Már a hétvégén látszott, hogy valami nem oké a Naggyal. A szüleim jöttek vasárnap ebédre hozzánk, ő meg csak nyűgösködött, ami igazán nem jellemző rá. Kicsit levert is volt, de amúgy más tünete nem volt. Másnap már szépen beindult a köhögése is, így a hétre tervezett programjaink nagyon úgy tűntek, hogy törlődnek. Igazából szerencse, hogy más tünete nem volt, csak ez a hurutos csúnya köhögés, se láz, se orrfolyás és még egész szépen eszegetett is. Így nem is akartam vele egyből a dokihoz szaladni, gondoltam, hátha csak megfázott, és adtam neki az ilyenkor szokott gyógyszereket, és vártam a javulást.
Sokat gondolkodtam, hogy hol is fázhatott meg, de nem emlékeztem, hogy erre bárhol is esélye lett volna. Aztán eszembe jutott, hogy hol és mikor kaphatott be megint valami vírust. Pénteken még nagyon szép, napos, langyos idő volt, és úgy döntöttem, nem a szokásos motorozós sétánkra megyünk, hanem elmegyünk a játszótérre. Igen, nekünk nem ez a hely a megszokott program, pontosan azért, ami most is történt velünk.
A lányom nagyon szeret játszóra menni, mint minden gyerek, a kezdeti hintautálat is átváltott imádatra, jól is éreztük magunkat. Egészen addig, amíg nem jött az első anyuka, aki rászólt a gyerekére, hogy ne üljön le a homokozóba, mert még jobban megfázik. Na, de szuper, megint egy beteg gyerek, fogtam a nagyot és arrébb ültem vele, kerülvén a baciforrást. Ám a másik gyerkőc, aki mellé keveredtünk első körben, jött és erőszakkal kitépte a lányom kezéből a vödröt, amibe épp nagy lelkesen lapátolta a homokot.
Persze a kislány anyukáját különösebben nem érdekelte a dolog, így egyedül én rendeztem el közöttük a helyzetet. Ám nem ment messzire a kislány, épp csak annyira, hogy még jól letüsszentse az én lányomat. Erre már pattant az anyuka, mivel a kislány orrából a váladék, mint vulkánból a láva, úgy tört elő. Akkor már kezdtem ideges lenni, de megint csak arrébb költöztünk a homokozóban. Ezután hintázni vittem, de a mellette ülő kislány is betegség miatt volt otthon, nem oviban. Pontosabban ugye nem otthon, hanem a játszótéren.
Egyszerűen nem értem ezt az egészet, illetve persze értem én, hiszen ilyenkor jön a szöveg, hogy kell a levegő a gyereknek. Persze, de levegőt csak a játszótéren lehet kapni? Egy sima séta már nem elég jó? Igen, ott nincs más gyerek, se felnőtt, akivel lehetne csevegni és játszani, de legalább az egészséges gyerekek nem lesznek betegek. Ahogy az enyém se fertőződne meg minden alkalommal, ahányszor csak kimegyünk a játszótérre, ami elvileg nem betegszoba. És az a pár óra játék nem kerülne utána egy hétig tartó itthonlétbe, gyógyulásba és gyógyszeres kezelésbe.
Mert én nem viszem gyerekek közé, amíg köhög, folyik az orra, lázas és fertőz. És persze erre lehet mondani, hogy a bölcsi/ovi ugyanilyen betegeskedésben telik, ezzel tisztában is vagyok, de az én lányom még egyikbe sem jár. Mi csak a játszóra szeretnénk kimenni, anélkül, hogy aztán betegségtől szenvedjünk egy héten át. Ráérünk majd akkor betegeskedni, mikor a szintén betegen közösségbe vitt gyerekekkel kell egész nap lennie.
Kedden felhívtam a védőnőt a kiskönyv miatt, akinek emiatt vagy egyébként is eszébe jutott, hogy a Nagynak nem ártana a kétéves státuszt megejteni. Ez így szuper is neki is meg nekünk is, egy füst alatt megejthetjük mind a két dolgot. Elmondtam, hogy a lányom köhög és beteg kicsit, szóval akkor már mennénk, úgy, ha lehet, hogy a doktornő is meghallgassa. Persze megállapította a doki, hogy vírusos fertőzése van szegénynek, de legalább a gyógyszereket magamtól is jól adtam, mert ő is ezeket mondta, hogy adjam neki.
Érdekes kicsit a mi védőnőnk, egyszerre nagyon segítőkész, ha bármire szükségünk van, de ugyanakkor kb. soha nem látjuk, hacsak én nem keresem. Most persze majd többet kell találkoznunk a kiskönyv miatt, de nem túlzok, ha azt mondom fél éve nem is láttuk őt, mivel én nem kerestem, és bizony ő se minket. A státusznak pedig semmi értelme. Nálunk az egész annyiból áll, hogy kitöltök egy papírt, amin be kell jelölni, hogy mit csinál már a gyerek az elvártak közül (például: ugrál-e páros lábbal, épít-e tornyot háromnál több dologból, megnevezi-e magát, alkot-e kétszavas szóösszetételeket, jelzi-e, ha kakis/pisis stb).
Én a saját megfigyeléseim alapján szépen mindenre beírtam, hogy igen csinálja, a védőnő lemásolta a pipáimat, mint az ő saját megfigyelései, a súlyát megmérte ruhában, a magasságát cipőben. Hát ez nem hinném, hogy így hitelesnek és valósnak mondható. Ugyanakkor tényleg segít bármit elintézni, amiben segítségre szorulok, mint most is, hogy soron kívül megnézte a doki a gyereket.
A rosszullétek kicsit enyhültek, már nem hányok naponta, az émelygés se tart egész nap, inkább már csak hullámokban. Így 10 hetesen már megpróbálkoztunk egy kis hallgatózással is, meg is találtuk Mini Pöttyöt. Annyira jó hallani és legalább ettől kicsit megnyugodni, hogy minden rendben van vele. Az idegességem úgyis csak akkor fog elmúlni, ha már érzem a pici mozgását, és naponta többször is bejelentkezik. Nekem ez a Naggyal is sokáig tartó izgalmat jelentett, na, jó, annyira nem sokáig, mert 13-14 hetesen már éreztem mozogni, de akkor egy örökkévalóságnak tűnt, mire eljött az a nap, hogy először megéreztem.
A hét végére sikerült meggyógyulni, legalább a kiskönyvet elintézni, az egyik vendéget a kettőből vendégül látni. Így végül is nem is olyan rossz a heti átlagunk. A házi orvos, a GYES igénylés és a vérvétel így eltolódott egy héttel, lassan bele kell ezekbe is húzni, mert mindjárt itt van a 12 hetes (ami már inkább 13 hetes) genetikai ultrahang is.
Krikett
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
