A kétségbeesett levelet még február táján kaptam. Fiatal pár, rájuk szakadt jelzáloghitellel (még előző kapcsolatból, ahol az egyik fél szerencsétlen módon kezesként-adóstársként szerepelt), meg kifizethetetlennek tűnő személyi kölcsönnel-hitelkártya-tartozással, két gyerekkel, nulla vagyonnal.

Kép: Stockfresh

A pénzügyi blogot író Kiszámolóval okoskodtunk rajta egy sort: az általuk vázolt lehetséges megoldás nyilvánvalóan kivitelezhetetlen, hiszen senki sem adna nekik puszira 8 milliót saját lakásra-házra, miközben még vagy másfél millió egyéb adósság is marad, fizetésük a mai magyar átlag alatt van valamivel. De akkor mit tegyenek? A nálam racionálisabb Kiszámoló a fejét ingatta - többletmunka, többletkereset, lecsupaszított életmód, csak amit muszáj, tessék a kábeltévét-mobilt is eldobni, és lassan "ledolgozni" az adósságot. Több hitelt felvenni pedig akkor sem, ha pisztolyt tartanak a fejükhöz, mivel vagyon híján az olcsóbb jelzáloghitelek elérhetetlenek, legfeljebb baráti kölcsön lehetne ilyen, de a levélből úgy tűnik, efféle barátok nincsenek a környéken. Még a legszigorúbb életvitel mellett sem biztos, hogy adott idő alatt megszabadulnak a tehertől, és ez aggaszt engem igazán.

Mert mikor azon kezdtem el töprengeni, hogy is kerül az ember a csúszda aljára, és mi, akik még a tetején bámészkodunk, hogy kerülhetjük el a lecsúszást, rá kellett jönnöm, csúszni egy pillanat, visszakapaszkodni pedig háromszor olyan nehéz. Még az olyan rutinos és igénytelen spórmanci, mint én is simán elhasalhat valami triviális hibán. 

Elkezdtem ugyanis számolni az elmúlt két hónap bevételeit és kiadásait. A tükör tudom, torzít (leírom majd, miért), de mégis visszaszedtem az állam a földről a matek után, az eredmény ugyanis nálam is kettes alá lett - csak azért nem csúsztam, mert voltak tartalékaim. Aki pedig úgy gondolja, a bajok fő forrása az energiaital vagy a plazmatévé, az olvasson figyelmesen.

Mint mondtam, a tükör torzít, és nem a javamra. A februári és márciusi fűtésszámlák az év két legkeményebb hónapjának, a januárnak és a februárnak a fogyasztását tükrözik - idén különösen hideg volt,  a tavaly júliusi számlánk ennek egytizede sem volt.  A (rendszeresnek vehető) bevétel meg a jövőben várhatónál kevesebb - egy hónap gyed, egy nem egész havi fizetés. A főszabály viszont folyamatosan érvényes kéne hogy legyen - folyó bevételből kell folyó kiadást fedezni, rendszeresen tartalékhoz nyúlni tilos. Ha valaki ezt a szabályt nem tartja be, és az év több hónapjában haladják meg a kiadásai a bevételeit, akkor az pár éven belül megnézheti magát, plazmatévé nélkül is ott fog csücsülni a csúszda alján, feltéve, ha a tartalékai nem egy lottóötösből származnak. Ha pedig fogyasztásra hitelt vesz föl, akkor már lapátolja is befelé önmagát a gödörbe.

Naszóval. Az első sokkoló meglátás: a két hónap rezsije élelem nélkül elvitte a gazdagabb (értsd nem gyeddel fedezett) hónap bevételét, pedig a mínuszos hidegben bent is 17-19 fok volt az átlaghőmérséklet. A házunk valóban nagyobb az átlagnál, többgenerációsnak vettük, csak időközben kiderült, ez a létforma hosszú távon mindenkinek az idegeire megy. Négyen élünk tehát egyedül élő anyám lakásméretének kétszeresén - így már nem látszik akkorának, bár jól tudom, hogy számos kétgyerekes család él errefelé anyám lakásának klónjában, másfél szobában. A lakást viszont nem moshatom ki, hogy összemenjen - bajban lennénk, ha pénzzavar miatt a házat kéne árulni. A környéken lévő eladó házakból van, ami már egy éve nem kel el, pedig nem ronda és nincs rossz helyen. Csak pénze nincs senkinek, aki pont ilyet szeretne.

Legnagyobb tétel a fűtés, bármilyen szabad szemmel is látható spórolásnak félmillás beruházás lenne az előzménye alsóhangon, és szakértő legyen a talpán, aki a földön álló (kerekesszékkel is begurulhatsz a kertből elöl-hátul....) viskónkat úgy szigeteli, hogy nem jelenik meg hívatlan vendégként a penész, ráadásul kitalálja, miként legyen a kémény, a most használt csak gázra jó. Kellett volna négy-öt-hét éve lakástakarék, ha az a volna ott nem lett volna. Egyelőre megy a matek és a szakértő keresése: megtérülne-e valaha?

