Harmincévesen túl egy váláson végre egy FÉRFIT találtam. Gyönyörű nagy ház, kert, kutyák. Legyen családbővítés, jöhet a gyerek. Minden rózsaszín, mi a hiba? Nekem van már egy gyerekem: a saját vállalkozásom. Két és féléves a Cég, 12 alkalmazottal.

Egy szép őszi napon nyitottunk ki, jöttek a megrendelések, mi egyre többet dolgoztunk: hajnaltól késő estig húztuk az igát. Aztán egy év után szétköltöztünk a Férjemmel, nehéz volt feldolgoznia, hogy a „gyerekem”, azaz a cégünk fontosabb, mint Ő, éjszakába nyúlóan és hétvégén is dolgoztam. A közös cégünkben, amiben Ő többségi tulajdonos, jelentősen többet dolgoztam. Aztán elváltunk, békességben dolgozunk azóta is egymás mellett, nem a legideálisabb, de mindketten ebből élünk.

Szétköltözés után nyolc hónappal besétált az életembe a FÉRFI. Csupa nagybetűvel. Akivel leélném az életem, mert az értékrendünk közös. Mert bár jómódú és sokdiplomás, amikor a saját cégemben óriási hajtás van, beáll a munkások közé, és segít. Hogy nekem könnyebb legyen. Hihetetlen, de van ilyen férfi. Neki szülnék, végre nem érzem magam egyedül a nagyvilág ellen. És itt kezdődik a dilemma, az értékrendek feszülése, a vélemények megoszlása. A Cégemben.

Idén januárban év eleji megbeszélésünk volt a volt férjemmel és a cégtársakkal, hogy mi volt tavaly, hova tart a cégünk idén. Kellemes ebéd, mindenki mosolygós és elégedett, addig, míg be nem jelentem, hogy idén szeretnék teherbe esni és szülni.

Döbbent csend, erőltetett mosoly a két férfi cégtárstól, először néznek rám nagy szemekkel, kérdezik, hogy terhes vagyok netán? Mikor jelzem, hogy még nem, akkor hatalmas megkönnyebbült sóhaj, még erőltetettebb mosolygás. Gratulálnak azért, de néznek egymásra ijedten: mi lesz a Cégünkkel, míg én terhes leszek, babázok és születettfeleséget játszom?!

És akkor kirobban voltférjből, hogy ugye végig dolgozom (magamban azt gondolom, hogy persze, az íróasztalomtól tolnak a szülőszobába, vagy ha addigra lehet otthon szülni, akkor két tárgyalás között megszülök a cég tárgyalójában). És ugye az amerikai példát követem? Mert ott 3 hónap után mennek vissza dolgozni az anyák. Nézek rájuk bambán, gondolkoztam ezen már én is, de nem tudom a válaszokat.

Aztán elkezdünk új vállalatirányítási rendszert bevezettetni, hisz minden az én agyamban van, automatizáljuk. Igen ám, de a ránk szabása, programozása, bevezetése minimum egy év.

Keressünk új asszisztenst mellém, aki kellően határozott lesz és kedves, akit imádni fognak a megrendelők, a dolgozók tisztelik, szaktudása kifogástalan. De persze ne kérjen sokat, hisz én nemsokára jövök vissza, nem helyettem keresünk valakit, csak helyettest, akivel megpróbálják túlélni azokat a hosszú-hosszú napokat, hónapokat, míg én távol vagyok.

Minden hónapban kérdőn néznek rám, hogy ugye még nem? Én szomorúan bólintok, hogy nem, sajnos még nem, belőlük hatalmas megkönnyebbült sóhaj: nyertek még egy hónapot. Én próbálom finoman jelezni, hogy nem tudom előre megmondani, hogy milyen terhességem lesz, és hogy mennyire vágyom otthon maradni. Persze bólogatnak, hogy hogyne, maradsz, amíg akarsz, de azért ne feledjem: ez a saját cégem, az én tudásomra épült, miattam dolgoznak itt az emberek, szeretnek a megrendelők. Néha úgy érzem, hogy szétszakadok: szeretnék már babázni, de nem szeretném a cégemet elveszíteni. El se tudom képzelni, hogy más hogy oldja meg.

A Párom mindenben támogat, de ugye a családunk rovására nem fog menni a cég, amiben nem is én vagyok a többségi tulajdonos? Dilemma dilemma hátán, megfelelési kényszer mindenkinek, hisz nem tudom, hogy hogy leszek tündibündi kipihent és kiegyensúlyozott kismama, anyuka, és egyben kőkemény bizniszvumen. Meddig tudok dolgozni? Mennyire veszítem el az irányítást a cégem felett, ki fogja úgy babusgatni és foglalkozni vele, míg én nem leszek? Mi lesz, ha veszélyeztetett terhes leszek, és végig otthon kell feküdnöm? Ölemben a laptoppal fogok dolgozni? Újszülöttet anyósra/bébiszitterre hagyom és rohanok minimum napi 4 órát dolgozni már az elejétől? Vagy hozom a hordozóban és a tárgyalóban, irodámban szoptatok, pelenkázok?

És mi lesz később? Mert ha az újszülött korszakot túl is éljük, de az egyéves gyerekemet kire hagyom? Ki fogja megtanítani arra a sok-sok mindenre, amit nekem az anyukám tanított meg? A Párom anyukája nyugdíjas, de hát nem neki szeretnék szülni, hanem magamnak/nekünk. Én is olyan anyuka leszek, akinek nincs ideje a saját gyerekére, aki mindig rohan és türelmetlen? Aztán a 17 éves gyerekemre nézek majd, és kérdem, hogy hol rontottam el, hogy drogproblémákkal küszködik?

Ilyen és hasonló kérdések, félelmek cikáznak az agyamban…

Ti hogy oldjátok meg saját céget, vállalkozást üzemeltető kismamák, anyukák?

kiralylany