Ha jó szülő akarsz lenni, szerintem van pár alapelv, amit be kellene tartanod. Legyen egy kialakult értékrended! Higgy benne, hogy az jó (és nem árt, ha tényleg jó, és nem valami önmagából kifordult elv/dogma-halmaz)! Ha ez az értékrend és világkép megvan, akkor ezt közvetítsd a gyerek felé minden egyes együtt töltött pillanatotokban, mert csak így leszel hiteles. Ha nem vagy hiteles, azt a gyerek megérzi. Nem lehet vizet prédikálni és bort inni.
Hagyj teret a gyerek igényeinek kifejezésére, és próbáld azokat kielégíteni, de csak ha te is úgy látod, hogy az szükséges. Nem kell mindenre ugrani, nem a rabszolgája vagy, hanem az anyja/apja. Törekedj rá, hogy ha a gyerek valamit már tud, akkor azt ő csinálja. Ez ott kezdődik, hogy ha meg tudja tartani a cumisüveget (három-négy hónapos kor), akkor tartsa, és igyon egyedül. Attól még ott lehetsz vele, de nem azért, hogy ezt megtedd helyette. Ha fel tud már mászni a csúszda tetejére, akkor hadd másszon! Persze ott lehetsz vele, óvón figyelheted a mozdulatait, de ne tedd fel! Ha tud már magának egy pohár vizet tölteni, akkor töltsön! Persze adhatsz neki műanyag poharat, hogy ha véletlenül leejti, akkor ne legyen baj. A gyereknek a környezete az iskolája (jobb, mint az állami), és a laboratóriuma, de ő nem annak tekinti, hanem játszótérnek. Játszva tanul, és a felnőtteket utánozva. Párnázd körül a játszóterét, de ne fulladjon bele a puhaságba! Megütheti magát, ha valamit rosszul tesz, ez nem csak lehetséges, hanem szükséges is, csak össze ne törjön.
És végül pedig szerezz segítséget! Az emberi biológia, az emberi test nem úgy lett kitalálva, hogy egyetlen anya kell, hogy kielégítse X számú saját gyerek összes igényét. Ez már egynél sem lehetséges maradéktalanul a nő kizsákmányolása nélkül. És nyilván nem mindig egy van. Van egy barátnőm, háromgyerekes édesanya. Amikor a nagy ovis lett, néha meglátogatott a két kicsivel, akik az én két gyerekemmel remekül eljátszottak, mi meg elvileg beszélgettünk. De amint valami megszakította a folyamatot (elmentem a mosdóba, vagy megkevertem az ebédet a konyhában), mire visszatértem hozzá, aludt. Ott a fotelben, ahol ült, észre sem vette, hogy elnyomta az álom, de nyilván az agya úgy vélte, hogy most már, hogy a gyerekek nem maradnak egyedül, ő jön, és kérlelhetetlenül követelte a részét. Aztán persze mondjuk negyedóra múlva felriadt, elnézést kért, és beszélgettünk tovább. Valószínűleg, ha nem jön el hozzám, ezek a negyedórák kimaradnak az életéből, mert otthon egyedül nem engedheti meg magának, pedig embertelen mód szüksége volt rá.
Szóval az anyaság/apaság nem varázslat. Nem lehet azt mondani, hogy jó, és azt sem, hogy rossz dolog, mert a kettő együtt. Vagy nem együtt, de felváltva. Egyetlen egy dolog biztos. Ha egyszer elkezdődött, nem lehet felfüggeszteni (hacsak nem adod örökbe, vagy állami gondozásba). Viszont jár a pihenőidő naponta, és el lehet menni szabadságra belőle. Olyan nincs, hogy ez nem jár. Lehet, hogy nem jut, de jár. Lehet, hogy önként lemondasz róla, s lehet, hogy nem is hiányzik. Lehet, hogy azt mondod, önként mondasz le róla, de csak a környezet nyomására teszed. Ez utóbbi önkínzás, és értelmetlen.
Az anyaságot lehet nagyon élvezni, és néha lehet tőle nagyon szenvedni is. Az utóbbi nem halálos bűn. Vannak igen megterhelő, kegyetlen, keserű időszakok. Ezeket ki kell bírni, se senki nem kötelezhet rá, hogy ilyenkor is mosolyogva a rózsaszín cukormázat mutogasd, ami éppen nincs.
Sok erőt, sikert és boldogságot kívánok mindenkinek!
- Mi akarsz lenni, ha felnősz?
- Boldog.
(Idézet a lányom motivációs faláról)
Álmodó
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
