Gyermekorvos, onkológus vagyok, három gyermek édesanyja. Klinikán, speciális osztályon dolgozom, de ügyeletben és saját, illetve ismerős gyerekek kapcsán is találkozom a mindennapi problémákkal is. Nem fogom tudni megmondani a tutit, mert olyan nincs. Vannak folyamatosan változó ismeretek, amik időnként ellentmondanak egymásnak, és vannak ellentmondó tapasztalatok is, amik ráadásul változnak. Ennek fényében írom le az általam ismert információkat illetve a saját véleményem, ami persze nem tévedhetetlen. Az első, fenti kérdésre csak nagyon általánosan, konkrétan csak az egyes beteget ismerve lehet okosat mondani.
OBJEKTÍV
Mi is az antibiotikum? Azokat a gyógyszereket nevezzük így, amelyek a baktériumok ellen hatnak. Vannak, amelyek elpusztítják őket, míg mások gátolják a szaporodásukat. Nem csökkentik közvetlenül a tüneteket, a javulás a kórokozó-ellenes hatás következménye. Nem csak egyetlen baktériumra hatnak, van, amelyik kevesebbre, mások többfélére (ezek a széles spektrumú antibiotikumok), és nem csak a kórokozó baktériumokra, hanem a velünk élő semleges vagy jótékony bacikra és kötődhetnek a szervezet egyéb, meghatározott alkotórészeihez is. Antibiotikum adása szükséges a legtöbb, baktérim okozta fertőzésben, mert anélkül csak szövődményekkel, maradványtünetekkel vagy egyáltalán nem gyógyul meg a beteg. Azonban aminek van hatása, annak sajnos mellékhatása is várható.
Elolvasva egy betegtájékoztatót, rengeteg mellékhatással szembesülünk, melyek legtöbbje rendkívül ritka (a gyakoriság is fel van tüntetve a tájékoztatón, ha előfordult – akár egy alkalommal is – a gyógyszer hatásával összefüggésbe hozható mellékhatás, azt fel kell tüntetni). Vannak azonban tünetek, melyek gyakrabban jelentkeznek. Vannak általános mellékhatások, melyeket többfajta antibiotikum is kiválthat. Leggyakrabban talán a számos antibiotikumra jellemző, jótékony baktériumokat elpusztító, ezért gyomor-bélrendszeri problémát, hasmenést okozó hatással találkozunk. Szintén a szervezetünkben élő hasznos baktériumok elpusztításával „gyengíti” az antibiotikum a szervezetet, kevésbé tudunk védekezni a támadó vírusokkal, és a (főként szervezetünkben élő) gombákkal szemben, a bakteriális fertőzést további, vírus vagy gombafertőzés követheti.
Viszonylag gyakran alakul ki a gyógyszerrel szemben allergia, mely esetenként életet veszélyeztető reakcióval is járhat (anafilaxia), és igen jelentős probléma a rezisztencia kialakulása, ami azt jelenti, hogy az adott kórokozó érzékenysége megszűnik a gyógyszer iránt, tehát a gyógyszer nem hat többé. Vannak olyan mellékhatások, melyek csak egy-egy gyógyszercsoportra jellemzőek, már meglévő betegségek, egyidejűleg szedett egyéb gyógyszerek, fokozott korcsoport vagy egyéni érzékenység illetve nem megfelelő szedés esetén okozhatnak bajt, leggyakrabban hallás-, gyomor, vese- és májkárosodást).
A mellékhatások egy része kivédhető vagy csökkenthető. A hasznos baktériumok pótolhatóak probiotikummal. A rezisztencia kialakulása általában megelőzhető a gondosan megválasztott, nem a legszélesebb spektrumú antibiotikum indokolatlan adásával, illetve a megfelelő gyógyszerszedés betartásával. A gyógyszerspecifikus mellékhatások elkerülhetőek gondos odafigyeléssel az orvos részéről a beteg egyéb, meglevő betegségeire, gyógyszerszedésére (amiről persze a betegnek tájékoztatnia kell az orvost).
