Sokszor gondoltam, hogy írok egy posztot a munkámról, arról hogy miért választottam ezt a szakmát. Mert bár gyeden vagyok a nyolchónapos kislányommal, nem tudok kibújni a szerepemből.

Általánosságban elmondható, hogy nagyon kevés szó esik a mi szakmánkról, és ha mégis, többször hallok, olvasok negatív kritikát, mint jót. Sokan szerintem nem is igazán vannak tisztában azzal, hogy mi – lenne – az igazi feladata a védőnőnek. Azt is el kell mondanom, hogy sajnos nekem is elszorul a szívem, olykor kinyílik a bicska a zsebemben, amikor azt hallom vagy olvasom, hogy a védőnő alkalmatlan volt a szerepe betöltésére, mert nem segített, mert nem érdeklődött, mert nem akart, vagy épp ellenkezőleg nagyon is rá akart valamit erőszakolni a szülőkre. Én mindig is segítő szerepben képzeltem el magam, mert jó érzés, ha segíthetek másokon.

Azt hiszem, ha valaki tisztességgel végigtanulta a fősulit, végigcsinálta a gyakorlatokat és lediplomázott, akkor nem fordulhat elő, hogy haszontalan és nem képes szerepét betölteni. Max. nagy tévedésben él, és nyugdíjas állásként gondolva hivatására elkávézgat, meg írogat, néha beszél… valamiről.

Pedig nagy „kincs” van a kezünkben. Az a lehetőség, ami egy egészségügyi alapellátásban dolgozónak sincs. Egyrészt családokat gondozunk, vagyis nem csak a „kismamát”, a „gyereket” gondozunk. Látom a család működését, a szülők szociális hátterét, tudását, ismereteit, az értékrendjét, elvárásait, igényeit, problémáit, lehetőségeit. Ennek megfelelően tudok egyéni, személyre szabott gondozást nyújtani. Mert bár ugyanaz a probléma esetén is másképp kell segíteni a hat osztályt végzett, ötgyermekes Juliskának a faluvégén, mint a két diplomás, vezető beosztású Marikának.

És ezt csak úgy tudom véghezvinni, ha van ehhez elegendő szakmai tudásom, van elkötelezettségem, ha igyekszem megismerni a gondozottat és ő is látja, hogy azért van a védőnői szolgálat, hogy segítségére legyen.

A tudásunkat egyszerű fejleszteni – továbbképzésekre kell járni. Elkötelezettség sajna vagy van vagy nincs. Az hogy mennyire ismerek meg valakit, az többnyire a védőnőn is múlik. Ha csak felszínes ismeretségre törekszem, az meglátszik a gondozás eredményén is.

Mert miért is dolgozunk? Hogy a várandósság lehetőség szerint zavarmentes legyen, hogy a magzat egészségesen fejlődjön, hogy a megszületett gyermek egészségesen fejlődjön.

Ez a célunk, és ehhez partner kell, hogy legyen a kismama, az édesanya.. És ugye csak akkor tud valamiben részt venni, ha kellően tájékozott, ha elmondhatja a véleményét, ha kérdezhet, ha elmondhatja, ő mit szeretne. És ehhez idő kell, ehhez rendszeresen találkozni kell, látogatni kell.

Nagyon feldühít az, ha azt hallom: Hát nálam nem volt a védőnő már x ideje. Ha nem volt felé se, akkor honnan tud róla, hogy mi van a kismamával, hogy fejlődik a gyereke, van-e valamilyen problémája. Tudom, nem mindenki szereti beengedni az otthonába a védőnőt, és van, aki kényelmesebben megnyílik, ha otthonában beszélgethet, de találkozni akkor is kell. Nem lehet mentség – a védőnő részéről – hogy problémásabb családokat látogat, mert a „nem problémásnak” is ugyanúgy kell (kellhet) a segítség. A szültél már egyet, kettőt, tudod, mit kell csinálni, na, az tényleg földhöz vág. A második, ikszedik gyerek az nem az első. Teljesen más problémák merülhetnek fel, olyan is, ami az elsővel nem volt, lehet betegsége, lehet más a temperamentuma. És sorolhatnám.

