Kedves Dr. B. E!
Te nem tudod, mert honnan is tudhatnád, hogy amikor 2010 novemberében beestem az endometriózisos szakrendelésedre – így utólag – azt gondolom, a gondviselés rám mosolygott, és kegyelemben részesített.
Te nem tudod, hogy már évek óta küzdöttem fájdalmas menstruációval, de hiába mentem el több orvoshoz is, senki nem talált problémát. Azt tudod, hogy amikor pár héttel előtte vakbélgyulladás gyanújával kórházba kerültem, a rutin nőgyógyászati vizsgálat alma nagyságú endometriózist mutatott ki a bal petefészkemen. Azt viszont nem tudod, hogy a sokadik – nem is tudom, milyen nevű vizsgálaton – egy idős orvos, azt mondta, hogy másnap megműtenek, és kijelölte az operáló orvost. Azt sem tudod, hogy a – már négyszemközt zajlott – megbeszélésen, amikor rákérdeztem a dokinál, hogy mire számíthatok, azt mondta: felvágom, a bal petefészek a petevezetékkel együtt kuka. Később, ha gyereket akar, csak mesterséges úton lehetséges, és úgy sem biztos, mert elég rondán festenek a dolgok odabent. Ezek az ő szavai voltak. Pontosan. Nem felejtem el soha. Én ezután átvettem az utcai ruhámat és szinte elmenekültem. Saját felelősségemre távoztam.
Otthon egy hétig pizsamában voltam, elolvastam mindent erről a betegségről, sajnáltam magam, és bőgtem. Aztán abbahagytam. Megkerestem a szakrendelést és bejelentkeztem. Amikor kérdezték, kihez szeretnék menni, azt mondtam: mindegy, csak nő legyen. Azt már te is tudod, hogy megvizsgáltál, és azt mondtad, hogy a helyzet vacak, de úgy látod, adni kell egy esélyt, meg kell próbálni csak az endometriózist eltávolítani laparoszkópiás módszerrel. Ha nem megy, akkor sajnos fel kell nyitni és kivenni a petefészket a petevezetékkel együtt, de ez csak élesben derül majd ki. Te nem tudod, hogy milyen hálás voltam, hogy esélyt adsz, hogy legalább megpróbálod.
Te tudod – és én is –, hogy milyen ideges voltál a műtét előtt, a bemutatáson. Elmondtad, hogy könnyen lehet, hogy a főorvos megvétózza a tervet, pedig te hiszel a sikerben. Első blikkre úgy reagált, hogy én szégyelltem magam, amiért hallanom kell azt a stílust, ahogy a terved kritizálta. De te nem hajtottál fejet. Kiálltál az elképzelésed mellett. Rábólintott. Miután kiment, cinkosan rám néztél, és azt mondtad, ezt ügyesen megcsináltuk. Soha előtte és utána sem láttam orvost ilyen emberinek.
Műtét előtt egy hetet voltam benn, de te ezt úgyis tudod. Lényegében öt napig nem ettem és annyi beöntést kaptam, hogy több életre is bőven elég lenne. Amikor több alkalommal is leálltál a nővérekkel és az éppen aktuális ügyeletes orvossal csatározni, hogy miért van erre szükség, azt gondoltam, ilyen nincs. Ennyi kényelmetlenséget vállalni miattam, lehetetlen. Te csak legyintettél, nem érdekelt, azt mondtad, ahhoz, hogy sikerüljön, tiszta terepre van szükséged.
2011. január 12-én megműtöttél. A műtét után leültél az ágyamra és elmondtad, hogy ügyesek voltunk, sikerült. Volt még egy mióma is, azt is kivetted, és bár én nem is kértem, de te önszorgalomból csináltál egy petevezeték átjárhatósági vizsgálatot is. Szerinted ez így volt praktikus.
Te tudod, hogy amikor azt a kis semmi varratot kiszedted, elmondtad, hogy nincs garancia, ha szeretnék gyereket, most próbálkozzak, mert a műtét után van a legtöbb esély, mert ez nagyon makacs betegség, sajnos az esetek zömében kiújul.
Amit te nem tudsz, mert már hiába kerestelek, Németországba költöztél, hogy a műtét után egy évvel fiúgyermekem született. Spontán fogant. És azt sem, hogy rá két évre egy kislánynak adhattam életet.
Drága Doktornő! Köszönöm! Alig telik el nap, hogy ne gondolnék rá, milyen sokat tettél értem, hogy mennyire hálás vagyok!
Kísérje életedet boldogság!
edyt
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
