A napokban egy ismerősömtől kaptam egy üzenetet, nem túl közeli ismerősről van szó, eddig úgy 3-4 alkalommal találkoztunk. Az e-mail először meglepett (később durván sokkolt), mivel egy olyan kisbaba érkezéséről tájékoztatott, akinek jöveteléről sem volt fogalmam. A szövegezés nagyon kedves volt, a baba „üzente”, hogy megérkezett, a levél alján egy link, ahová rákattintva a baba fotói jelentek meg szépen sorban.
Sajnos egészen pontosan és egészen „részletesen érkezési” sorrendben: kezdődött a mama vajúdási jeleneteivel, nem részletezném – ami az arcáról olvasható, folytatódik a baba világrajövetelével (legalább „azon” részek cenzúrázott verzióban), a baba érkezést követő másodpercei szép sorban, anya széttárt és kitámasztott lábakkal... vértócsa... stb. Bevallom, nagyon durván sokkolt – az egész sokkal inkább egy horrorfilmbeli mészárlásra emlékeztetett, semmint egy „szép” eseményre. Nincs ugyan még gyerekem – de tervezem a közeljövőben –, és nem voltak/nincsenek illúzióim a szülést illetően sem, nem erről van szó.
Egyszerűen számomra már az is erős, hogy apu fotózza a baba „világrajövetelét”, anyuval szemben – totál plánban – míg anyu szenved. Azt sem értem igazából, hogy ezt miért kell megörökíteni – miért nem lehet egyszerűen megélni pillanatokat és fogni anyu kezét, mellette / vele lenni stb. Azt meg végképp nem értem, hogy miért kell mindezt ily gátlástalan módon a világ elé tárni. Nem tudom leírni az érzéseimet – számomra ez már az ízléstelenség határát túllépte, nem tudom, hogy felháborító vagy egyszerűen taszító volt.
Ha már nem tisztelik a saját privát szférájukat – a babáét, a mamáét – (ezek szerint nincs nekik) a másét legalább tisztelnék. Vagy írják oda, hogy kb. mire számíts, vagy nem tudom... Megértem, ha valakit érdekel, de szerintem nem mindenki kíváncsi ennyire részletesen a baba világrajövetelére. Számomra bőven elég lett volna egy baba-mama-apa fotó. Nem vágytam egy dokumentumfilm kockáira. A levél ráadásul a fotórendezőt úgy nyitotta meg, hogy kicsiben, de minden látszott, így még azt sem tehettem meg, hogy ne lássam első pillantásra, hogy mi micsoda...
Sok pozitív dolgot nyújt az internet, nem vitatom, és nem tartom prűdnek magam, de azt hiszem, hogy ha már nincsenek szabályozott korlátok, legalább a saját határainkat felállíthatnánk. Egy dologban egészen biztos vagyok: ha eljutok odáig, és apu úgy dönt, hogy szeretne bejönni, nem bánom, de akkor azt szeretném, hogy velem/mellettem legyen. Pont.
Gabi77