Villanyszámla. Fogalmam sincs, miért annyi, és miért a kétharmada a harmadik, tegnap kapott számla az előző kettőnek, igaz, akkor kevesebbet voltunk itthon. De itthonlétünk alatt sem ment egész nap a tévé, se más áramzabáló, hacsak nem a fűtés keringetőszivattyúja a hunyó. A standby készülékek lekapcsolása átlag háztartásban kb. évi 3-5 ezrest spórolhatna állítólag, viszont járna napi legalább tíz perc munkával, hogy a beléjük installált órákat állítgassam, a kiszámolt órabér valamiért nem vonzó.

Tévé, telefon, net. A net új elem, a zúristen rogyassza a kerti budit tudjátok-mi-közben a cafeteria-változtatókra, a helyi művház ingyenes wifije vagy a nettelenség sajna nem opció.  Telefonnál-tévénél a legtöbb szolgáltató vagy kifizethetetlen, vagy hűségszerződéses verziót kínál, fél szemmel már lesem, hogy betették a Spektrumot és a Minimaxot a MindigTV pluszba, őszre aktuális lesz. Telefon: a vezetékes-mobil-skype harcra nehéz épkézláb tanácsot adni a használati szokások elemzése nélkül, kinek ez olcsóbb, kinek az, nálunk sajna a nagyik nem tudnak Skype-ot kezelni, ahogy netet sem. De mivel a jelenlegi csomag értéke a villanyszámla havi mértékével egyezik meg, hosszabb távon vagy többet kell keresni, vagy beérjük kevesebb szolgáltatással.

Vízdíj. A kölykök egy takarékos kádnyi vízben fürdenek egyszerre (semmi nyakigér), én meg az ő kihűlt vizükben, apjuk a gyors zuhany híve. A mosogatógép egyrészt takarékos, másrészt KELL, főzünk, dolgozunk, sokanvagyunk, kevés idővel. Esővízgyűjtő van, ha van benne valami, azzal locsoljuk a virágokat. Spór-környezetbarát vödröcskézés (kádból kimer, vécét leönt) nincs, mert akkor megint hetente több órát melóznék évi egy-két ezresért, plusz gusztustalan.

Aztán itt a suli-bölcsi étkezés, februárban még csak az iskola hatezer-valamennyije, márciusban jött a bölcsi tizenezre, ha nincs szerencsénk, lehetett volna ez akár hatvan is, mondhatom, felemelő érzés lehet azoknak, akik kizárólag közüzemi számlákra és bölcsidíjra keresnek egész hónapban. És persze az iskolai akármik: előleg a nyári táborra (egy hét huszonnyolc, és ez még nem is drága...), jegy a közös színházlátogatásra, az iskolanapra. Na, meg a gyógyszerek: kellett négyünkből háromnak betegnek lenni, pont amikor még hideg is van.

Közlekedem. Autóval, egyelőre - most már van ugyan olyan munkahelyem, ami elérhető tömegközlekedéssel (az előző nem volt ilyen), ám kapásból reggel félóra kéne még pluszban, ha a kétévest buszon kívánom szállítani a bölcsődébe. Tudjátok, megállunk, mert a bodobács, a piros autó, a kutya, meg egyáltalán, apró lábak lassabban haladnak, kivéve ha szökni kíván a tulajdonos. Hazafelé félóránál több a plusz, ha visszafelé is hozok gyereket, de ha oda akarok érni időben a suliba-bölcsibe, akkor mikor dolgozom??? Tankolni meg amúgy is kell, vagy a vidéki, nyolcvanon túli nagymama meglátogatása is luxus, gondoljunk rá a távolból szeretettel? (aki szeret a napból hat órát tölteni utazással, az mehet vonattal is... négyünknek sokkal kevesebbe az sem kerülne nyilván)

Középosztálybeli luxusok. Hát igen, a Nagyot beírattam nyelvtanfolyamra, csoportos, nem magántanár, ezek szerint kétkeresős családban se lehet csak úgy könnyű kézzel heti egy angolt betenni a szintén heti egy, a suliban szervezett méltányos árú néptánc mellé. Pedig a pedagógia alapelvei szerint én inkább ne tanítsam, ráadásul hiába tudom a nyelvet, tanítani nem tudok. Meg kellett nekem nyári ruhát venni, rögtön kettőt, igaz, az egyik filléres turkálói áru, de a másik nem - normál átlagár, ezek szerint nem fér be, ahogy az a belvárosi thai éttermecske sem, ahova kopogó szemekkel tértem be egyetlen tál ételre.

