Bajban vagyok, és úgy érzem, csak körbe-körbe járok a saját gondolataimban. Ott kezdeném, hogy a férjemmel négy éve vagyunk együtt, két éve házasodtunk össze. Ő 33, én 31 vagyok. Nekem jó néhány kapcsolatom volt, mielőtt összejöttünk, de nem komolyak. Neki viszont csak kettő, de mindkettő három évig tartott. A barátnője, akivel előttem járt, mindenképp szerette volna vele tartani a kapcsolatot. Amolyan hátországnak tekintette a férjemet, akihez mindig fordulhat, sőt, aki alkalomadtán talán vissza is fogadná. A kapcsolatunk elején megmondtam, hogy nekem ez így nem tetszik, de az ő dolga. Ha tartani akarják a kapcsolatot, tartsák, csak ne titkolózzanak. A bajok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a hátam mögött találkoztak.

Leültünk és megbeszéltük. Akkor a férjem azzal védekezett, hogy nem akart felhúzni, mert tudja, hogy nekem nem tetszik, ha ők összefutnak. Még egyszer elmondtam neki, hogy az sokkal kevésbé izgat, ha találkoznak, mint az, ha ez csak utólag és véletlenül derül ki. Úgy tűnt, hogy megértette. Pár hét múlva kiderült, hogy mégse. Akkor megint megbeszéltük. A lány küldött nekem csokit, „jó szándékát bizonyítandó”. Hát ezen rendesen kiakadtam, úgyhogy amikor egy-két hónap múltán bejelentette, hogy összefutnak megint, azt találtam mondani, hogy „csak ne hozz tőle haza semmit”.

 Persze félreértette a dolgot, megsértődött és azt mondta, bebizonyítja nekem, hogy a kapcsolatunk többet ér neki egy exnél. Elment, és amikor hazajött, bejelentette, hogy megbeszélte a lánnyal, hogy többé nem találkoznak és nem is tartják semmilyen formában a kapcsolatot, mert ez engem zavar. Örültem is meg nem is. Direkt nem kértem tőle ilyet, hogy ne érezze azt, választania kell köztünk. De jól van, ha így gondolta, rendben. Pár nappal később savanyú képpel közölte, hogy megbánta, amit tett, és vissza akarja csinálni. Tessék? Ez már egy több napos veszekedés kezdete volt. A végén ultimátumot adtam neki. Azt csinál, amit akar, de ez az utolsó dobása ebben az ügyben. Ha kapcsolatban maradnak, felőlem tegyék, de ha még egyszer rájövök, hogy ezt a hátam mögött teszik, akkor nem beszéljük meg, nem veszekszünk, nem sírunk, mindenki megy a maga útján. Ha meg nem hívja fel, akkor ne jöjjön nekem azzal két hét múlva, hogy de mégis. Nem bírom a hintáztatást.

Nem hívta fel. Egy év múlva összeházasodtunk. Minden szép és jó volt, és talán még lehet is, de... A férjemnek tegnap este csörgött a mobilja. Ő fáradt volt, kérte, hogy vigyem oda neki. Na, kinek a neve volt a kijelzőn? Az exé. Kinyomta és nagy levegőt vett. Bevallotta, hogy kapott egy „rövidke” újévi e-mailt a lánytól, amire szintén nagyon röviden válaszolt, és a lány most újra írt neki, de arra nem reagált, biztosan ezért csörgette meg. Azt mondja, nem akarja újra felvenni vele a kapcsolatot. Tényleg nem? Akkor miért írt neki vissza? Hogy ne legyen bunkó? De megbeszélték, hogy nem keresik egymást...

Megmondtam anno, hogy nincs több dobása az ügyben, ha következetes lennék, most csomagolnék, és nem azon rágódnék, hogy megint a hátam mögött, megint az ex, megint kezdődik elölről. Csakhogy megváltoztak a dolgok. Két hónap múlva gyerekünk születik, aki megérdemelné, hogy családban nőjön fel. A férjem azt mondja, letiltotta a lány e-mailjeit, telefonszámát, és minden mást is. Vajon tényleg? Szeretem őt. Csak már nem bízom benne. Ha egy másik nő miatt hazudik nekem, akkor bármi más miatt is megteheti bármikor. Érdemes ezt még így megpróbálni, vagy mi leszünk a klasszikus példa arra, hogy a gyerek miatt nem szabad együtt maradni? Már bánom, hogy akkor régen egyáltalán beleszóltam abba, milyen mederben folyjon a kapcsolata az exszel. Ha nem lennék terhes, otthagynám. Lehet, hogy így is.

Bizalom nélkül nem megy. Úgy érzem, nem kapok levegőt.

Sztike