oktatás iskola iskolások

Egy félig-meddig szakmai kudarc kapcsán szeretném kikérni véleményeteket. Tanár vagyok egy általános iskolában, egy hatodik osztályban osztályfőnök-helyettes. Az osztályunkból egy diák (illetve a szülő), minden előzmény (tényleg minden előzmény!) nélkül átkérte magát az évfolyam másik osztályába (b-ből a c-be). Az indoklás az volt, hogy a gyerek nem érzi jól magát az osztályában, nincsenek igazi barátai. A szülő egyenesen az iskolavezetéshez ment, nagyon határozottan közölte a kérést, ők pedig engedélyezték. Az adott diák hétfőtől a c-be jár. 

Sima ügy, nekem még is nagyon rossz tapasztalat. Elsősorban a gyerek miatt. Az ő helyzetét, az én véleményem szerint ez a váltás nem fogja megoldani. Egy csendes, introvertált gyerekről van szó, aki nem stréber, de nem is rossz tanuló, jó szándékú, elül az órákon, csinálja a dolgát. Nem kirekesztett, nem lúzer, csak „láthatatlan”. Napközben, szünetben nincs látványosan egyedül, mindig csapódik valamelyik beszélgető, játszó csoporthoz. De csak akkor szól, ha kérdezik, nem csak órán, a társaival is ilyen, eleinte próbálták bevonni, de sokszor nemet mondott vagy nem ért rá a közös programokra (különórája volt, messze laknak stb.), így aztán egy idő után nem hívták. 

A kamaszoknál a „bandázás” alapélmény, még a periférián lévő gyerekek is igyekeznek csapódni valahová. Ennek a gyereknek ez ilyen-olyan okból kimarad. Természetesen vannak szervezett osztályprogramok, „csapatépítők” ezek azonban, főleg a gyerekek különböző elfoglaltságai miatt, annyira szórványosak, hogy önmagukban nem tudják az alapvető csoportdinamikát, belső kapcsolatokat gyökeresen megváltoztatni. Erre pedig a heti egy osztályfőnöki óra is kevés.  

A saját praxisomban úgy látom, hogy az iskolán kívül is megerősített kapcsolatok, csoportok maradnak meg: együtt járnak valami szakkörre vagy edzésre, vagy csak ott vannak délután együtt a napköziben vagy tanulószobán, és házi írás után dumálnak, játszanak vagy zenét hallgatnak. 

Egyszóval az adott diák, minden közösségépítő technika ellenére egyértelműen periférián volt az osztályban. Az osztály egyébként jó, átlagos közösség, a kamaszcsoportok jellemző kisebb-nagyobb konfliktusaival, semmi kirívó. A tanulót nem érte direkt inzultus, nem volt szó sem zaklatásról, sem bántalmazásról vagy csúfolásról, ezt a gyerek is megerősítette. „Csak” magányos. És itt jönnének a kérdéseim. Mit tehet egy tanár vagy szülő ilyenkor? Nem bántják a gyereket, de nem jó neki. 

Tanárként: Igyekszem bevonni a közösségi programokba, csoportmunkában dolgozunk, felszólítom, dicsérem, beszéltetem. Mindent megteszek, hogy ne legyen periférián, de ne is legyen akarta ellenére előtérbe állítva (hiszen visszahúzódó gyerekről beszélünk), ne érezzék úgy a többiek és ő sem, hogy „rájuk tukmálom”. Vékony a határ. Beszélek a szülővel. De mikortól? Hiszen ránézésre nem magányos, általában viszonylag jókedvű, a dolgai rendben vannak, csendes. „Már ez is probléma?”

Szülőként: Itt lennék kíváncsi a ti véleményetekre, tapasztalataitokra. Én szülőként még nem találkoztam ezzel a problémával, a két nagyszájú gyerekem elég könnyen barátkozik, sokszor túlságosan is. Gondolom, ha gyerekem magányos lenne, bátorítanám, erősíteném az önbizalmát, hogy nyisson bátrabban, bíztatnám, hogy barátkozzon. De ez nyilván nem megy varázsütésre. Több lehetőséget teremtenék, hogy részt vehessen a közös programokon. Ha megoldhatatlan a helyzet, a közösségváltás megoldás lehet. De.

Itt szeretnék visszautalni a szóban forgó szülő megoldására, ami véleményem szerint, (a nyilvánvaló legjobb szándék ellenére), a lehető legrosszabb. A közösségváltás iskolán belül, megint csak magánvéleményem szerint, akkor jó megoldás, ha az új osztályhoz van valami szorosabb kötődés (legjobb barát, edzéstársak stb.), „csak” a váltás nem elég. Itt nem volt erről szó, az új osztályt a szülő ránézésre választotta. Így az fog történni, hogy a régi osztálytársakkal lesznek közös órák (testnevelés, nyelvórák stb.), akik minden tanári behatás ellenére, tekinthetik „árulásnak” a dolgot. Az új osztály is ismeri a tanulót, a közösségváltás előnye, a tiszta lap nem valósul meg. 

Arról sajnos nincs közelebbi információm, hogy az iskolavezetés miért engedélyezte ezt ilyen hirtelen, nyilván nem akartak elveszíteni egy tanulót. A másik oldalról, mivel elég jó iskolának számít a suli, gondolom a szülő sem akarta „gyengébb” helyre vinni. De nem tartom ésszerű dolognak, hogy a szülő nem egyeztetett az osztályfőnökkel, nem kért segítséget, nem ültünk le beszélni. 

Nem ígérem, hogy folyamatosan fogok kommentelni, de érdekelne, hogy ti hogy látjátok. A tanárok mulasztottak? Miben van nekünk felelősségünk? Miben tudtunk volna még tanárként segíteni? Szülőként, egy visszahúzódó gyerekkel, ilyen helyzetben mit tennétek, vagy mit csináltatok volna másképp? Köszönöm, hogy végigolvastátok.

Írisz