2010. október 12-én meglehetősen korán, hajnali négykor kezdődött a nap. Kicsi lányom egyszerűen kisétált az ikertestvérével közös szobából, és a világ semmilyen hatalma rá nem vehette a további alvásra. Reggel hatig sikerült kitartani, nem keltette fel a testvéreit. Utána nem volt megállás, felkeltette a fiúkat is.
Persze 10 óra körül már alig látott az álmosságtól. Dani sem volt jó formában, úgyhogy 11 körül ebédeltünk, fél 12 volt, mire mindketten elaludtak. Úgy gondoltam, két órát biztosan fognak aludni. Finoman fogalmazva tévedtem. Majdcsak akkorát, mint az a bizonyos sündisznó.
Cirka 15 perc telt el, amikor valaki a szomszédságból fúrni kezdett (igen, fél 12 meg 15 perc, az pontosan 11 óra 45). Ijedtség, sírás, berohantam, próbáltam menteni a menthetetlent. Mert kisebb-nagyobb szünetekkel 12 utánig fúrtak, ez pedig bőven elég volt ahhoz, hogy a gyerekeim ne aludjanak vissza. Egy órán át küzdöttem velük. Hátha mégis… Persze alvás nem volt, csak sírás. A délután ebben a „kellemes” hangulatban telt. Biztosan más is megfigyelte, hogy minél fáradtabb, nyűgösebb két gyerek, annál nagyobb az esélye, hogy egymást fogják tépni. Meg az anyjuk idegeit. Mert hiába tudom pontosan, hogy a fáradtságtól ilyenek, egy nyafogós-nyűgös nap végén már erősen fogyóban a türelmem.
És persze közben szidom a kedves szomszéd összes létező felmenőjét.
Nem ez volt az első ilyen esetünk, feltehetően nem is az utolsó.
Egy dolog előtt állok értetlenül: miért délben??? Miért nem délelőtt vagy délután? Négy éve élünk ebben a társasházban. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor fúrtak délelőtt vagy délután. Azt viszont a családom összes végtagján sem lehetne megszámolni, hányszor délben. Miért? Tudja valaki a jelenség magyarázatát?
Ezúton kérnék mindenkit, aki társasházban él, hogy mielőtt fúró után nyúl, nézzen az órára. Ha 11 és 14 óra közti időpontot mutat, gondolkodjon el azon, hogy szeretné-e a napját egy, esetleg két, álmából felvert, hisztis, fáradt gyerekkel tölteni. Ha nem, akkor várjon egy kicsit a fúrással…
Dr.Lucifer
