Mindig is vágytam arra, hogy igazi nő legyek, nőies nő. A példaképem, bár nem nevesítettem soha, talán olyan, mint Catherine Deneuve. Ez amolyan belső kép volt, ami anélkül élt bennem, hogy tudatosítottam volna magamban, vagy hogy megpróbáltam volna bármilyen élő nővel összekapcsolni.
Most is csak azért teszem, hogy a belső, kimondhatatlan, leírhatatlan képet valahogy mégiscsak próbáljam láthatóvá, elképzelhetővé tenni. Bár valószínűleg minden nőben él egy belső kép arról a nőről, aki lenni szeretne, vagy legalábbis ahogy ő képzeli az igazi nőt.
Úgy vélem, sok nőtársam egyet fog velem érteni, ha azt mondom, mi, nők sokszor érezzük úgy, hogy jobb lett volna férfinak születni. Mert úgy gondoljuk, a férfiaknak könnyebb. Manapság persze már nekik sem annyira, ahogy nézem a mai trendet. Ma már férfiként is szinte kötelező például szőrteleníteni, se mellkason, sem pedig hónaljban nem lehet szőrös egy trendi férfi. Ilyen férfi én nem akarnék lenni soha. Nem azért, mert annyira tetszene a bozontos szőr, hanem amiatt, amit ez a trend sugall a férfiasságról. Ebbe azonban most nem szeretnék mélyebben belemenni, nem erről akarok írni.
Nőnek lenni soha nem volt könnyű. Bizonyos szempontból azonban úgy vélem, ma sokkal nehezebb, mint évszázadokkal ezelőtt. Persze lehet, hogy csak azért gondolom így, mert nem éltem akkor, de úgy gondolom, régen mind a társadalmi elvárások, mind a női szerepek sokkal egyértelműbbek voltak, így aztán egy nőnek nem volt más dolga, mint hogy megtanulja ezeket, és megtanuljon azokon a – meglehet – szűk kereteken belül mozogni. Ha jól nem is érezte magát, de legalább a fogódzói megvoltak, tehát ha el tudta fogadni a szűk kereteket, akkor talán még boldognak is érezhette magát. Feltételezem, mindenki tudja, milyen keretekre gondolok, de azért leírom: férj, gyerekek, család, háztartás. Azért írom le, mert innen könnyebb elindulni. Ha ezeket vesszük alapnak, és arra gondolunk, hogy a nő régen ebben ki tudott teljesedni, akkor belátjuk, hogy ma már ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. És nemcsak azért, mert ezekhez ma társul a karrier. Ha csak ilyen egyszerű lenne!
Ma a női lét alapjai mások. Biztos régen is volt a nőkben bizonytalanság, sokszor voltak elégedetlenek magukkal, támasz nélkül nehezen boldogultak, és így tovább. Fel lehetne sorolni az összes sztereotípiát. A probléma azonban nem ez, hiszen az embernek mindig csak adott kor elvárásaihoz kell alkalmazkodnia, vagyis az egyén szempontjából teljesen mindegy, milyen volt régen a nőideál, és milyenek voltak a női szerepek. Nekem ma kell élnem, és ma kell nőnek lennem, és ez ma nekem nagyon nehéz.
Emlékszem, fiatal koromban nem tudtam megbékélni azzal, hogy nő vagyok. Nem találtam önmagamat ebben a szerepben. Ez nagyon szélsőséges viselkedéshez, és ennek megfelelően ugyanilyen szélsőséges kinézethez vezetett. Nem arra gondolok, hogy feltűnősködtem, ez talán soha nem volt rám jellemző. Úgy gondolom, egy igazi nőnek nem is kell sem feltűnően, pláne harsányan kinéznie, sem úgy viselkednie. Közönségesen főleg nem! A szélsőségesség nálam azt jelentette, hogy vagy nagyon álcázni igyekeztem azt, hogy nő vagyok: férfiruhákkal és fiúsan szertelen viselkedéssel, majd átcsaptam a másik végletbe, nőies ruhákkal, sminkkel, ékszerekkel. Azt a bizonyos egyensúlyt azonban soha nem találtam meg. Ebből fakadóan az én saját, egyéni stílusomat sem.
Később aztán megállapodtam valami arany középutat találva, de mélyen, legbelül örök elégedetlenségben. Ma már úgy látom, legszebb éveimet éltem ebben a se hús, se hal állapotban.
Manapság már nem nagyon érdekel a külsőm.
Gigi
