Még a nyáron történt: kint voltam a gyerekekkel az udvaron, és csörgött a telefonom. Amikor felvettem – talán ismerős a szituáció –, a két gyerek azonnal magasabb hangerőre kapcsolt. Közben a szomszédból tombolt a mulatós zene, a kőművesek meg verték szét a házat. A vonal túloldalán egy bizonytalan hang: hívjam alkalmasabb időpontban? Mondtam, hogy alkalmasabbat nem talál, mondja csak, ezek most nálunk a nyugodtabb időszak zajai. Arról volt szó, hogy jönne valaki bemutatni egy terméket, amit véleményezni kellene, víztisztításról lenne szó. Persze, válaszoltam, jöjjön csak, itthon vagyunk (el sem tudunk menni, nincs ajtónk, amit zárhatnánk). Közben vadul gondolkodni kezdtem, hogy milyen víztisztításról lehet szó. Eszembe jutott, hogy a vizsga után cserélgettünk telefonszámokat pár osztálytárssal, talán onnan van valami?
Eljött a megbeszélt nap, megjelent egy ember egy kis bőrönddel. Bevezettük az egyetlen szalonképes helyiségbe, a gyerekszobába. Kicsit értetlenül néz körül, és megkérdi, mehetnénk-e a konyhába. Hát nem. Konyha az most nincs. Na, nem baj, elkezdi a mondandóját. Utána megkérdi, hol tudna ő csapvizet engedni. Kivisszük az udvarra a kerti csaphoz. Kell egy asztal. A műhelyasztal kint van, azon ebédelnek a kőművesek, letakarítjuk, odavisszük a csaphoz. Most már csak 6 db pohár kellene. Hát az nem nagyon van. Vagyis van az, valahol elcsomagolva, össze ne törjön. Valahogy mégis kerítünk, és kezdődhet a kísérlet. Kinyitja végre a rejtélyes bőröndöt. Egy kis henger van benne, három csővel. Az egyik csövet ráköti a csapra, a másik csövet a pohárba engedi, a harmadik csak lóg, és folyik el belőle a víz. Elkezdi magyarázni a víztisztító rendszer működését: ez bizony ozmózissal működik. Megállítom: desztillált vizet inni nem igazán egészséges. Látom, hogy kizökkentem, de önkéntelenül szaladt ki a számon. Kicsit belekap a mondandója közepébe: van patron a készülékhez, ami tartalmazza a szükséges sókat, és azzal vissza lehet sózni a vizet. Kicsit furcsállom a dolgot: kiveszem belőle, majd visszateszem. Minek? Hogyhogy minek, hát mert a csapvíz tele van méreggel. Ez nekem új, és megkérdem, mégis mire alapozza ezt, ismeri-e az ivóvíz tisztításának folyamatát. Nem, de szerinte azt mindenki tudja, hogy a csapvíz mérgező.
Közben engem kezd nagyon zavarni a tartályból kiálló cső, amin folyamatosan ömlik kifelé a víz. Megkérdem, mi is az, mire szolgál, és vajon az ivóvizet miért is kellene nekem a csatornába engednem egyenest a csapból. A válasz meglep: azért folyik az állandóan, mert az mossa át folyamatosan a szűrőt, hogy ne tömődjön el a sok méregtől. És különben is „csak” a csapból folyó víz 25 százaléka folyik így el. Csak? Nekem kicsit soknak tűnik. Most már kíváncsi vagyok, mire megy ki a játék. Nos, a kísérlet első része abból állt, hogy egy teafiltert megmártogatott az összes pohárban, majd meg kellett kóstolnom, hogy szerintem melyiknek van a legjobb íze. Ez kicsit meglepő. Mert ugyanazt a filtert, ha belemártom az első, majd a második, majd a harmadik pohárba, értelemszerűen a harmadik mártásnál oldódik ki a legtöbb aromaanyag. Mellesleg van, aki az erős teát, van, aki az épphogy ízesítettet szereti, így elég szubjektív, hogy melyik a legfinomabb. Választottam, és valahogy sikerült a csapvizesre böknöm (nem éreztem különbséget, de valamit választani kellett). A férfi meglepődik, és csodálkozva néz, majd csak annyit mond: nem ez szokott a reakció lenni.
Ezután a másik három pohárnál mindenféle „varázslatot” végzett elektrolízissel, és milyen meglepő, hogy az ásványvíznek volt a legmagasabb ásványianyag tartalma! Aztán a csapvíznek, aztán az általa tisztított víznek. Ekkor került sor a kérdezz-felelek játékra. Gondolom, máskor itt sem ezt a reakciót kapja. Kérdezem, hogy honnan tudom, hogy a patron mikor fogy ki, hogy ne igyak véletlenül sem desztillált vizet hétszámra. Azt nem lehet tudni, kb. két hónap. Na, igen. És ha a kisebb gyerek megnyitja a csapot, mert jó móka, a nagy meg órák múlva észreveszi, mert épp ő szalad be az udvarról, és nem szól nekünk, csak elzárja, akkor mégis hogy számolom a kábé két hónapot?
