Pár nappal azután, hogy megírtam az első posztomat a helyzetünkről, tehát augusztus közepe felé, újabb ciklust kezdtem el, és újra kértem a meddőségi klinikát, hogy nézzük meg a hormonszinteket. A klinika működéséről azt kell tudni, hogy a biztosítóm üzemelteti, kifejezetten női egészséggel foglalkozó klinika, külön meddőségi résszel. Mondanom sem kell, hogy a meddőségi rész állandóan 200%-on pörög, aminek az előnye az, hogy nagy tapasztalatuk van nem csak az orvosoknak, hanem a szakasszisztenseknek is. Hátránya pedig az iszonyatos zsúfoltság, túlterheltség, a második - és egészen idáig, tehát október végéig az utolsó - találkozókon kereken másfél órát vártam az orvosra, és ezzel még nem is voltam rossz állítólag.

Éppen ezért az olyan rutin dolog, mint a cikluskövetés, ami vérvételekből és ultrahang vizsgálatokból áll, nem is tartozik az orvos hatáskörébe. Simán ad beutalót az asszisztens, és ott helyben le is veszik a vért, illetve megcsinálják az UH-t is. Az orvosom lemondóan legyintett a cikluskövetésre júniusban, amikor kiderült, hogy gyakorlatilag zéró az AMH szintem, ezért júliusban nem is csináltunk vizsgálatokat. De ahogy korábban is írtam, nem akartam és tudtam feladni ilyen könnyedén, ezért az augusztus közepén induló ciklusomat "követni" akartam.

Így hát megcsináltattuk a harmadik napon a vérvételt, és ekkor jött a meglepő eredmény: FSH 14,6. Először el se hittem, gyorsan megnéztem az ösztrogén szintemet, mert biztos voltam benne, hogy megint fals eredmény jött ki. De nem. Én pedig egy életem egy halálom alapon abban a pillanatban felhívtam a klinikát, hogy tudom, hogy a kezelési tervemben semmi az égvilágon nem szerepel, de ezzel az eredménnyel nem lehetne-e mégis inszeminációt csinálni? Az asszisztens nagyon kedvesen annyit mondott, hogy "deee, hát végülis miért ne?" és nekem ennél több nem kellett. Persze ezt azért egyeztetnie kellett egy orvossal is, szóval a délutánt a telefonra tapadva töltöttem.

Nem sokkal este hat után meg is szólalt a telefonom, hogy beszéltek a helyettes orvossal (az én orvosom rengeteget van külföldön), és megkaptam az engedélyt, öt nap múlva újra vérvétel és UH, és akkor elmondják a tudnivalókat. Persze gyógyszeres stimulációt nem kaptam, de nem is számítottam rá, ennyire azért nem lett fantasztikus az új eredményem.

Az inszemináció egy olyan meddőségi eljárás, amikor a tüszők érettségi állapotát sűrűn vizsgálják, szükség esetén hormongyógyszerekkel stimulálják. Amikor a tüsző/tüszők elérik a megfelelő méretet, akkor tüszőrepesztő injekciót kap a páciens, majd pontosan 36 órával később sor kerül a beavatkozásra. Ehhez az inszemináció reggelén spermamintát kell adni, amit megvizsgálnak és feljavítanak. Kiválogatják a legjobb minőségű spermiumokat, és centrifugálással illetve egyébb kezelésekkel "felturbózzák" a srácokat. Aztán a spermiumot egy katéter segítségével felhelyezik közvetlenül a méhüregbe. A beavatkozás nem fájdalmas, még csak nem is különösebben kellemetlen, pár perc alatt túl van rajta az ember.

Rövid pihenő után azonnal mehet a páciens amerre akar, persze nem árt a következő pár napon nem nagyon megerőltetnie magát. Ennyit tudtam én az inszeminációról. A dolog ennél azért kicsit bonyolultabb volt, bár ebben a tapasztalatlanságom is szerepet játszott. Először is a beutalókkal felszerelkezve le kellett harcolnunk a biztosítóval, hogy kiadják az engedélyeket. Miután ez megvolt, a ciklus 8. napjától naponta jártam reggeli vérvételre és ultrahang vizsgálatra. Mivel ez pont a nyári szünet idejére esett, ennek a logisztikai része elég érdekes kihívások elé állított minket, de megoldottuk. Aztán eljött a 12. nap, amikor az eredmények alapján azt mondta az orvos (persze nem nekem személyesen, hanem szokás szerint az asszisztenssel üzenve), hogy másnap lehet menni az IUI-ra.