A bevásárlóközpontban vett frissen préselt gyümölcslé, kis pohárba adott gyümölcssaláta a gyerekeknek is kihagyandó tétel a jövőben - pedig magamnak nem vettem semmit, a nyuszisimogató is ingyen volt. Volt még két születésnap, két névnap, meg a húsvét, egy-egy könyv, egy csokor virág, kis doboz csoki, pár apróság az osztálytárs gyerekbulijára.  A fennmaradó tételek: macskaeledel (akciósan, szegény Gömbölyeget mégsem küldhetem egeret fogni Budapest közepén), mosószer-sampon, a kocsi egyszeri gépi megtisztítása a téli sártól, az ételvásárlás rám eső része, egy látogatás a Közlekedési Múzeumban a kölkökkel (szuvenír: hatszáz forintos műanyag Trabi), két cserép virág a kertészeti kiállításról, ahová trükkösen ingyen mentem be. Egy minimális önkéntes nyugdíjpénztári átutalás, hogy elmondhassam, volt a tételek közt megtakarítás is. Mind az ötezer, ebből élünk majd nyugdíjaskorunkban, juhé.

A mérleg: az első két hónapban saccperkábé ötvenezernyi mínusz, miután a harmadik hónapot is táblázatba foglalom, megnyugodhatok: ott már "csak" a nyelvtanfolyam következő részlete nem fér a keretbe (tehát egy tízes), az is amiatt, mert a nyolcéves kocsink még eredeti nyárigumiját újra cseréltem, megyünk felfele a lefelé rongyoló mozgólépcsőn. Sokkoló, hogy sikerült ezt összehozni mindennemű plazmatévé, wellnesshotel, költséges szórakozások vagy lakásfelújítás nélkül.  

Ruháink átlagéletkora nyolc-tíz év, cipőt akkor veszünk, ha valamelyik végelgyengülésben kimúlik. A gyerekek öröklés vagy börze útján öltöznek, a kaját otthonról hordjuk a munkahelyre, lakáshitelünk nincs, egyetlen felnőtt kultúrprogramunk a három hónap alatt egy ingyenes Sebő-koncert volt, a négy könyvből kettőt családi kölcsönzés, kettőt barter útján szereztem.

És mi vagyunk az úgynevezett irigylésre méltó réteg. Boldogok lehetünk, hiszen van tartalékunk, és valamennyi, nagy muszáj esetén értékesíthető vagyonunk, mert nagyjából egészségesek vagyunk,  mert mindkettőnknek van munkája, még ha mostani fizetésem kétharmada sincs a korábbinak, mert nincs devizahitelünk és mert igénytelenek vagyunk, mint a svábbogár, ráadásul a családban ingyen bébiszitter és ingyen fodrász is van. De jó nekünk.

Az átbogarászott tételek közt nem látok kifejezetten pazarló, fölösleges tételeket. Kétségtelen, végszükség esetén van, amiről le lehetne mondani még, de kérdés, meddig érdemes hátrálni, és miért ennyire kockázatos, ha valaki nem fér el egy cipősdobozban, és neadjisten időnként színházba, moziba, kirándulni, tanulni szeretne vagy képtelen gyalog-biciklivel munkába járni.

A boldogult Marosán elvtársnak aligha volt igaza: bár alapvetően igénytelenek vagyunk, mégis úgy tűnik, nem a pofánk nagy, hanem a zsemle kicsi.

Vakmacska

Utóirat, hogy valami "tanulságos" is legyen benne:

Néhány alapszabály, amivel talán többre lehet jutni, mint a standby készülékek kapcsolgatásával, no meg a vécépapír másik oldalának használatával:

  • Lakj kevesebb négyzetméteren, mint amennyi már igazán kényelmes volna. A rezsi a legnagyobb tétel. Sajnos utána a kaja jön - és a csirke nem él meg az ötödiken.
  • Óvatosan a hűségszerződésekkel - ha hirtelen megszorulsz, akkor is elvárják, hogy fizesd.
  • Köss kockázati biztosítást, ha teheted: betegség, munkanélküliség, betörés és természeti katasztrófa hetek alatt küldhet megfelelő tartalék nélkül a padlóra.
  • Ne nyúlj a tartalékhoz, ha nincs IGAZÁN vészhelyzet - élj a befolyó pénzből. Ha egymás után 3 hónapban is túlköltesz, akkor bajban vagy. A legtöbbünknek sajna inkább gyarapítani kéne a megtakarítást - más kérdés, hogy ma a magyarok 75 százalékának semmiféle spórolt pénze nincsen. Kezdem látni, miért.
  • Inkább keress jobban fizető főállást, mint 3 gyengén fizető fő-másod-harmadállást.  Több lábon állni jó, ám felőrölhet, és a továbblépés is nehezebb belőlük.
  • Ha befektetsz bármibe (szigetelés, kocsi, gép) nagyon nézd meg a megtérülését. Ez nem mindig direkt megtérülés - én az elsők közt vettem saját számítógépet, ami a kilencvenes években a nyelvtudással kombinálva igen kapós, jól fizetett munkavállalóvá tett.
  • Megcsinálni vagy kiadni? Ha a takarító néni kevesebbet kér, mint amit te a takarítás ideje alatt termelsz valami mással, add ki a takarítást, helyette keress pénzt. Ha csak a naplementét néznéd csiszatolás helyett, akkor ne add ki - kivéve ha a kiborulás szélén állsz. Amihez sajna épp elegendő lehet, hogy végignézed, mire folyt el az összes pénzed a múlt hónapban.