Tünde betegség fül-orr-gégész interjú

Itt van az ősz, az orrfolyás, a nátha, melyből sok gyereknél középfülgyulladás alakul ki. Megfelelő orrhigiénével, orrtisztítással, vitaminokkal megelőzhető a betegség. Ha már kialakult, antibiotikumra is szükség van, de a fül felszúrása már nem annyira gyakori, mint régen. Dr. Jósa Valéria fül-orr-gégésszel beszélgettünk a középfülgyulladásról.

Mitől alakul ki a középfülgyulladás?

Dr. Jósa Valéria: Az őszi-téli időszakban nagyon sok gyerek orra folyik, és sokszor ez az előzménye annak, hogy a gyerek füle elkezd fájni, majd középfülgyulladása lesz. Éppen ezért, ha elkezd folyni a kisgyerek orra, rögtön célszerű elkezdeni az orrát kezelni.

Hogyan kezeljük az orrát?

Dr. Jósa Valéria: Tengervizes sóoldatot permetezzünk be, majd orrszívóval szívjuk ki. Mivel a gyerekek kb. 5-6 éves korig nem tudják megfelelően kifújni az orrukat egyedül, ezért fontos az orrszívás. Tehát ha ki is tudja fújni az orrát, utána még érdemes az orrszívó porszívóval is kitisztítani.

Orrcseppekre is szükség van?

Dr. Jósa Valéria: Mindjárt az elején célszerű lohasztó orrsprayt használni. Azért javaslom az orrspray-t, mert jobban eloszlik az orrban, mint az orrcsepp, ami gyakran lefolyik a torokba, és a rossz, keserű íze miatt a gyermek nem fogja szeretni. Ahhoz, hogy egy orrcseppet a gyereknek rendesen be tudjuk adni, le kellene lógatni a gyerek fejét, majd mindkét oldalon cseppenteni, úgy maradni fél percet. Ez elég nehezen kivitelezhető egy mozgékony kisgyerek esetében, ezért mindenképp kényelmesebb és egyszerűbb megoldás az orrspray-k használata.

Vitaminokkal segíthetjük a megelőzést?

Dr. Jósa Valéria: Az őszi időszakban megelőzésképpen fontos a megfelelő C-vitamin bevitel. A D-vitaminról mostanában egyre több új dolog derül ki, hogy mi mindenre jó: nem csak arra, hogy megfelelő legyen a kalcium felszívódása a fejlődő szervezetben, hanem állítólag arra is jó, hogy a felső légúti problémák gyorsabban megoldódjanak, vagy egyáltalán ki se alakuljanak. Érdemes tehát a C-vitaminnal együtt D-vitamint is adni a gyerekeknek.

Mi a teendő, ha már kialakult a középfülgyulladás?

Dr. Jósa Valéria: A középfülgyulladás kialakulásának megelőzéséért ugyan lehet tenni, de vannak olyan gyerekek, akik hajlamosak erre a betegségre, szokták úgy is hívni őket, hogy „fülesek”. Van, akinek egy egynapos nátha is okozhat fülfájást. Rögtön komolyan kell venni, ha egy gyerek a fülét fájlalja (a kisebbek általában elkezdik piszkálni, a nagyobbak meg is fogalmazzák, hogy hol fáj, bedugult, stb.), de akár azt is észrevehetjük rajtuk, hogy rosszabbul hallanak.

A fájós fület célszerű melegíteni, körülbelül tíz percig, például cseresznyemag-párnával, melegítőpárnával. Fontos viszont, hogy ha lázas a gyerek, akkor nem szabad melegíteni a fület, mivel ezzel tovább rontjuk a helyzetet. Fülmelegítést tehát csak láztalan gyermeknél alkalmazzunk.

Tudjuk-e enyhíteni a fájdalmait?

Dr. Jósa Valéria: A fül melegítése is fájdalomcsillapító hatású. Mindazonáltal ne sajnáljuk a gyerekektől a fájdalomcsillapító gyógyszert! Amíg sok szülő egy kis fejfájásra rögtön tablettát vesz be, gyakran a gyerekének nem ad akkor sem, ha láthatóan fájdalmai vannak. Nem kell hagyni szenvedni a gyereket! Ha panaszkodik, hogy fáj a füle, nyugodtan beadhatjuk neki az életkorának megfelelő fájdalomcsillapító gyógyszeradagot. Arra figyeljünk oda, hogy két adag között teljen el az előírt idő.

