Tünde iskola oktatás intő büntetés

A sulinkban azzal szórakoznak az alsós gyerekek, hogy fütyiket rajzolnak ide-oda. Táblára, vécéajtóra (lemoshatóan), füzetbe, padra - és közben vihognak. Sajnálatos módon ez most a menő – hiába beszélgetünk otthon a témáról és magyarázzuk el, hogy miért nem helyes ez a viselkedés, a csordaszellem nagy úr, mi is beleszaladtunk…

A gyerek először a táblára rajzolt, néhány hónappal később a vécéajtót díszítette fel (állítása szerint először szívecskét rajzolt, a társai biztatására lett belőle fallosz). Természetesen elbeszélgettünk vele itthon mindkét alkalommal (és közte is).

Azon gondolkodtam az eset kapcsán, hogy mit érdemel egy harmadikos gyerek, aki (lemosható) péniszt rajzol az iskolában (tehát nem rongál, nincs maradandó nyoma). Amikor ez másodszor fordult elő, a gyereknek – visszaesőként – az igazgatónő színe elé kellett járulnia (apukát pedig fel is hívták telefonon, és elmesélték neki ezt a szörnyű bűntettet). Megkérdeztem az anyukákat a Facebook csoportunkban, hogy ők mit gondolnak erről.

Más is járt már hasonlóan, egyik olvasónk fia például a saját füzetébe rajzolt péniszt, azt hitte, nem látja meg a tanár. Meglátta – 1-est kapott érte, és még a teljes füzetet is másolhatta át.

A válaszolók túlnyomó többsége szerint egy ilyen cselekedetet fölösleges büntetni, ez van, most ez foglalkoztatja őket. Egy beszélgetés persze nem árt, és valaki felvilágosító óra tartását is javasolta.

Akadt néhány vicces megoldás:

„Felnégyelni!”

„Írja le a füzetébe százszor, hogy pénisz!”

„Álljon mellette öt percig.”

„Megmutatnám neki, hogyan lehet belőle nyuszit rajzolni.”

(És akkor lesz egy fasza nyuszija is.)

Megkérdeztem Matusek M. Zsuzsannát, aki gyermekvédelemmel is foglalkozik. Ő így látja:

„A szülői beszélgetés a gyerekkel soha sem árt, hiszen a nemi szervek ábrázolása illetlenségnek számít. Az tény, hogy a kortárs ráhatás, a kortársaknak megfelelés, a vagánykodás nagy úr. Bizonyos életkorban mindent beelőz. Ezért is csinálnak a gyerekek ennél cifrább butaságokat is. A felnőttek dolga, hogy ezeket a vadhajtásokat, rendbe tegyék - a felnőttek alatt a pedagógusokat is értem. Csak félve jegyzem meg, hogy nem egy nyilvános vécét láttam jómagam is, ahol nagyon érdekes firkák, feliratok voltak. Tehát a gyerekeink a felnőttektől tanultakat alkalmazzák” - mondja a szakértő.

Ti mit gondoltok?

Update: Azóta kaptunk még egy értesítést, hogy a gyerek a matekfüzetébe csontvázat rajzolt. Szerintetek mi legyen a büntetése? 

Tünde

EZ IS ÉRDEKELHET

Tünde iskola oktatás intő büntetés

Ki ne kapott volna diákként egy-egy intőt, figyelmeztetőt? Diákkorunkban páran egyenesen külön sportot űztek belőle, hogy minél viccesebb, és minél többféle beírásra tegyenek szert. Neked is van vicces/érdekes intőd? Oszd meg velünk!

Tovább>>>

Tünde iskola oktatás intő büntetésBezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>