Az élet első 3 évében intenzív fejlődésen megy keresztül a szervezet. A gyerekek 1-3 éves koruk között átlagosan 5-7 centimétert nőnek évente, és ugyanennyi idő alatt 2-2 kilogrammot gyarapodik testtömegük, ami egy 10 kilogrammos gyermeknél 40 százalékos növekedést jelent. Ezért is kiemelten fontos ebben az időszakban a megfelelő kalciumbevitel.

Eating ice creamphoto © 2010 nvainio | more info (via: Wylio)

 

A hazai kutatási eredmények azt mutatják, hogy az 1-3 éves gyermekek 74 százaléka fogyasztott kevesebb kalciumot, mint az ajánlott beviteli érték. Az első években a helytelen táplálkozás következményében kialakult kalciumhiánynak a későbbiekben komoly következményei lehetnek, mint például a fogkárosodás, csontfejlődési rendellenességek, csontlágyulás vagy a fogzás késése, olvasható a Magyar Gyermekorvosok Társaságának hírlevelében.
A kalciumban gazdag élelmiszerek a tej, tejtermékek, tejalapú gyerekitalok, tejpépek, olajos magvak (pl. dió, szezámmag, mák), kalciummal dúsított élelmiszerek, ásványvizek.

A kalcium felszívódása nem túl jó, átlagosan 20-40 százalék között mozog, tehát az elfogyasztott kalciumból csak ennyi hasznosul, ezt ráadásul sok tényező befolyásolja. Ide tartozik a túlzott fehérje- és zsiradékfogyasztás, a túlzott foszforbevitel, azaz a kólafélék, kakaók túl gyakori fogyasztása is. A kevés D-vitaminbevitel, és az oxálsav tartalmú élelmiszerek, mint például a spenót, sóska, rebarbara is gátolják a kalcium felszívódását. Segíti viszont az ásványi anyag felszívódását a mozgás, a megfelelő D-vitamin bevitel és a laktóz (tejcukor).

A kisgyermek étrendje tartalmazzon olyan ételeket, melyek kalciumban gazdagok.

Kalcium az 1-3 éves gyermekek napi étrendjében:

Reggeli: 2 dl tejalapú ital, teljes kiőrlésű kenyér, zöldségkrém
Tízórai: 150 g narancs
Ebéd: zöldborsóleves, paradicsomos burgonyafőzelék, sült csirkemell
Uzsonna: 50 g natúr joghurt 50 g reszelt almával és 1 teáskanál zabpehellyel
Vacsora: 2 dl tejalapú ital, kenyér, házilag készített húskrém, zöldpaprika

Általában 800-1000 mg kalciumra van szüksége az emberi szervezetnek egyéves kortól hatvanéves korig, de bizonyos életszakaszokban, mint pl. terhesség, szoptatás alatt vagy idős korban az igény megnövekszik kb. 1500 mg-ra.

A kálium- és nátriumionnal együtt a kalciumion nélkülözhetetlen az idegrendszeri parancsok átadásához, így például az izmok mozgatásához. A kalcium izomsejtbe áramlása hatására húzódnak össze az izomrostok is. Hiányát ezért ijesztő, de kalciumpótlással gyorsan kezelhető izomgörcsök is jelezhetik. A kalcium a véralvadás folyamatának láncreakciójához is fontos. Nélkülözhetetlen az immunrendszer kiegyensúlyozott működéséhez, hiszen itt is számos biokémiai reakciót, fehérjék, enzimek működését a kalciumkoncentráció változása állítja be. Nem véletlenül adnak allergiás rohamok enyhítésére kalciumot.

Forrás: Kisbögre és Tudomány hírlevél

Tünde

Megfelelő táplálkozással megelőzhető a kalciumhiány

Az élet első 3 évében nagyon intenzív fejlődésen megy keresztül a szervezet. A gyerekek 1-3 éves koruk között átlagosan 5-7cm-t nőnek évente és ugyanennyi idő alatt 2-2 kilogrammot gyarapodik testtömegük, ami egy 10 kilogrammos gyermeknél 40 százalékos növekedést jelent. Ezért is kiemelten fontos ebben az időszakban a megfelelő kalciumbevitel. A hazai kutatási eredmények azt mutatják, hogy az 1-3 éves gyermekek 74 százaléka fogyasztott kevesebbet, mint az ajánlott beviteli érték. Az első években a helytelen táplálkozás következményében kialakult kalciumhiánynak a későbbiekben komoly következményei lehetnek, mint például a fogkárosodás, csontfejlődési rendellenességek, csontlágyulás vagy a fogzás késése, olvasható a Magyar Gyermekorvosok Társaságának hírlevelében.

A kálium- és nátriumionnal együtt a kalciumion nélkülözhetetlen az idegrendszeri parancsok átadásához, így például az izmok mozgatásához. A kalcium izomsejtbe áramlása hatására húzódnak össze az izomrostok is. Hiányát ezért ijesztő, de kalciumpótlással gyorsan kezelhető izomgörcsök is jelezhetik. A kalcium a véralvadás folyamatának láncreakciójához is fontos. Nélkülözhetetlen az immunrendszer kiegyensúlyozott működéséhez, hiszen itt is számos biokémiai reakciót, fehérjék, enzimek működését a kalciumkoncentráció változása állítja be. Nem véletlenül adnak allergiás rohamok enyhítésére kalciumot.

Melyek a kalciumban gazdag élelmiszerek?

Tej, tejtermékek, tejalapú gyerekitalok, tejpépek, olajos magvak (pl. dió, szezámmag, mák), kalciummal dúsított élelmiszerek, ásványvizek.

A kalciumfelszívódásról:

A kalcium felszívódása nem túl jó, átlagosan 20-40 százalék között mozog, tehát az elfogyasztott kalciumból csak ennyi hasznosul, ezt ráadásul sok tényező befolyásolja. Ide tartozik a túlzott fehérje- és zsiradékfogyasztás, a túlzott foszforbevitel, azaz a kólafélék, kakaók túl gyakori fogyasztása is. A kevés D-vitaminbevitel, és az oxálsav tartalmú élelmiszerek, mint például a spenót, sóska, rebarbara is gátolják a kalcium felszívódását. Segíti viszont az ásványi anyag felszívódását a mozgás, a megfelelő D-vitamin bevitel és a laktóz (tejcukor).

A kisgyermek, étrendje tartalmazzon olyan ételeket, melyek kalciumban gazdagok.

Kalcium az 1-3 éves gyermekek napi étrendjében:

* Reggeli: 2 dl tejalapú ital, teljes kiőrlésű kenyér, zöldségkrém

* Tízórai: 150 g narancs

* Ebéd: zöldborsóleves, paradicsomos burgonyafőzelék, sült csirkemell

* Uzsonna: 50 g natúr joghurt 50 g reszelt almával és 1 teáskanál zabpehellyel

* Vacsora: 2 dl tejalapú ital, kenyér, házilag készített húskrém, zöldpaprika

Mennyi kalciumra van szüksége az emberi szervezetnek?

Általában 800-1000 mg között alakul a szükséglet 1 éves kortól 60 éves korig, de bizonyos életszakaszokban, mint pl. terhesség, szoptatás alatt vagy idős korban az igény megnövekszik kb. 1500 mg-ra.

 

Forrás: Kisbögre és Tudomány hírlevél

Tünde