Ezen kívül a fájdalomcsillapítók gyulladáscsökkentő hatással is bírnak, tehát a gyermek szervezetében zajló gyulladásos folyamatokra is jó hatással vannak. Ha betartjuk az adagolásra vonatkozó szabályokat, akkor rosszat nem tehetünk a fájdalomcsillapító adásával.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Dr. Jósa Valéria: Ha lázas lesz a gyerek, fájlalja a fülét, akkor érdemes felkeresni egy fül-orr-gégészt, aki eldönti, hogy milyen súlyos a baj. Van, akinél nagyon rövid idő alatt kialakul a gennyes középfülgyulladás, és ilyenkor az antibiotikum nem kerülhető el. Az időben adott, megfelelő gyógyszereléssel viszont el lehet kerülni, hogy kilyukadjon maga a dobhártya.

Régen felszúrták a beteg gyerek fülét. Ma is használják ezt a megoldást?

Dr. Jósa Valéria: Manapság már egyre ritkábban szúrjuk fel a gyerekek fülét. Ez egyrészt a mai jó antibiotikumoknak is a hatása, másrészt számos olyan eszköz van a kezünkben (tengervizes orrspray, orrszívó készülékek), amellyel jó orrhigiénét tudunk biztosítani, így el lehet kerülni a gennyes középfülgyulladást. Azt viszont tudni kell, hogy ha kifakad a gyerek füle, az sosem gyógyul olyan szépen, mintha az orvos szúrná fel. Ezek a hegek a dobhártyán felnőtt korban is látszanak, és akár befolyásolhatják is a hallást, mert heges lesz a dobhártya, és nem lesz annyira rugalmas. Ez már sajnos károsan befolyásolhatja a hangátvitelt.

Miért fontos az orrtisztítás?

Dr. Jósa Valéria: Fontos tudni, hogy a középfülgyulladás mindig összefügg az orr állapotával. Az orr leghátsó részén, az orrgaratban van az orrmandula, ami ugyanolyan nyirokszerv, mint a nyirokcsomók vagy a garatmandula. A kisgyerekeknél, amikor először találkoznak a kórokozókkal, az első út az orrukon keresztül az orrmandulához, és a torkán keresztül a garatmandulához vezet. Ilyenkor találkozik az immunrendszer először a kórokozókkal, a védősejtek dolgoznak az orrmandulában és a garatmandulában, és megtanulják, hogy betegség nélkül is le tudják győzni ezeket a kórokozókat. Az orrgarat két oldalán van a fülkürt. Ennek feladata, hogy szellőztesse a dobüreget, a középfület. Ha ez a szellőztetés nem működik jól, ami egyébként automatikusan történik rágás, nyelés közben, akkor egy idő után felszívódik a levegő a dobüregből, és ilyen úton is kialakulhat egy középfülgyulladás.

Tünde betegség fül-orr-gégész interjú

Másrészt ha valaki náthás, könnyen felülfertőződik az egyéb kórokozókkal fertőzött, megnagyobbodott orrmandula, és a fülkürtön keresztül fertőzi be a középfület. Ezért is fontos a már korábban említett megelőzés, az orr rendben tartása. Magánál a középfülgyulladás kezelésénél sem arra kell csak koncentrálni, hogy melegítsük a fület és az antibiotikumot beszedje a gyerek, hanem hogy az orra is rendben legyen, hogy ezt a szellőzést minél könnyebben helyre tudjuk állítani.

Hányszor, mennyi ideig és hogyan használjuk az orrszívó készüléket?

Dr. Jósa Valéria: Egy nap akárhányszor használható az orrszívó, a lényeg az, hogy egy alkalommal ne szívjuk túl hosszú ideig az orrot. Ennek az az oka, hogy amikor náthásak vagyunk és gyulladás van az orrunkban, akkor a nyálkahártyában lévő pici erecskék tágult állapotban vannak. Ha nagyon sokáig tart ez a szívó hatás (annak ellenére, hogy a szívó hatás nem túl erős), vagy ha az orr középvonala felé fordítjuk az orrszívót, és megszívjuk az orrsövény elülső részét, ami egyébként is gazdagabb ezekben a pici erekben, akkor orrvérzést is okozhatunk.

