Szinte nem múlik el hét, hogy ne találnának a szülők az új magyar tankönyvekben valamit, ami felháborodásra ad okot. Az egyik legújabb példa, amit egy harmadikos kisfiú anyukája tett közzé, a Mi világunk című környezetismeret munkafüzetből való, és a külső megjelenés fontosságát vizsgálja. A megválaszolandó kérdések között van az, hogy kik a legszebbek az osztályban, és az, hogy tervez-e a gyermek a későbbiekben többek között hajfestést, tetoválást, és testékszert csináltatni.
Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a jó tanár kezében a legvitatottabb és legmegbotránkoztatóbb feladat, kötelező olvasmány, vagy gyakorlat is kiváló eszköz lehet, mert jó irányba tudja terelni a beszélgetést. Ám ezt a feladatsort látván, és a célközönséget (harmadikos alsósok) ismerve, nagyon nehéz megvédeni ezt a munkafüzetet. Pontosan mit akart elérni a szerző azzal, hogy a kicsiket rangsoroltatja a kinézetük alapján? Akkor is, ha a kérdést egy a belső értékeket megvitató kérdés követi, szinte biztos, hogy az osztály túlnyomó többsége se nem szépnek, se nem jónak nem lesz találtatva a „zsűri” előtt. Ezek a gyerekek vajon mit visznek haza ebből a feladatsorból? Milyen hatással lehet egy a pubertás kapujában álló gyerekre, ha a szemébe mondják, hogy az egész osztályból senki nem találja vonzónak? És ha már itt tartunk, azok a gyerekek, akik az osztály szépének vannak írásban nyilvánítva, de „rossznak”, hogyan fognak visszaemlékezni erre a napra? Egyáltalán lehet-e általánosítani, hogy ki a „jó” gyerek? A gyerekek emlékezni fognak arra, esetleg egy egész életen át, hogy megszavazták, vagy leszavazták őket külső, vagy belső értékeik alapján.
A következő kérdés ugyancsak minősítésre buzdítja a harmadikosokat, ráadásul olyan kiragadott külsőségi példákban, amelyek szándékosan megosztóak. Olyan példákat hoz fel, amikről egy átlagos 8-10 évesnek nem lehet reális véleménye. Pont azokat a példákat, amiket a média helytelenül kiragad: a szépség (vonzóság) esetleges feltételei, a magas sarkú cipő, vagy kizáró tényezői (mint a tetoválás, vagy piercing a nőkön). Egyáltalán miért kellene elgondolkodnia egy harmadikosnak azon, hogy akarja-e majd festetni a haját, vagy nem? Mennyivel relevánsabb ez, mint hogy hosszú, vagy rövid hajjal képzeli-e el a jövőjét?
Semmi baj nem lenne azzal, ha megtanítanák a gyerekeket a belső tulajdonságok, a kedvesség, a jóindulat, az intelligencia, a segítőkészség értékelésére a külső adottságok túlhangsúlyozása és bírálása helyett. De nem hiszem, hogy ennek a feladatnak, még a legpártatlanabb és legintelligensebb pedagógus kezében is, lehetnének olyan előnyei, amik ellensúlyoznák azt, hogy pár érzékenyebb lelkű gyerek érzelmileg sérül. És azt, hogy túl korán ítélkezésre és egymás bírálására buzdítják őket. Abban a társadalomban, ahol előszeretettel rangsorolják az olimpikon nőket a „dögösségük” alapján a médiában és a munkahelyi menzán, ez nagyon rossz példát mutat a kicsiknek. Lehetne ezt máshogy is csinálni.
Másutt
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
