32.hét
Amint a múltkori részben már említettem, végre sikerült kiszakadni pár napra a hétköznapi monotonitásból és feltöltődni egy picit.
Körülbelül háromórás kocsikázás után meg is érkeztünk célunkhoz, ahol teljesen felpörögve vettük át a tóra néző szobánkat. El is felejtettem már mennyire jó érzés azokba a jó illatú, tiszta, mindennel is felszerelt hotel szobákba belépni, már csak ez a látvány megérte odáig elmenni.
Az a pár nap alatt, amit ott töltöttünk, próbáltuk kihasználni a wellness lehetőségeket, élvezni a finomabbnál finomabb vacsorákat és persze elveszni a reggelik bőségében. Jó volt újra egy könyvvel a medence szélén, alkoholmentes koktélt szürcsölgetve élvezni a magas hegyek látványát.
Egyik nap, késő délután, felkerekedtünk és csónakkal hódítottuk meg a tavat. Ez is annyira megnyugtató volt. Miközben a nap enyhe sugarai mellett a szél kellemesen fújdogált, minket elringatott a kisebb hullámokon lengő csónakunk. Szerintem a baba is nagyon élvezte, egész csónakázás alatt kisebb mozgásokkal jelezte, hogy ez tetszik neki.
Összességében minden nagyon jó volt és szomorúan vettük visszafelé az irányt. Mivel nem akartuk csak úgy lezárni a kirándulásunkat, Innsbruckban felmentünk még egy 2334 méteres hegyre, persze most csak felvonóval. Jól esett a lenti melegtől megszabadulni kicsit és beszippantani a havas, friss levegőt odafent.
Újabb mozgalmas hét
Fotózás
Ez a hetünk is kissé mozgalmas lesz, ugyanis beszerveztem magunkat egy kismamafotózásra. Igazából nem voltam biztos benne, hogy szeretnék ilyet vagy sem, de aztán rájöttem, hogy nincs semmi normális képünk a férjemmel, amióta terhes vagyok. Oké, persze vannak szelfik és néha a pocakom is látszik, de azért az mégsem az igazi.
Sőt, rólam is elég kevés kép készült amióta várjuk a babát. Igaz, minden héten lett egy ide a blogra, de hát azokról hiányzik a fejem. Utólag belegondolva okos ötlet lett volna mindig egy ,,fejes’’ képet is készíteni.
Úgyhogy hasonló eszmefuttatásoknak köszönhetően, végül úgy döntöttem, hogy mi is vegyünk részt egy ilyenen. Kicsit szkeptikusan állok hozzá, mivel elég nehéz olyan képet készíteni rólam, ami nekem is teljes mértékben tetszik, de azért bízom a fényképész szaktudásában.
Látogatunk
Nem tudom, ha említettem már, de a férjem nővére meg az élettársa ugyancsak Ausztriában élnek. Látogatásaink nem annyira sűrűek, mivel az ország két ellentétes felén lakunk. Ha jól emlékszem, tavaly nyár végén találkoztunk velük utoljára, mikor pár napra ideutaztak.
Eredetileg az volt a terv, hogy most is ők jönnek, de aztán végül is abban maradtunk, hogy mi megyünk. Őszintén nem tudom, hogy hogy állok ehhez a minimum hat órás úthoz. Egyrészt szívesen megyek, mert örömmel látnám őket újra. Van két kis kutyus is, akikkel nagy barátságot ápolok. Másrészt meg kicsit tartok a hosszú úttól, mégis csak átszeljük egész Ausztriát.
Mindenképp az egyik kikötésem az, hogy annyira korán kell indulnunk oda is és majd vissza is, hogy a nagy napsütésre már csak emlék legyen az egész utazás. A múlt heti kirándulásunk során a hazafelé kocsikázást eléggé nehezen viseltem, mivel telibe sütött be a nap az autóba, nekem meg dagadt kezem, lábam. Szóval ezt mindenképp szeretném elkerülni, és persze rengetegszer kell majd megállnunk, mert hát szerintem már óránként is pisilek.
Remélem minden rendben lesz az úton és szerencsésen oda érünk majd és vissza.
Babahírek
Igaz, terhesnaplót írok, de néha úgy érzem, hogy épp a babáról meg a terhességről esik a legkevesebb szó, ezért következzék néhány fejlemény.
Sikerült kiválasztanunk a babakocsit és az autósülést is, jövő héten kapjuk kézbe őket. Ugyanígy a babakádat is. Összeszereltük a pelenkázó komódot és már csak napok kérdése, hogy a kiságy is érkezzen.
Rávettem magam és végre rendeltem egy kórházi táskát. Szép lassan kezdem beszerezni a tartalmát is, de annyira hihetetlennek tűnik még, hogy már tényleg ezzel kell foglalkoznom. Ha belegondolok, hogy akár hetek kérdése csak, és végre láthatjuk élőben is a babát, leírhatatlan érzések vesznek hatalmukba.
Zserbó
