Mamamálha: hátizsák vagy pelenkázótáska?

Kicsivel – könnyebben. Kisgyerekes mindennapok praktikusan X.
Felkerekedünk 5, avagy hátizsák kontra pelenkázótáska

Miután az előző négy cikkben apróra végigböngésztük a felkerekedős listát (itt, itt, itt és itt), lekerekedésként már csak az a kérdés maradt, milyen táskával a legpraktikusabb felmálházni magunkat. Hát, a színházbajárós borítékretikülnek itt nem sok flitter fog teremni.

Hátizsák

Mivel két szabad kezet biztosít, nélkülözhetetlen alapdarabja lehet minden kisgyerekes háztartásnak. Tapasztalataim szerint merev hátfalú, több rekeszes és több külső zsebbel is ellátott példányt érdemes választani: sokkal könnyebb fél kézzel kotorászni benne, mint egy puhatestűben. Ha például egyik karunkon a gyanakvó babát tartjuk, miközben a másikkal a panyókára vetett hátizsákból próbáljuk kinyerni az oltási könyvet vagy az előkészítetlenül maradt textilpelenkát, nagy segítség, ha a merev hátfalnak köszönhetően a táska nem nyaklik-nyeklik a művelet közben. (És akkor még a fél kézzel kapaszkodós+két térd közé gyereket szorítós+hátizsákban turkálós békávézásról szó sem esett). Ugyancsak megkönnyíti a rapid helyzetmegoldást, ha az egyes rekeszekben állandó tartózkodási helyeket jelölünk ki: például a legnagyobbik a rohamcsomag(ok) és a hordozó, a középső a pénztárca és a telefon, a legkisebb a kéztörlő, a zsebkendő és a moncsicsi helye stb. Ha pedig a kajának mondjuk a bal külső, a piának pedig a jobb külső oldalzsebbe van bérlete, igénybejelentés esetén le sem kell vennünk a hátunkról a pakkot, elég csak hátranyúlnunk a megfelelő irányban és szögben.

Próbálkozhatunk azzal is, hogy csak a gyerek(ek) holmiját tesszük a hátizsákba, a saját felszerelésünket pedig övtáskába vagy kistáskába pakoljuk. (Nekem ez nem annyira vált be, mert nem szeretek a feltétlenül szükségesnél több cuccra figyelni, továbbá utálom, ha a gyerekek körül hajolászva-guggolászva ide-oda csapong körülöttem a retikül vagy bármilyen oldaltáska, de hátha másnak működik.)

(Közbevetés. A hozzám hasonló hátizsák-szédelgők figyelmébe ajánlom a Decathlonban kapható, tizespézsé-méretűvé gombócolható instant hátizsákot, remek találmány, több szín!)

Pelenkázótáska 

Van, aki imádja, van, akinek ingyen se kéne. Én felváltva használom a hátizsákos-rohamcsomagos menetfelszereléssel. Ha hosszabb gyalogos sétára indulunk, a babakocsira aggatott pelenkázótáskával megyünk, de ha tudom, hogy a babakocsit hetvenkét lépcsőn fogom lecipelni az aluljáróba, föl fogom szuszakolni a magas padlós trolira stb., akkor a jobb súlyelosztás érdekében hátizsákba pakolok: nem akarok a gyerekkel meg a kocsival együtt még egy leffegő pelenkázótáskát is emelgetni.

Pelenkázótáskából szerintem szintén olyat érdemes választani, aminek kívül is minél több zsebe van: így cipzárazás-tépőzárazás-kotorászás nélkül is elővehetjük belőle a toplistás cuccokat (cumisüveg, papírzsepi, nedves kéztörlő stb.). A saját személyes holminkat egy külön kis pakkban bele is tehetjük a pelenkázótáskába, bár keserű tapasztalatom szerint onnan meglehetősen könnyű elemelni… (Évekkel ezelőtt az Ünnepi Könyvhéten az alatt a kettő ünnepi perc alatt lopták ki a telefonomat a pelenkázótáskából, amíg a lányomat kivettem a babakocsiból, és hordozóban a hátamra vettem.)