Sok-sok kérdésen keresztül eljutottunk oda, hogy a férjem a ház sarkánál nevetett, a férfi pedig feltette az ő kérdését: maga ért a vízhez? Kicsit igen, hidrotechnológus vagyok. Bevallja, hogy ő cseppet sem ért a vízhez, de a vevők mind nagyon elégedettek a készülékkel, és részletre is megvásárolható potom háromszázezerért. Patront persze kell hozzá rendszeresen venni. Megköszönjük a bemutatót, de iszunk továbbra is csapvizet. Ugyanis nincsen benne méreg. És nem folyatjuk ki az ivásra, főzésre használt víz 25 százalékát azért, hogy megtisztítsuk a tisztított ivóvizet ugyanazzal a módszerrel kicsiben, ahogy nagyban is megteszik.
Vagyis nem is mindig kell nagyban sem tisztítani. Magyarország ugyanis ivóvíz terén nagyon jól áll. Néhány számadat, annak, akit esetleg érdekel: az országban kitermelt ivóvizek 25-30 százaléka I. osztályú, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy még tisztítani sem kell, csupán a biztonsági fertőtlenítésen esik át, és már iható is. Ez nem kevés! Aztán vannak a II. osztályú vizek, aminek 80-90 százaléka igényel vastalanítást (vagy egyéb fémektől való tisztítást, általában mangánnal szennyezettek, ezek igazából nem egészségkárosítóak, csak a szaguk és az ízük nem az igazi). 15-20 százalék gázzal telített, általában metánnal, ezeket gáztalanítják. Viszont 5-10 százalék arzénnal, nehézfémmel szennyezett, ezeket már komolyabban kell tisztítani, és sajnos van, ahol erre még mindig nem építették ki a megfelelő szűrést, pedig lehetne, ha lenne rá pénz. Viszont ezen a problémán a bemutatott víztisztító berendezés nem segít. Ne zavarjon senkit, hogy a százalékos arányok nem 100 százalékot adnak ki, hiszen amelyikben mondjuk vas van, még nem zárja ki, hogy pl. metángáz is legyen.
Igazából az ivóvíz úgy jut a pohárba, hogy vannak kutak, ahonnét a vizet nyerik. Védett, elzárt területeken működő kutakról van szó. Ezeket a vizeket bevizsgálják, majd kiépítik a tisztításra szolgáló rendszert attól függően, hogy mit tartalmaz, amitől mentesíteni kell. Először ülepítik a vizet, hogy ne maradjon benne homok, aztán a gázokat távolítják el – ha van benne –, majd a vasat, mangánt. Ezután – ha arzénnal, nehézfémmel szennyezett – következik az arzénmentesítés, a nitrát- és ammónia-manetesítés. Majd kiszűrik az esetleges olajat, szilikátot. No és jön a lágyítás, amikor is a víz sótartalmát csökkentik. A végén fertőtlenítik a vizet, és egy tárolóba kerül. A tárolóban még biztonsági fertőtlenítést végeznek, majd mehet a vezetékbe.
A „tesztelt” víztisztító berendezés igazából az oldott sókat (amire ugye szükségünk van) és a szervetlen molekulákat képes szűrni. Ha mondjuk patogén kórokozóval fertőzött lenne a víz, vagyis tényleg mérgező, azon nem segít. Jó lehet egy ilyen készülék ott, ahol fúrt kútból nyerik a vizet. Mondjuk egy tanyán. Viszont ott sem lehet elkerülni a rendszeres bevizsgálást, és a fertőtlenítést. Nem biztos, hogy megéri. Ráadásul hamar tönkremegy a membrán, az átfolyó víz sem tisztítja annyira hatékonyan a szűrőt, hogy sokáig jó legyen, vagyis szűrőt is kell benne időnként cserélni. Ott van ugye a visszasózás kérdése is: mikor cseréljünk patront? Nem beszélve arról, hogy ha elutazol egy hétre, akkor elvileg a membránt is és a szűrőt is kezelni kellene, mert a kiszáradás nem tesz neki jót (ha jól emlékszem, glicerinnel szokták, de ezt most nem tudom, és nem találom az információt). Na és ott van az a fránya 25 százalék tiszta veszteség. Úgyhogy köszönöm. Iszunk továbbra is csapvizet. Megnéztem az ÁNTSZ honapját – bárki megteheti –, és megkerestem, hogy a mi településünkön milyen az ivóvíz. Jó. Ez nekem elég. Ez olyan adat, amit rendszeresen ellenőriznek. Rendszeresen laboratóriumban bemérnek. Persze akik hisznek abban, hogy a felsőbb hatalmak meg akarják mérgezni a lakosságot, azoknak beválhat. De aki szimplán az egészsége miatt aggódik, az nyugodtan igya meg azt a vizet, ami a csapból folyik.
keszzsu
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
