A magyar Mikulás „lakóhelyén”, a Fejér megyei Nagykarácsonyban november 2-án kezdődik meg az immár tizenhatodik Országos Mikulásfesztivál december 23-ig tartó programsorozata, amelynek keretében 52 nap alatt kétszáz programot tartanak.

'Santa visits orphans on Chievres Air Base Dec. 22, 2010' photo (c) 2010, USAG  Benelux - license: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0/

Színielőadások, zenés, táncos programok szórakoztatják majd a gyerekeket – mondta el a fesztivál képviseletében Kőhalmi Tibor. Egyebek között a Megasztárban feltűnt Patai Anna főszereplésével előadják a Bőrönd című mesemusicalt, koncertet ad Szandi, megnyílik a manók világába betekintést nyújtó kiállítás, s környezetvédelmi társasjátékon is részt vehetnek „Mikulásfalva” látogatói.

A fesztivál ünnepélyes megnyitója november 4-én lesz határon túli magyar gyerekek részvételével. Délvidékről és Felvidékről, valamint Kárpátaljáról és várhatóan Erdélyből érkezik majd a rendezvényre egy-egy autóbusznyi kisgyerek, hogy találkozzon a Mikulással.

A fesztiválra érkezőket dolgozószobájában és a meseteremben várja az ősz ajándékosztó. Beszélget a kicsikkel, mesét mond nekik, és megajándékozza őket. Rezidenciájának udvarán pedig szánhúzó szarvasaival találkozhatnak, s csillagjáró szánját nézhetik meg a gyerekek.

A játszóházban számos programba kapcsolódhatnak be a látogatók. Egyebek között részt vehetnek a zöld karácsony óriás társasjátékban, amelynek keretében a szelektív hulladékgyűjtéssel ismerkedhetnek meg. A pályázaton nyert éremverő géppel pedig saját nagykarácsonyi érmét verhetnek, a magukkal vitt karácsonyfadíszeikkel pedig a megyék karácsonyfáit ékesíthetik fel.

A nagykarácsonyi Mikulás programok minden évben sok érdeklődőt vonzanak: tavaly több mint 16 700 látogatója volt a Mikulásnak. A rendezvények népszerűségéhez hozzájárul az is, hogy a helységben működik a karácsonyi szeretetposta, ahol adventi bélyegzővel látják el a Nagykarácsonyon keresztül feliratú küldeményeket.

MTI