A családon belüli erőszak témáját dolgozza fel az Orlai Produkció legújabb előadása, amelyet Minden ötödik órában címmel mutatnak be április 10-én az Átrium Film-Színházban. A darab a családon belüli erőszak kérdéskörét Bozsik Yvette rendezésében járja körül. Az előadásban Fullajtár Andrea, Rába Roland, Mórocz Adrienn, Vati Tamás, Samantha Kettle és Valencia James játszik - áll a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, Magyarországon minden ötödik órára jut egy családon belüli erőszakhoz köthető bírósági ügy. A világon minden harmadik nő élete során megtapasztalja a fizikai, lelki, szexuális vagy gazdasági erőszak valamilyen formáját. Az áldozatok nagy része nő és gyerek, de valójában az egész társadalom érintett és sérül, ki áldozatként, ki elkövetőként, ki néma vagy éppen beavatkozó szemtanúként.

Az előadás egyrészt a figyelemfelkeltés, másrészt a csend megtörésének céljával jön létre. Olyan témákról és történetekről lesz szó, amelyekről mindenki hallott már, többen át is élték, de mégis azt érezzük, nem lehet róla beszélni - mintha egy másik világ rémálmai lennének. Pedig hétköznapi emberek, hétköznapi családok el nem mondott történetei. A történetek egy része dokumentum alapú: bírósági jegyzőkönyvek, interjúk, levelek alapján született, más részük a kortárs világirodalomból veszi anyagát, többek között Bergman, Bukowski és Agota Kristof (Kristóf Ágota) szövegeiből.

Az előadás rendező-koreográfusa, Bozsik Yvette több olyan produkciót is színpadra állított már, amelyben a prózai színház és a tánc találkozott egymással. "Ebben az előadásban a szavak mellett a test is beszélni fog arról a hatalmi dinamikáról és erőszakról, amiről a valóságban is sokszor a test tudósít: zúzódásokkal, kék-zöld foltokkal, véraláfutással. A szereplőgárda éppen ezért vegyesen áll színészekből és táncosokból, így biztosítva ennek a bonyolult témának összetett, de világos színpadi megfogalmazást" - idézi a közlemény Szabó-Székely Ármin dramaturg szavait.

MTI

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?