A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint megfelelően szabályozottá válhat Magyarországon a művi meddővé tétel az egészségügyi törvény várható módosításának köszönhetően.

Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke a több civil szervezet felvetése nyomán kidolgozott változtatásokat ismertetve az MTI-nek elmondta: ha a jogszabályt elfogadja a parlament, egyértelműen rögzítik, hogy művi meddővé tételt az kérhet, aki ennek a költségeit vállalja, elmúlt negyvenéves, vagy három gyermeke van. Jelezte: korábban többször is szorgalmazták megfelelő szabályozás kialakítását az alkotmánybírósági döntés után a művi meddővé tételről. Ez az elmúlt években ugyanis szabályozatlan terület volt - fejtette ki. 

A KDNP szerint az új szabályozással minden fiatal számára megőrizhetővé válik a gyermekvállalás lehetősége. Fontosnak tartják, hogy a gyermekvállalásra mindenki szabadságát a kormány biztosítani tudja, és nem jó, ha ezt valakinél a húszas éveiben, akár külső erőszak, akár befolyás hatására korlátozzák. A beavatkozás ugyanis szinte visszafordíthatatlan folyamatot idézhet elő - fejtette ki. 

A tervezett módosítás szerint a nagykorú cselekvőképes, illetve korlátozottan cselekvőképes személy kérésre történő, családtervezési célú meddővé tétel korlátjaként meghatározott 40 éves határt egészségügyi tapasztalatok alapján állapították meg, és ehhez képest önálló, vagylagos feltételként szerepel a törvényjavaslatban a gyermekszámmal összefüggő kritérium. Az egészségügyi indokból elvégzett, valamint a cselekvőképtelen és nagykorúságot el nem érő személyeknél elvégzett beavatkozások feltételeit a törvényjavaslat nem módosítja, ezekkel kapcsolatban csak az új polgári törvénykönyv cselekvőképességet érintő szabályainak terminológiai átvezetése történik meg.

Rétvári Bence utalt arra, hogy 2005 novemberéig az egészségügyről szóló törvény szerint a művi meddővé tétel kizárólag családtervezési célból a 35. életévét betöltött vagy három vér szerinti gyermekkel rendelkező személynél volt elvégezhető, azonban ezt az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A Kereszténydemokrata Néppárt korábban már jelezte: támogatja a Családháló közösség és több civil szervezet - így a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Képmás, a Tudomány a Családért Egyesület, a Magyar Szalézi Munkatársak Egyesülete - felvetését, miszerint ideje átgondolni a sterilizációs műtétek hazai szabályozását. Szerintük a szocialista kormányzat idején módosított keretek felelőtlenül tették túlságosan is könnyen elérhetővé minden nagykorú számára az önkéntes meddővé tételt, amely a legtöbbször végleges és visszafordíthatatlan.

 MTI

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?