Ezen a hideg-havas március tizenötödikén egy régi filmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, azután pláne, hogy az egyik kommentelő kérdezte, hogyan lehet a történelmi ünnepeket az egészen kicsikhez is „közel hozni”, mit érdemes, mit nem elmondani belőle.

Macskássy Kati, a pár éve elhunyt kiváló filmrendező (apja, Macskássy Gyula is remek filmes volt) számos filmet készített gyerekek rajzai, elbeszélései alapján. Akkor még ismeretlen volt a digitális technika, mégis remek animációk születtek a gyerekrajzokból, a szöveget a gyerekek beszámolói adják, téma a család, a lakóhely, az iskola, a mindennapi élet.

Azon túl, hogy csodáltam a korabeli technikai lehetőségek közt is lenyűgöző animációs megoldásokat, a film remek korrajzot is ad – az akkor 10-11 éves gyerekek ma már negyven körüliek, én pedig azon tűnődöm, hogy bár Macskássy Kati tehetségének lába nyomába se érek, mégis folytatni kéne valahogy, a mai technika már rengeteget segít, hogy összerakjuk, a mai gyerekek, a mai 10-11 évesek, akik körülbelül épp az akkor 10-11 évesek gyerekei, hogyan látják ugyanezeket a témákat.

Az 1982-es Ünnepeink az ünnepeket veszi sorra, gyerekszemmel.  Családi ünnepek, mint karácsony, mikulás, születésnap, majd iskolai és történelmi-állami ünnepek és azok megünneplése privát vagy hivatalos módon.  Miután szénné röhögtük magunkat a Marcello D’Orta tollára méltó aranyköpéseken, elgondolkodhatunk, mi marad meg valójában az iskolai ünnepségek, tévés műsorok, versek, díszbeszédek és kórusművek után a gyerekek fejében. Érdemes végignézni a közel tízperces filmet (március 15.-ről valójában kb. a harmadik perctől esik szó), még ha hosszabb is, mint a Youtube-ra mostanában feltett művek.

A korai nyolcvanas évek erősen túlpolitizált, mindent egy sémára fűző történelemoktatása részben mulatságos, de inkább ijesztő képzavarokat teremt, bár a legijesztőbb az, amikor tisztán hallani, mennyi bemagolt-gépiesen tanult szöveget hallunk vissza, már a tízévesek is megtanulnak folyamatosan hazudni, illetve gondolkodás nélkül felmondani a hallott frázisokat.  Amiknek azután persze legtöbbször se füle, se farka. Érdemes ezt észben tartani.  

És ha eljutunk a tegnap gyerekeitől a ma gyerekeiig, nem tudom megállni, hogy Macskássy Kati klasszikusa mellé be ne idézzem Csillag Ádám nem túl régen készült egypercesét, ami alighanem maga is klasszikussá válik pillanatok alatt. Csillag Ádám filmes szerint a filmeket simán írja az élet, ha az ember a hóna alá csapja a kézikamerát és elmegy a helyekre és eseményekre, amik szerinte alkalmat adnak arra, hogy egy film elkészítse saját magát. Kommentárt e filmhez nem nagyon tennék, hiszen még a magamfajta gyakorlott billentyűzet-koptatóval is előfordul, hogy bizonyos témák esetében a szavak akaratunk ellenére tótágast állnak, és nem azt közlik a kedves olvasóval, mint amit valójában mondani akarunk. Szerintem a film önmagáért beszél – fogadjátok őket szeretettel,  mindkettő fontos dolgokróll. A gyerekkori önmagunkról, a gyerekeinkről, az unokáinkról, amiről valójában március 15.-e is szólt, valamiről, ami nem poros tantermek évek óta szajkózott szólamaiból áll.

Tegnap a FB-on egy réges-régi kedvencem sorait tette közzé egy ezer éve nem látott osztálytársam, valahogy üzenetet láttam benne, nemcsak a megszólaló személye miatt. Az utolsó sor egy buddhista mondás: ne küzd a sötétség ellen. Inkább gyújts meg egy gyertyát.

Úgy legyen.

Vakmacska

 

A filmeket önmagukban itt lehet megnézni:

Macskássy Kati filmje:  http://www.youtube.com/watch?v=YQChq8-u-rY (de ajánlom még ezt és ezt is, sajnos egy korábbi lelőhelyen letiltottak még egy gyerekrajzos filmet)

Csillag Ádám videója:

http://vimeo.com/55629135  (vagy itt meg lehet nézni az összes többit is: http://www.filmcsillag.net/)