A felkerekedős lista elemein kívül ízlésünk, paraanya-faktorunk, sarjaink vérmérséklete stb. alapján az alábbi vésztartalékok közül is beválogathatunk ezt-azt a pelenkázótáska állandó tartalmába:

- eldobható esőponcsó (zsebnaptár-méretű, pillekönnyű csomagocska a Müllerből – esőkabátként és esőnejlonként is használható)

- egy kicsire összecsomagolható textilszatyor

- egy műanyag S-kampó

- egy müzliszelet (elsősorban magunknak…)

- egy kicsi buborékfújó

- egy aszfaltkréta

- egy (felfújatlan) lufi és némi madzag

- télen útszóró só (vicc volt, vicc volt). 

Ezeknek se súlyuk, se helyigényük, viszont „helyzet” esetén nagyon jól tudnak jönni. És annyira szívmelengető látni a gyerekeket, amikor egy váratlanul, de jó ütemben felbukkanó útszórósónak lufinak vagy buborékfújónak olyan energiával tudnak örülni, hogy a világló kis arcukkal egyetemben akár ők maguk is beköltözhetnének a pelenkázótáskába – mini zseblámpaként.

Zárszó. A felkerekedős cucc – amely tapasztalatom szerint főként a „néhányszor már előfordult, hogy” kezdetű történetek tanulságaiból áll össze − természetesen nem csupán az évszaknak és az időjárásnak, hanem a gyerek(ek) életkorának és aktuális hangyáinak megfelelően is változik. Egy éppen szobatisztuló aprósággal útnak indulva a papírbili és a váltás ruha jelentősége értékelődhet feljebb; egy dackorszakos deddel felkerekedve az apró, figyelemelterelő játék lehet életmentő, ld. buborékfújó; egy tornádóként közlekedő háromévest pesztrálva egy mini üveg Betadin meg némi ragtapasz lehet kellemes útitárs. (Ugyanakkor minden felkerekedős cuccnak zuhanni kezd az árfolyama, amint a gyerek tárgyaló- és kompromisszumképes életkorba lép, illetve teljes mélységükben megérti a „miután”, „mindjárt”, „majd otthon” stb. kifejezéseket.) De a legfontosabb tényező talán a gyerekek száma − én legalábbis felkerekedés-ügyben azóta lettem igazán listázó-körültekintő, mióta kettővel jövök-megyek. Egyrészt mert a nyafogás ragadós, és az ésszerűség határain belül igyekszem elkerülni, hogy sztereóban kelljen hallgatnom. Másrészt mert tudom magamról, hogy az alapvetően tervezős-szervezős énem sokkal fogékonyabb a semmiből felbukkanó gyerekbarát programlehetőségre (pl. váratlan találkozás egy interaktív szökőkúttal a hűvös tavaszban…), ha nálam van a számomra megnyugtatóan felszerelt Mary Poppins-táskánk.

Harmadrészt mert míg egy darab gyerekkel – „hát legfeljebb hazaugrunk!” felkiáltással – még lazán elindulhattunk a szomszédos játszótérre egy szál mobiltelefonnal felszerelkezve, a hazaugrás már jóval nehezebben kivitelezhető, ha a nagyobbik épp teljes erőbedobással szervezi a focicsapatot a homokozó törzsközönségből, amikor a kisebbiknek gyanúsan vörösödni kezd a feje. Különben is: a nagytesót már csak a kicsi puszta létezése is épp elég nehezteléssel töltheti el ahhoz, hogy huszonhét percnyi boldog állatkertezés után ne akarjunk össznépi visszavonulót fújni csak azért, mert a koránál fogva még kevésbé rugalmas ketteskének nem tettünk be elegendő tápszert, pelenkát, váltás ruhát, vagy otthon felejtettük a legális nyugtatószerként alkalmazott hordozót. Ezért a jelszó nálam még mindig ez: tegyük önjáróvá, ami kiszámítható – marad elég kiszámíthatatlanság így is. Hála az égnek.

Anna

Sorozatunk júliusban folytatódik, amikor is a háztartás felé vesszük majd az irányt.