lefogytam 30 kilót diétával és napi 1 óra edzéssel és ennek ugye a terhességgel egy csapásra vége lett.
Oké, hogy az elején rosszul voltam, de utána minden falat, amit megettem lerakódott. Nem tudom, hogy az ikerterhesség miatt, vagy a diéta elhagyása miatt, vagy csak azért, mert minden terhesség más, de most igen gyors ütemben gyarapodom.
Most már tudjuk, hogy egy kisfiú és egy kislány lakik a pocakomban. Megbeszéltük a férjemmel, hogy azért jöttek ketten, mert én kislányt, Ő meg kisfiút szeretett volna másodikra. Így mindenki boldog. Amúgy meg máig nem értjük, hogy lett neki akkor olyan rossz az eredménye, ha most meg ikreket sikerült összehoznunk.
Persze néha pánikba esek, hogy mi lesz velem egy dacos 4 évessel és két újszülöttel. Persze segítségem lesz, mert anyukám itt lesz velem, de nem maradhat itt örökre. El szoktam gondolkodni, hogy milyen vicces az élet: nem akartam még egy babát, most meg jön kettő is. Hát jól megkaptam! Természetesen nagyon várjuk őket és majdnem minden megvan nekik, így készen állunk a fogadásukra. Persze azért csak maradjanak még bent február közepéig.
Csibemancianya
