Ijesztően kevés az az idő, amit a gyerekekre való igazi figyeléssel töltünk. Persze megcsinálhatjuk helyettük a házifeladatot, bepakolhatjuk a táskájukat, friss kakaóval várjuk őket reggelente, de nem erről van szó.
Kapaszkodjunk meg:
Pár éves felmérési eredmény alapján átlagosan mindössze 7 percet beszélgetünk gyerekeinkkel naponta. Ennyi az az idő, amit valós aktív figyelemmel irányított beszélgetés jellemez a két fél között egy nap. Ezek a percek nyilván sem mélyebb témákról, a gyereket foglalkoztató kérdésekről szólnak, hanem jó eséllyel arról, hogy megfésülködött-e, vagy, hogy miért lett hármas a versolvasása. Hét percbe a filozófia már nem fér bele. Ha egészen kicsi korától nem szoktatjuk ahhoz, hogy mi valóban kíváncsiak vagyunk arra, ami történt vele napközben, ne várjuk el, hogy majd kamaszként megossza velünk a titkait.
Ha mi mesélünk, ő is megnyílik
A családi időnek jó esetben arról kellene szólnia, hogy azokkal vagyunk együtt, akik a legfontosabbak. Sok esetben azonban csupán az történik, hogy fizikailag jelen vagyunk és teljesítjük kötelességeinket, ám nincs valódi interakció, a beszélgetések megmaradnak a felszínes és praktikus szinteken. Kötelességekből sok van, időből kevés, a türelem pedig még hazaérés előtt elfogy a mai világban.
Pedig a józan ész szerint a család legfontosabb funkciója az lenne, hogy egymás szeretetét megéljük, és otthon valóban figyeljünk egymásra.
Van megoldás!
Fordítsuk meg a helyzetet. Az iskolából hazafelé mi is meséljünk a napunkról. Bátran, ami csak történt a munkahelyen, vagy akár a sarki fűszeresnél velünk. És persze kérdezzünk mi is, legyünk kíváncsiak.
Beszélgethetünk az iskoláról, hiszen az a gyerkőc fél napját kitöltő események gyűjtőhelye, de a vacsoraasztalnál már ne az iskola legyen a téma. Különösen ne a jegyei, vagy azok a tantárgyak, amikből javítania kell.
Készítsük együtt a vacsorát, legyünk együtt otthon is többet. Vonjuk be a csemetét. A közös főzés, vagy terítés lehetőséget ad a beszélgetésre is
Igenis fontosak a közös étkezések, hiszen ott találkozik a család apraja és nagyja esténként, vagy egy indulás előtti reggelinél. Legyen az étkezőasztal minden családtag számára kütyümentes zóna, nehogy az a bizonyos napi 7 perc beszélgetés, ami a felmérésben szerepel, nyomkodás közben, csak úgy félvállról történjen.
A terített asztalon kívül kisebb gyerek esetében jó lehetőséget ad beszélgetésre az esti altatási ceremónia. Kérjük meg a kicsit, hogy meséljen a napjáról, bátran bármit, amit szeretne elmondani. A nagyobbakkal pedig bevezethetjük, hogy esténként mindenki ossza meg egymással, mi volt a napjában a legjobb, mi töltötte el szomorúsággal, aggodalommal, örömmel, vagy miért hálás. Bizalmi játék. Ha a szülő is őszinte, az mindig jó és követendő példa.
Sajnos, gyakran előfordul, hogy a gyerekkel való beszélgetés egy idő után feszültté válik. Persze lehet mindenkinek véleménye, de ha már vitára kerül a sor, akkor sem mindegy, hogyan fogalmazunk. Egy kamasszal ez nyilván többször fordulhat elő, ők nagyon érzékeny korban vannak, könnyebb velük ráfutni a vitás kérdések vékony jegére. Türelem, türelem, türelem. A kamasz egy időzített bomba, nagy feladat vele úgy beszélgetni, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Ha a gyerekek azt tapasztalják, hogy az otthoni beszélgetések végeredménye rendszerint dühös kiabálás lesz, kerülni fogják ezeket az alkalmakat. Azt ugyanakkor jeleznünk kell, ha azt szeretnénk, hogy valamin változtasson, de nem mindegy, milyen módon.
A konfliktus forrásait jelentő teendőket – a rendrakást, az otthoni kötelességeket – be lehet szépen csomagolni, nem kell ajtóstul rontani a házba. Egy pozitív megerősítés mellett máris nem hat annyira parancsnokszerűnek a szülő. Ha például úgy vezetjük be a dolgot, hogy látom milyen szép rend van a polcaidon, kérlek, hogy a ruháidat is tedd a szennyesbe esténként, ahogy a múltkor is – akkor mindjárt könnyebb dolgunk lesz.
Így sokkal inkább megerősítjük a gyereket, szívesebben működik majd együtt, mint egy leszidással kezdődő kérés esetén. Tehát ezekről a kényes dolgokról is lehet beszélni, úgy, hogy még másnap is szóba álljunk egymással.
Ezt az egészet nem úgy kell elképzelni persze, hogy egy gyerekkel való beszélgetés során minden egyes szót át kell gondolnunk, nehogy bajt csináljunk vele. De egy kicsit oda kell figyelni, hogy ne kergessük el a gyerekek bizalmát kapkodással, oda nem figyeléssel, felszínes hétköznapokkal.
Nehéz ügy, de megéri.
Akác
