Már régóta olvasgatom a Bezzeganya-bejegyzéseket, és próbáltam felkészülni az anyaságra. Azt terveztem, hogy ha majd összejön, bekapcsolódok az első trimeszterbe tapasztalatcserére. Aztán szeptember végén pozitívat teszteltem. Nem váratott magára sokáig a csöppség, mindjárt első próbálkozásra összejött.
Néhány tünetet tapasztaltam magamon, de semmi határozottat nem éreztem. És hogy ne maradjunk párommal kétségek közt, elmentem dokihoz is. Mindent rendben talált, akkor a pici 6 hetes és 5 napos volt. Szépen dobogott a szíve, a méretei is stimmeltek és jó helyen tapadt meg. Ekkor még UH-képet nem kaptam róla, sőt, a monitoron sem láthattam. Megkaptam az orvosi jelentést. Diagnózis: TERHESSÉG, BIZONYÍTOTT. Ezt a mondatot úgy százszor elolvastam és boldogabb voltam, mint valaha.
November 8-ra kaptam időpontot a 12. heti UH-ra. Bíztam benne, hogy most már lesz fotó. Párommal úgy döntöttünk, hogy senkinek nem mondjuk el a 12. heti ultrahangig. Ha minden rendben lesz ott, akkor bejelentjük. Szépen cseperedett a picink, éreztem, ahogy szívta el az energiáimat, fáradt voltam, csak aludni bírtam volna, ha nem lett volna mellette millió dolgom.
Amúgy a terhesség ezen szakasza nagyon nyugodt volt. Nem volt egyszer sem hányingerem, csak kisebb émelygés. Kívánós sem voltam, édességre rá sem bírtam nézni. Talán a puffadás volt a legkellemetlenebb tünet, de azt gondolom, sokan kiegyeznének ennyivel.
Aztán a tizedik héten elkezdődött a legjobb dolog, növekedésnek indult a pocakom. Nem volt túl látványos, de én láttam és a párom is. Takargattam, dugdostam, hogy rajtunk kívül senki ne lássa meg a mi kis titkunkat. Napról napra nagyobb pocakot simogattam. Már kezdtek szorítani a nadrágok és a szoknyák, úgyhogy a neten keresgélni kezdtem a "kismamanadrág jó állapotban eladó" hirdetéseket. Boldog voltam.
Jöttek az ünnepek. Mindenszentek napján délután kicsike vért fedeztem fel. Gyorsan megnéztem a neten, mit jelenthet. Hát találtam mindent a bajomra. Görcseim nem voltak, úgyhogy talán nem nagy a baj. Másnap elmegyek dokihoz, addig pedig fekszem – gondoltam.
Aztán estére megérkeztek a görcsök, és alvadt vér volt mindenütt. Éjjel elindultunk az ügyeletre. Öt percre lakunk a kórháztól. Mire felértünk az első emeletre, már mindenem csupa vér volt. Rettenetesen megijedtem és kétségbeestem. A doki megvizsgált, "Ó, basszus!" hangzott el a szájából. Felhívta a műtőt, hogy "Lenne itt egy kis hölgy, az asztalon vetélt el, vinni kéne kaparni." Láttam, amint pohárba teszik a kicsikémet. Műtős nem volt, szerda délelőtt műtöttek. Addig óránkét jártam a mosdóba, ökölnyi véres csomók ürültek belőlem.
Különösebb fizikai fájdalmaim nem voltak. A műtétet végigszunyókáltam, ébredéskor fájdalmat nem éreztem és délután már mehettem haza.
Egy hónap múlva kell mennem vizsgálatra és a szövettani eredményekért. A doki szerint nem fog kiderülni a missed ab. valódi oka, 3-6 hónap és próbálkozhatunk újra. Még fiatal vagyok (26) és akár 10 gyereket is szülhetek.
De nekem elment a babám, és én ŐT akartam. És a halottak napjából így lett az én kicsi halottam napja.
Adribaba