Oké, de nem ám csak úgy, hanem reggel fél nyolcra vigyük be a mintát a kórházba úgy, hogy a "mintavételtől" számított egy órán belül legyünk ott. Aztán ha leadtuk, akkor irány vissza a meddőségi klinikára, ahol újabb vérvétel és UH. Mire 11-re vissza kell menni a kórházba, addigra tehát tudni fogjuk, hogy megfelelő állapotban vannak-e a petéim.

Hát ezt a reggelünket nem részletezem, egy rémálom volt, ráadásul nagyon idegesek voltunk mindketten. Szerencsére az UH után azt mondták, hogy mehetünk az inszemre, mert van egy darab megfelelő méretű tüszőm. A sperma minőségével és mennyiségével sem volt semmi baj, kifejezetten jó értékeket kaptunk, aminek szintén nagyon örültünk, és úgy álltunk hozzá az egész inszeminációhoz, hogy lehet, hogy nem fog sikerülni, de legalább tudjuk, hogy a spermával minden rendben. Ja, mert az inszemináció sikerességi rátája 15-20%, ami nem sokkal több, mint a spontán teherbeesés 10-15%-os esélye. Annyiban segítség, hogy tényleg felturbózott srácok kerülnek be, és nem kell átverekedniük magukat a hüvelyváladékon, hanem egyből a célegyenesbe, vagy legalábbis az utolsó kanyarhoz érkeznek. Na szóval, vissza a kórházba, megvolt az inszem. Nagyon morbid és furcsa érzés volt ülni a folyosón és várni, kezemben egy pici kémcsőben a drága anyag, minden reménységünk :)

De mire elkezdtem volna hangosan röhögni a helyzet abszurditásán, már hívtak is, és röpke 20 perccel később már úton is voltam hazafelé.

 Gondoltam most már csak várni kell. Igen ám, de időközben meglett a vérvizsgálat eredménye is, és azzal hívott fel az asszisztens, hogy a doktor úr úgy ítéli meg, két nap múlva még ideálisabbak lesznek a feltételek, tehát két nap múlva csináltassunk még egy IUI-t. És hogy biztosra menjünk, aznap este adjak be magamnak egy Ovitrelle nevű tüszőrepesztő injekciót. Aha, jó. Csak éppen receptem és injekcióm nem volt.  Volt viszont három gyerekem, és másfél órám patika-zárásig.

Ja, amúgy a kórház, a rendelő és úgy általában minden még véletlenül sem ott van, ahol élünk, hanem a közeli fővárosban, ahova autóval ugyan negyed óra alatt be lehet jutni, de nem a Belvárosba, ahol a recept és a gyógyszer várt. Indult a versenyfutás az idővel, a receptet elfaxolták, közben én telefonálgatni kezdtem, hogy mégis melyik patikában van a megfelelő gyógyszer, mert a mi kisvárosi patikánkban nem volt persze. A hozzánk legközelebb eső nagyobban sem volt, így azonnal a központi, ügyeletes patika felé vettem az irányt. Fél óra alatt beértem, gyerekek lobogtak utánam, mint Frakk után Károly bácsi, ahogy száguldottam a gyógyszertár felé. Igen ám, csakhogy a patika zárva volt, nyári felújítás. Ezt persze se a honlapon, se a telefonközpontban nem közölték. Itt nemes egyszerűséggel elsírtam magam, nem igaz, hogy ezen múlik.

Közben a férjem átvette az irányítást, villámgyorsan kinyomozta, hogy hol lehet mégis kapni ezt az injekciót, felhivta őket, volt nekik, még egy órán át nyitva is voltak. Újabb rohanás, közben persze délutáni csúcsforgalom és kánikula. Nem baj, végül csak a kezemben volt a cucc, és határidő után negyed órával már bele is állt a hasamba a tű, boldog tulajdonosa lettem egy kisebb adag HCG hormonnak. Soha injekciónak még így nem örültem.

Az előírásnak megfelelően 36 órával később túl estünk a második IUI-on, és onnantól kezdve nem volt más feladatunk, mint 14 idegőrlő napon át várakozni, és persze nem stresszelni. Mondanom sem kell, a második pont kiválóan sikerült, aki volt már bármilyen meddőségi kezelésen, és nem izgult utána, főleg úgy a 10. nap után, hát az tegye fel a kezét, vendégem egy fagyira...

 

Meni

 

http://www.csaladinet.hu/tudastar/meddoseg/meddosegi_kezelesek_i_resz/#

http://www.robertklinika.hu/hu/tartalom/Meddoseg/Szolgaltatasaink/Inszeminacio#start

http://szulnijo.hu/cikkek/14-meddseg-iii-mesterseges-megtermekenyites.html?start=1