Fontos tehát az orrszívó irányítása: a középvonallal párhuzamosan, egy kicsit lefele. Ha használat előtt egy kis tengervizes orrspray-t fújunk be, orrszívás közben érzékeljük, hogy milyen irányból jön váladék, és oda fordítjuk az orrszívót. Tehát semmiképpen ne irányítsuk középre az orrszívót.

Az orrszívás menete: tengervizes oldattal befújni, váltott oldalon, oldalanként körülbelül 15 másodpercig szívni. Az orrszívás ne tartson tovább egy, maximum két percnél. Tisztítás után be kell fújni a lohasztó orrspray-t, várni 15 percet, majd utána még egyszer leszívni, mert ilyenkor, ahogy lelohasztja a nyálkahártyát a spray, olyan helyekről kezdhet folyni a váladék, ahonnan korábban az orrnyálkahártya duzzanata miatt nem tudott.

Használnak-e fülcseppet a középfülgyulladás kezelése során?

Dr. Jósa Valéria: Én óvatosan bánnék a fülcseppel. Ahogy az imént igyekeztem részletesen elmondani, valójában nem a dobhártya beteg, hanem egy lépcsővel beljebb, maga a dobüreg és a középfül nyálkahártyája. Csak ha már nagyon súlyos a gyulladás, akkor érintheti a dobhártyát, de a fájdalmat a nyálkahártyának a gyulladása okozza, vagy ha már annyi folyadék, genny van benn, hogy nagyon feszül a dobhártya és elődomborítja. Tehát én nem szoktam ezt javasolni. Sőt, egy átlyukadt dobhártyánál tilos fülcseppet használni.

Mi a teendő, ha valakinek gyakran van középfülgyulladása?

Dr. Jósa Valéria: A panaszok hátterében gyakran a megnagyobbodott orrmandula áll. Van, hogy a megnagyobbodás olyan mértékű, hogy már egy kis megfázás miatt is annyira beduzzad, hogy a fülkürt működése nem lesz jó, ezért alakul ki könnyen a középfülgyulladás. Ilyenkor orrmandula-műtétet javasol a fül-orr-gégész.

A szülőknek érdemes arra figyelni, hogy óvodás gyerekük gyakran visszakérdez-e, hangosan hallgatja-e a tévét, ha suttognak hozzá, meghallja-e, egészséges állapotban is. Ha egészséges állapotban felmerül a gyanú, hogy nem hall jól a gyermek, feltétlenül menjünk el fül-orr-gégészhez, mert hosszú távú következményei is lehetnek. Gyakori megfázás mellett az is indikálhatja a műtétet, ha hosszú távon fennáll egy savós középfülgyulladás, ami egyébként abszolút nem fáj, csak a gyerek nem hall jól. A fül-orr-gégész egyszerű vizsgálattal meg tudja állapítani, van-e a középfülben folyadék, később hallásvizsgálat is mutatja, ha nem hall jól a gyerek.

Van, hogy az orrmandula eltávolításával nem oldódik meg az a probléma, hogy a középfülben folyadék van, vagy nagyon alacsony a nyomás. Ilyenkor megpróbálunk valamit tenni, hogy helyettesítsük a fülkürt működését, tehát szellőztetni tudjuk a dobüreget, hogy ne alakuljon újból folyadék, vagy olyan nyomás, amely hosszú távon tönkreteszi a hallócsontokat és a dobhártyát. Ilyenkor egy pici nyílást vágunk a dobhártyán, és beleteszünk egy kis tubust, amely ottmarad a dobhártyában. Ez biztosítja a szellőzést, és fél-egy éven belül magától kiesik. Fontos tudni, hogy az ilyen gyerekeknek nem szabad víz alá merülnie, úsznia, csak speciális, a fülükre gyártott füldugóval. 

Köszönjük a válaszokat!

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?