Kislányom, Sári 13 éves lesz és 6. osztályos egy budai katolikus általános iskolában. Eddig viszonylag konfliktusmentes és eredményes tanulmányi előéletet tudhatunk magunknak: Sári jól tanul, érdeklődő és szeret ide járni. Az iskola légköre és a tanárok segítőkész, emberi hozzáállása miatt nagyon elégedett voltam. Bár az osztályközösség valahogy nem akart összekovácsolódni, Sárinak megvolt a baráti köre, akikkel jól érezte magát. Az sem volt gond, hogy mi nem vagyunk annyira vallásosak. Sári mindenképpen itt szeretné befejezni az általánost.
A modern kor vívmányai és a technika tavaly tört be hozzánk is: nagy erőkkel jött az Xbox-ozás, számítógépezés, Facebook és persze az okostelefon.
Sári már tavaly megjegyezte, hogy már mindenkinek van okostelefonja, csak neki nincs. Leültettem és szépen elmagyaráztam neki, hogy sajnos nekünk nincs pénzünk ilyen drága dolgokra, és bármilyen kemény is, próbáljon meg e nélkül érvényesülni. Hiszen számítógépünk van, Facebook-ja is van, minden nap odaülhet, ha akar. Egyébként pedig népszerű az osztályban, sok barátja van, akikkel naponta találkozik. Nem örült, de elfogadta.
Idén ez az „apróság”még nagyobb gonddá nőtte ki magát.
Kislányom tájékoztatott, hogy kínosan érzi magát az osztályban emiatt a hiányossága miatt. Ráadásul az osztálytársai Viberen csoportosulnak, beszélnek meg összejöveteleket, és ő ezekből mindig kimarad. Valóban sajnáltam, és tudom is, mit érez, hiszen én is szegény családban nőttem fel, pontosan tudom, milyen, amikor a gazdag gyerekek havonta villognak menőbbnél menőbb kütyükkel, ruhákkal és lenézik a szegényebbeket. Mindezek ellenére sem tudtam okostelefont venni neki. Ő pedig nem lázadozott tovább, hanem beletörődött és megpróbálta „hiányosságait” a számítógépen és persze személyesen pótolni (megnézni a videókat, letölteni a zenéket, hogy ő is hozzá tudjon szólni a témákhoz).
Pár nappal később megtudtam, hogy Sári osztálytársai (lányok) Viberen nagyon durván megsértették az egyik barátját, majd még a csoportból is kitették. Sírás és veszekedés is volt belőle. Mondtam is Sárinak, látod, milyen jó, hogy te ebben nem vagy benne?
A következő szülői értekezleten az ofő elmondta, hogy ma rendhagyó beszélgetés lesz. Téma a Viber és az okostelefon. Elmondta, tud a korábbi online-csetepatéról, ami nem az első volt, és szeretné, ha ezt a problémát átbeszélnénk és megoldanánk.
Körkérdésére, hogy hogyan használhatja a gyerekünk az okostelefonját, mit csinál vele, átnézzük-e a telefonját, hogyan tudnánk kontrollálni ezt a Viberes diszkriminációt, egészen elképesztő válaszokat hallottam.
Intelligens, értelmes felnőtt emberek elmondták, hogy bizony sok baj van a telefonnal, és minden igyekezetük ellenére végül is fogalmuk sincs arról, miket írogatnak egymásnak a gyerekek, vagy mit néznek meg a neten. Van, aki estére elszedi, átnézi, de hát ami már le van írva, az ott is marad. Másik felháborodott, hogy hiába veszi el a gyerek telóját, akkor is hajnali 4-kor pittyeg a Viber és ő nem tud aludni.
A másik elszörnyedt azon, hogy édes kislánya nyomdafestéket nem tűrő szavakkal mocskolódik online. A megbántott gyerek anyukája nem engedné meg, hogy a gyerekek kitegyék egymást az osztálycsoportból. A többieket nem zavarja, hogy a gyerekük egész nap a telefonján lóg, de az már igen, hogy ocsmány képeket tölt te a netről.
