A szerzőpáros vaskos foglalkoztató könyvét két amúgy is szívvel-lélekkel, örömmel rajzoló tesztalanyaim elé tettem, és ők lapról-lapra egyre nagyobb lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatok közé.

Mindenki tud rajzolni! – szól a cím, és a jópofa lapokon erre módot is kapunk. Én – cáfolva a címbeli kijelentést – úgy tartom, sajnos egyáltalán nem tudok rajzolni, de a csupa nagy rajzlapokból álló kötet arra világított rá, hogy ez nem is baj. Mikor a különféle játékos feladványokat olvasgattam, szépen rájöttem, azért tud mindenki rajzolni, mert nem az a lényeg, hogy Leonardo da Vinci metszeteivel vetekedjünk, hanem hogy élvezettel játsszunk a vonalakkal, formákkal.

Ahogy a gyerekek elmerültek a feladatokban, az jutott eszembe, mennyire élvezték, mikor néhány hónapja az internetes képkereső segítségével Pablo Picasso és más kubista mesterek képeit nézegettük, és nevetve fedezték fel, hogy bizony attól még ló a ló, és ember az ember, hogy esetleg nem olyan, mint egy fotón, vagy hogy ha váratlan színekkel alkotunk, attól sem lesz rosszabb a kép.

Az első pár kiválasztott lapnál még sokszor hangzott el a „de én nem tudok ezt vagy azt rajzolni” panasz a házi tesztem során, aztán ahogy itt is, ott is elfelejtettük a szabályokat, szép lassan mégis kikerekedtek a figurák.

„A labirintusszörny málnaszörpöt ivott” című lap jó példa a szabad, élvezetes alkotás élményére. Amint megértették, hogy itt bizony az a szabály, hogy nincs szabály, nagyokat rötyögve töltötték piros ceruzavonásokkal a szörpöt a zegzugos labirintusszörny hasába.

Rajzolhattunk robotot, űrhajót és űrbázist, sárkányölő hős(nő)t. Kitalálhattuk, mit evett a dinó, és berajzolhattuk a szájától a fenekéig bárhová az elemózsiát. Tervezhettünk ruhát, frizurát, álarcot. Találtunk igazi fekete iskolai táblát, ami csak ránk várt.

A fantázia mellett természetesen az ügyesség, a finommotorikus mozgások fejlesztése is szerepet kap. Itt is-ott is fel-feltűnnek azok a feladatok, ahol szaggatott vonalak, pontok összekötésével lehet képet alkotni a zűrzavarból. Gyerekkoromban az efféle feladatok voltak a kedvenceim, igaz, akkortájt számokkal jelölt pontokat kellett megfelelő sorrendben összekötni az ábra előtűnéséhez, míg itt a számok nem jutnak szerephez. Azt hiszem, garantált, hogy aki az egész viharos tengert megrajzolja, és összeköti a hullámokon hánykolódó hajókat alkotó jeleket és a tajtékokat is, bizony nemcsak alkot, de ügyesedik is ezáltal. (Nem hallgathatom el azt sem, hogy én például egy kisebb pontösszekötős feladatot szemlélve tanultam meg pár napja igazi medvét rajzolni, ami szinte kibrummog a képből.)

A feladatok nemcsak fantáziadúsak, de olyan ügyesen vannak megkomponálva, hogy első látásra talán suta mivoltuk azt üzeni: úgy jó a rajzod, ahogy van. Itt nem kell csillivili számítógéppel tervezett rajzokkal versengeni, csak szabadon engedni az alkotókészséget és élvezni a játékot. Zsófi és Zsuzsa könyvében ugyanis a rajzolás igazi játék.

Barabás Zsófi – Moizer Zsuzsa: Mindenki tud rajzolni
Scolar Kiadó, 2012.

Center