És most egy kicsit bővebben szeretném bemutatni a védőnő várandós és csecsemőgondozási feladatait. Mert régebbi kommentekből azt szűrtem le, hogy az elvártakhoz képest negyedére nem kerül sor. Remélem, nem mindenhol. 

A védőnő feladata tehát a várandós gondozás során (a Védőnői Szakmai Kollégium protokollja alapján):

a) A várandós – a várandósság minél korábbi időszakában való – gondozásba vétele

b) A várandós anya pszichoszomatikus felkészítése a várandósságra, a várandós állapottal együtt járó változásokra, a szülésre és az újszülött fogadására

c) A terhesség alatti ártalmak kivédése

d) A kötelezően előírt, illetve javasolt szűrővizsgálatok nyomon követése

e) Az országosan egységes gondozási tevékenység megvalósítása a várandós gondozás területén, ezen belül:

− a reproduktív egészség megőrzése

−a várandós anya egészségének megőrzése

−a magzat egészséges fejlődésének és egészséges születésének elősegítése

−a koraszülöttek számának csökkentése

−a veszélyeztetettség és szövődmények megfelelő időben történő felismerése, megelőzése,

szükség esetén fokozott gondozás

−családi életre, szülői szerepre, a szülésre, a szoptatásra és csecsemőgondozásra való felkészítés

−esélyegyenlőség biztosítása

−a pozitív családtervezés elősegítése

−a csecsemőhalálozás csökkentése

−a szülések számának emelkedése

Az utolsó feladattal annyiban nem értek egyet, hogy nem miattam, a védőnő miatt kell, fognak gyermeket vállalni a párok. Egyrészt nem én fogom eltartani a gyermekeiket, másrészt nem ítélhetek meg senkit azért, ha 8 gyereket vállal, se azért se, ha az abortusz mellett dönt. Cél persze az, hogy ne havonta menjenek a nők abortuszra – ezért igyekszünk megfelelő fogamzásgátlási tanácsokat adni.

A védőnő által elvégzett vizsgálatok:

Minden tanácsadási alkalommal [M], havonkénti tanácsadás alkalmával [H], trimeszterenként [T],

Fizikális állapot felmérése

− testtömeg mérés, [M]

− testmagasság mérés

− medencekörfogat mérés (24.héttől) [H]

− symphysis-fundus távolság mérése (20. terhességi héttől) [H]

− emlők megtekintése szükség esetén tapintásos vizsgálata [A, T

− terhesség külsőtapintásos vizsgálata [H]

− alsó végtag megtekintése, tapintása (ödéma, visszér) [M],

Védőnő által végzett szükségletfeltáró (diagnosztikai) vizsgálatok (rendelet szerint)

Laboratóriumi vizsgálatok

− vizeletvizsgálat (genny, fehérje, cukor) [M],

Egyéb vizsgálatok

− vérnyomásmérés, pulzusszámlálás [M],

− magzati szívfrekvencia számlálás (16. héttől) [M],

− magzatmozgás (16. héttől) [M],

Gondozást végző orvos(szülész szakorvos, háziorvos) által javasolt laboratóriumi, illetve általa végezett szűrővizsgálatok, melyeket a védőnő figyelemmel kísér és dokumentál.

A várandós gondozás akkor kezdődik meg, amikor a kismama jelentkezik egy érvényes ultrahangos eredménnyel, miszerint szívműködés látható. Ellenkező esetben nem írunk kiskönyvet. A felvételkor történik a személyes adatok, korábbi betegségek, jelenlegi betegségek, családban előforduló betegségek kikérdezése. Nem köteles a kismamának megneveznie az apa személyét. (Erről jut eszembe, egyszer majdnem megtépett egy asszony, mert felvételkor a férjét nevezte meg egy másik nő apának, én meg beírtam. Nekem nincs jogom megkérdőjelezni – ugye nem tartottam gyertyát.) Amúgy semmilyen személyes adatot, se a szülés időpontjára, se a várandós állapotára vonatkozóan nem lehet megmondani, kiadni, közölni, csak ha erről hivatalos felkérés jön írásban. Kivéve az érintett kismama betekinthet a róla, későbbiekben a gyermekéről vezetett védőnői dokumentációba.

