A múlt heti összefoglaló után vissza az aktuális eseményekhez. November legelejére volt egy újabb időpontunk a lombikos professzorhoz, ami azért volt furcsa, mert tulajdonképpen mindent megbeszéltünk a múltkor, és azon túl, hogy nyilván látni akarja a hiszteroszkópia eredményét, nem nagyon tudtuk elképzelni, hogy mit is szeretne mondani. Kicsit nyűgös voltam az újabb találkozó miatt, mert azon túl, hogy ez nem kevés pénzbe kerül, még baromi sokat is kell várni a bejutásra, ráadásul közben megérkezett hozzánk a nagyon várt barátnőm, akinek rövidke látogatását nem akartam ilyen, több órás kórházi programokkal "gazdagítani", még szerencse, hogy ő nagyon rugalmasan állt hozzá ezekhez az extra eseményekhez.

Szóval az adott este fél hatkor, a szokásos húszperces parkolóban keringés után megmutathattam a barátnőmnek belülről is a kórházat, ahol szültem a gyerekeket, és aminek a vendégszeretét ily módon alaposan kiélveztem. Jó kis kórház ez, a maga 700 férőhelyével, direkt előkerestem a 2011-es statisztikát, csak érdekességképpen: 14.583 szülésük volt tavaly, ebből született 14.835 gyerek. Enyhén szólva megdöbbentő számok, látom én az utcákon, hogy sok az ikres, de hogy ennyi? És ez csak az egyik kórház a fővárosban. Azt mindenesetre nem lehet mondani, hogy nem lenne kellő rutinjuk a szülések és terhesgondozások terén. További – számomra legalábbis érdekes – adat, hogy a kórházban 502 orvos dolgozik, rájuk jut 912 nővér, 700 adminisztrátor és további 700 (!) önkéntes. Szép számok ezek, engem legalábbis megnyugtatnak valahogy, pedig alapvetően nem vagyok a számok nagy barátja. Mondjuk ha nem láttam volna belülről, hogy működik a kórház, akkor lehet hogy semmit nem mondanának ezek a számok, szóval bocs a kitérőért...

Az IVF központ eléggé lepukkant folyosóján üldögélve volt időm átrendezgetni a papírjaimat, elég szomorú, de kezdett megtelni a mappám. A franc se gondolta, hogy ennyi vizsgáltra lesz szükség, és az IVF-be még bele se vágtunk. Mondjuk lehetne bízni a számítógépes rendszerben, de én jobban szeretem a fontosabb papírokat magammal hurcolni, és az adott pillanatban egy mozdulattal elővarázsolni a dossziéból. Szoktak is dicsérni érte az orvosok, de igazából nem ezért csinálom, hanem azért, mert rendesen van jó pár kérdésem egy-egy különlegesebb vizsgálat után, és ha nem tudom az orvos orra alá dugni a papírt, hogy "na de EZT itt magyarázd el nekem lécci", akkor kénytelen lennék beérni egy minden rendben van válasszal. Az pedig eddigi tapasztalataim szerint nem mindig elég. Sőt. Szóval mire a papírjaimat újra átrendeztem, és fölülre kerültek azok az új eredmények, amiket meg akartunk mutatni, már be is hívtak minket a férjemmel.

Az orvos szokás szerint nagyon kedves és figyelmes volt. Szépen nyugodtan áttanulmányozta a hiszteroszkópia eredményét, elégedetten vette tudomásul, hogy nincs polip. Ő is megnyugtatott, hogy a méhem furcsaságai miatt ne aggódjak, mert negyedik terhességre már hozzászokott a méhem a terheléshez, nem lesz semmi baj. És igen, a jobb oldali petevezető az kiesett a játékból, de ez a lombikprogramot úgy sem befolyásolja. Ezután tisztáztuk, hogy a kariotip vizsgálat egyelőre az engedélyezésre vár, de a következő héten azon is túl leszek. Újra rákérdezett, hogy akkor tehát szeretnénk lombikprogramot vállalni? Ezen kicsit csodálkoztam, mert mi a fenéért megy az ember egy lombikos megbeszélésre, ha nem akar lombikot, de bizonyára ez az előírás, többször is tisztázni kell, hogy mit akar a kedves beteg. Végül elmondta, hogy a lombikozás előtt a szabály szerint négy darab inszeminációt kell csinálni, de nekem még csak kettő volt. Mondtuk neki, hogy pár nap múlva meglesz a harmadik (erről majd később részletesebben is), a negyediket viszont nem szeretnénk megvárni. Kiderült, hogy a professzor benne van abban a bizottságban, ami engedélyezi a lombikot, és valószínűleg meglesz a megfelelő szakmai indok az utolsó inszemináció kihagyásához. Majd mosolyogva hozzátette, hogy de a legideálisabb talán mégis inkább az lenne, ha a harmadiktól teherbe esnék. Hát ebben nem volt vita köztünk.

Utolsó lépésként rákérdezett, hogy leadtuk-e az adminisztrációra a házassági anyakönyvi kivonatunkat (leadtuk), mert ez egy vallásos kórház, és ők a tavalyi évtől csak házaspároknak végeznek IVF-et. Tudtunk erről, leadtuk, minden rendben van. Akkor maradjunk kapcsolatban, kérte hogy a harmadik inszeminációkor majd a kezünkbe kapott spermavizsgálati eredményt faxoljuk el neki, szeretné minél hamarabb látni. És adott egy telefonszámot, ahol időpontot kell kérni az úgynevezett Eligazításra. Így, nagybetűvel. Ez már valóban az IVF előszobája, ott fogják egészen pontosan megmondani, hogy mikor tudjuk kezdeni a lombikot – néha van sajnos 1-2 hónapos várólista – és előtte milyen konkrét vizsgálatokat kell megcsináltatni, és beszélünk a konkrét protokollról is. Végezetül újra megkért minket, hogyha időközben teherbe esnék, akkor örvendeztessük meg a jó hírrel. Oké dokikám, ezen nem fog múlni.

Másnap reggel, legnagyobb megdöbbenésemre – miután úgy tudtam, nekünk kell telefonálni –, felhívott valaki az Eligazítással kapcsolatban. Hogy mikor lenne jó nekünk, mert ők kiszámolták a ciklusaim alapján, hogy november közepe, az új ciklus várható kezdete előtt pár nappal. Miután megkerestem az államat, leellenőriztem, jól számoltak, szóval megvolt az időpont. Majd egyeztettük a faxszámot, hogy addig is elküldhessék nekünk, hogy milyen vizsgálatokra lesz szükség, beutalót a háziorvostól tudok kérni. Mire beértem a munkába, már ott várt a három A4-es oldalnyi tájékoztató és lista. Millióféle vérvétel, manuális mellvizsgálat, rákszűrés, HIV-teszt. Oké, már rendeltem is az időpontot a családorvoshoz, a sebészhez (a mellvizsgálatot is sebész csinálja) és a nőgyógyászhoz. Úgy néztem, nem lehetetlen feladat két hét alatt elvégeztetni az összes vizsgálatot. Jó előjelnek tekinteném, ha az Eligazításra már minden kért vizsgálat eredménye a kezemben lenne. Ezen ne múljon már a lombikprogramnak való nekifutás.

Meni