Vannak egyértelmű esetek, amikor a tünetek jellege vagy helye alapján szükséges az antibiotikum adása. Leggyakrabban gennyes fül- és szemgyulladás, melléküreg-gyulladás (arc-, homlok- és egyéb melléküregek), kiterjedt, tüneteket adó tüdőgyulladás, tüszős mandulagyulladás, orbánc, skarlát, felfázás és vesegyulladás, vakbélgyulladás, egyes ízületi gyulladás, vérmérgezés, agyhártyagyulladás esetén. Ez utóbbi tüneteit röviden össze is foglalom, a jellemző tünetek időben való felismerése és azonnali antibiotikum adása életet menthet: nagyobb gyerekeknél rendkívül erős fejfájás, nyakmerevség, hirtelen magas láz és megváltozott tudatállapot, kék és lila pontszerű vagy foltos bevérzések, melyek nem halványodnak el, ha üvegpoharat aljával a területre szorítunk; csecsemőknél a bőrtünet mellett elesettség, görcs, a kutacs előemelkedése lehet jellemző. Fontos tudni, hogy a tünetek nem feltétlenül egyszerre jelentkeznek, és kezdődhetnek igen jellegtelenül is.
Gyanakodni kell bakteriális fertőzöttségre elesettség, három napnál tovább tartó láz, egy hét után is fennálló tünetek esetén – ez utóbbi esetben a kezdeti vírusos fertőzés felülfertőződése is szóba jöhet. A másik oldal, ahol biztosan nem kell antibiotikum, többek között a vizes orrfolyás, a kiütéssel járó betegségek nagy része, a hasmenéssel járó betegségek túlnyomó többsége, néhány jellegzetes tünettel járó vírusfertőzés. És van az összes többi. Ahol nem egyértelmű a helyzet: orrfolyás, köhögés, nem jellegzetes láz, bágyadtság, torokfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, ízületi fájdalom stb.
SZUBJEKTÍV
Amikor ügyelni kezdtem ifjú titánként, nagyon feltűnő volt, hogy egyes háziorvosok mindenkit beküldenek, hogy „tüdőgyulladás gyanú”, ilyen gyanú, olyan gyanú, amolyan gyanú, mások csak a legritkább esetben. Gyakori beutaló nélküli megjelenési indok volt, hogy a harmadik antibiotikumot szedi, mégsem gyógyul, illetve két hete járunk a háziorvoshoz, hiába, sosem ad semmi rendes gyógyszert. Aztán ahogy öregszik az ember, rájön, hogy ez mennyire nem egyszerű. A saját gyerekeimnek sem tudom néha egyértelműen eldönteni, hogy kell-e és milyen antibiotikum kell.
A háziorvos lát egy adott pillanatot, és a legtöbb esetben (bár szerencsére egyre jobban felszereltek a rendelők) nincs laborvizsgálati lehetősége. Nem látja, hogy meddig fog tartani a láz, hogyan változnak a tünetek. A kezdeti tünetek (láz, köhögés, bágyadtság, orrfolyás) azonban gyakran egyformák vírusos és bakteriális fertőzésnél. Eszközös vizsgálat segítheti a diagnózist, ám ezek – vérvétel, röntgen, vizeletvizsgálat, váladékvétel kórokozó kimutatására – elvégzése gondos mérlegelést igényel, a beavatkozások megterhelhetik a beteget, főleg egy gyermeket, ráadásul a vizsgálatok a legtöbbször helyben nem elvégezhetőek, ami tovább nehézséget jelent.
Indokolatlan alkalmazásuk nem jó a páciensnek, és költség szempontjából sem megengedhető. Ha az orvos jól ismeri a beteget és megbízhat benne, hogy az a tünetek rosszabbodása, probléma esetén biztosan jelez felé, a helyzet egyszerűbb. De gyakran nem követhető a beteg szorosan a háziorvos számára, így a bizonytalanabb típus felírja az antibiotikumot a szükségesnél gyakrabban („nehogy baj legyen”) és ennél fogva sokszor feleslegesen, a bátrabb, illetve a mellékhatásokat súlyosabbnak ítélő típus meg alig javasol antibiotikumot, és ebből kifolyólag nagyobb az elnézett bakteriális betegség lehetősége, akár komoly szövődménnyel. A legügyesebbek maradnak az arany középúton, de mindenkinél fennáll a tévedés lehetősége.
Az ideális helyzet a következő lenne szerintem: ügyes, lelkiismeretes orvos (akinek fülészeti eszközei, sebellátási eszközei, minilaborja (vérkép, gyulladásos paraméterek, vizelet mérésére) van és nem riad vissza váladékvételtől és annak laborba küldésétől. Sajnos az ország nagyobb részén nincs választási lehetőség, de akinek van lehetősége, keressen ilyet, egyre több rendelő van jól felszerelve, mostanság néhol még félnapos infúziós kezeléseket is le lehet bonyolítani.
GKM