Összegezve: Sok ezer forintért odaadták a gyereknek az internetet,hogy csendben legyen, és most az a baj, hogy használja? Hogy úgy használja, mint egy gyerek? Hogy azok, akik egyébként is utálták egymást, azok a Viberen is szemétkednek? Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
Ezért amikor rám került a sor, én őszintén elmondtam, hogy Sáriak bizony nincsen okostelefonja és ez csak részben anyagi kérdés. Tudom, hogy a gyerekeket nem lehet elzárni a fejlődés elől, és hogy ez ugyanolyan státusszimbólum, mint a márkás cipő vagy a drága óra. Elmondtam, hogy mennyire nem tartom még érettnek a gyerekemet az okostelefonra (főleg, hogy a nyomógombos telefonján sem tudom soha elérni, mert vagy nincs nála, vagy lemerült) és amit itt hallottam, az is csak ebben erősített meg. Nagyon örülök, hogy az anyagi hátrányaink miatt Sári nem vesz részt ezekben a Viberes balhékban, és én nyugodtan alszom, mert nem pittyeg a párnám alatta a gyerek Viberje. Sárinak sok barátja van, szeretik és eddig nem vettem észre, hogy szociálisan hátrányban lenne emiatt. Az pedig, hogy a gyerekek nem szeretik és bántják egymást, nem a telefonoktól van, a Viber csak egy újabb színtere az ellenségeskedésnek. Azok, akik az osztályban is utálják egymást, azok online is veszekedni és gonoszkodni fognak egymással.
Láttam, hogy a többi szülő szánakozva és értetlenkedve méreget, hogy „jaj szegény Sárikának nincsen” de azon már meglepődtem, hogy az ofő is. Szerinte a mai világban Sárinak kell, hogy legyen okostelefonja, mert így kilóg az osztályból. Hiszen mindent a Viberen beszélnek meg és a leckét is ott adják át.
Megismételtem, hogy nem tervezünk telefonvásárlást, és részemről be is fejeztem a mondandómat, ennyiben maradtunk. Míg a többi szülő sápítozott, hogy jaj, de nehéz nekik, meg hogy szegény gyerekeknek meg kell felelni az elvárásoknak, ofő még párszor szánakozva és jelentőségteljesen rám pislogott, hogy érezzem, mennyire rebellisnek tart.
Azóta ofő szerzett egy pszichológust, egyik buzgó apuka pedig egy médiában járatos „szakembert”, akik heti 2-3 alkalommal bemennek a gyerekekhez, hogy beszélgessenek velük a net és a Viber veszélyeiről. Mindig vannak „mit szoktál csinálni a Viberen?”, „mire használod az okostelefonodat”-féle körkérdések.
Sári – mit tehetne szegény – minden alkalommal elmondja, hogy neki nincs ilyenje ezért nem szokott disznóságokat sem Viberezni, de válaszul mindig csak a lesajnálást kapja az ofőtől – pedig a gyerekek már rég elfogadták, már nem téma köztük. Múltkor azt is mondta a tanárnő, hogy így majd az órai munkában sem fog tudni részt venni (???) és később meggyanúsította, hogy van okostelefonja, csak csinálja itt a feszültséget.
Felháborodásom határtalan. Hát ez az egyházi iskola? Ez a keresztényi szeretet és együttérzés? A szegények, elesettek segítése és elfogadása? Sárinak sikerült így is jól elboldogulni az osztályában, megtartani a barátait, és most pont az osztályfőnök diszkriminálja olyan dologért, amiről nem is tehet?
Ráadásul, ha ezzel bemegyek és megmondom ofő néninek, hogy szálljon le a gyerekemről, ne turkáljon a pénztárcámban és ne mondja meg, mit vegyek a pénzemből, csak még ellenségesebb lesz. Nemcsak velem, de a gyerekkel, aki már nem akar okostelefont és másik iskolába járni, de nagyon rosszul érzi magát az ofő sorozatos szemétkedései miatt, amivel állandóan megalázza a többiek előtt.