A következő találkozás időpontját is célszerű megbeszélni, illetve arról, hogy mikor és hogyan érhető el a védőnő soron kívüli esetben. (Azt utáltam, hogy egyes védőnők kijelölték pl. kedden délelőtt időpont egyeztetés után max. 11-ig elérhető. És ha szerda reggel volt problémája, akkor várjon egy hetet, mire esetleg bekerül… különben így járt???) Legyen egy telefonos elérhetősége a védőnőnek.

A várandóság alatt törvény szerint négyszer kell meglátogatni a kismamát otthonában. Ebből az első a felvételt követően, két héten belül meg kell történnie. Nem az a célom, hogy megskubizzam, hány értékes kép lóg a falon, vagy „milyen trehány, még el sem mosogatott” bezzeg a szomszédban seggen csúszik a légy az asztalon. Elsősorban a cél az, hogy elkezdjünk megismerkedni a kismamával, meg hogy hazaadható-e a gyermek az adott körülmények közé. Ha nem, akkor időben – nem az ötödik hónapban – illik tájékozatni a szülőt, hogy ide ilyen körülmények közé aztán nem jöhet gyerek. És a családsegítővel, szülővel karöltve segíteni a feltételek megteremtésén a gyermek születéséig.

Legalább annyira fontos, hogy értékelni tudjunk egy labor eredményt, egy CTG eredményt, hogy időben felismerjünk bizonyos terhességgel járó korképeket: preeclampsiát, ha csökkent a magzatvíz, vagy túl sok a magzatvíz, ha terhességi vészes hányás miatt kiszáradás veszélye áll fent stb. Mert nem minden településen van mindig, elérhető távolságban szülész-nőgyógyász, főleg falvakban kap nagyobb szerepet a védőnő.

Nekem fontos, hogy tudjam a kismama hogy viseli a terhességét, hogy milyen elképzelései van, hogy képzeli a szülést. Hogyan szeretne szülni – mert sok helyen már lehetőség van alternatív szülőszobán való szülésre, lehetőség van otthonszülésre. Azt tapasztalom, hogy a spontán szülésre készülő anyukákkal is beszélgetni kell a „Mi van, ha császármetszés lesz belőle? kérdésről is. A B tervre is fel kell készíteni a kismamákat.

Ugyanúgy tapasztalom, hogy igénylik, hogy beszéljünk a babakelengyéről, mit vegyen meg a gyermekének (főleg ha az első gyermekét várja). Sok hülyeséget képesek rásózni a tapasztalatlan szülőkre. Van, akinek segíteni kell a legszükségesebb holmik beszerzésében is, van, aki csak örül, ha megmutathatja, mi mindent vehetett meg.

Még szülés előtt érdemes beszélni a szoptatásról, egyáltalán megtudakolni, hogyan áll a szoptatáshoz a kismama. Szeretne-e szoptatni? Miért fontos a szülés utáni azonnali mellre helyezés. És itt fontos megemlíteni, hogy a lapos, vagy befelé forduló mellbimbó szoptatási nehézséget okozhat, és mit lehet ellene tenni.

És még sorolhatnám napestig a teendőinket, néha csak meghallgatni kell… hogy a főnöke kirúgta, a gyerek apja nem vállalja fel őket, hogy elvetélt, hogy koraszülött lett a baba. Máskor örülünk, hogy jobbra fordultak a dolgok, hogy elegendő az anyatej, hogy bármenyire is lustácskának tűnt a csecsemő, mégis időben elindult, és milyen jól sikerült anyja főzeléke, mert bevágta az egészet.

Nem vagyok bezzegvédőnő, nem vagyok lexikon és nem biztos, hogy mindig, minden kérdésre tudok válaszolni. De amit tudok, megteszek a gondozottaimért. Tőlem tanulnak az édesanyák és én is tanulok tőlük. Nekem így kerek a világ.

Kmaca

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?