Még nem teljesen állt el, de azért jócskán alábbhagyott a rejtélyes vérzésem. Ez is valami. Már majdnem csak egy sima menstruáció, most már akármelyik nő lehetek a hetes buszon, akinek éppen aznap reggel megérkezett a havi vérzése, semmi különcködés, már nem én vagyok a végtelenül eldurvult helyzet.
Meg is beszéltük otthon, hogy a következő negatív nőgyógyászati vizit után nekivágunk a babatémának, lesz, ami lesz. Vicces, hogy azt írom, negatív vizit – tudjátok, hogy értem. Eddig nem sok pozitív vizitem volt nőgyógyászoknál, pedig nagyon igyekeztem mindig udvarias, tudatos, együttműködő lenni. De több érzéketlen orvossal találkoztam már, mint olyanokkal, akiket még érdekelt a baj, szülés, helyzet mögötti ember is, akárcsak egy fikarcnyit.
Hamar sort kerítettem arra a bizonyos vizsgálatra. Zabszem volt a fenekemben, minél előbb egészséges szerettem volna lenni. Örültem, hogy az éppen rendelő körzeti nőgyógyász egy fiatal nő, részvétet és megoldást reméltem ettől, de közben valamiféle emberséges megközelítést.
Már a vizsgálatnál durva volt, technikailag is, illetve rövid, parancsszerű utasításokat adott, mit tegyek. Csússzon lejjebb. Lejjebb. Lejjebb. Lajhár. Ezt nem mondta, de én már hallottam, olyan rosszak voltak az előző hangsúlyai. Fásult volt, hideg fejjel és felszínesen gondolkodó, unalomtól rutinos robot. Én neki aznap a 237-es sorszám voltam, semmi több. Mégis nekiveselkedtem és előhozakodtam a babaprojekt témával, már amikor felöltözve ültünk egymással szemben. Ez megfigyelésem egyébként, hogy széttett lábakkal, lejjebb és lejjebb csúszva vizsgálat közben sosem olyan könnyű beszélgetni akármiről, még akkor sem, amikor egy rendesebb, kedves orvos hangját hallja az ember a lábai közül.
Maga már nagyon benne van a korban - válaszolta úgy, hogy fel sem nézett, egy receptet kezdett idegesen írni, furcsa, nagy karikás betűkkel.
Tudom, tudom – kezdtem magam mentegetni és próbáltam elkapni a tekintetét, de fel sem nézett. Nem szeretném ezt mindenáron, csak ha az egészségem engedi, ha ez a titokzatos vérzés abbamarad.
Na, erre felnézett. Úgy látszik, valami fontosat mondhattam neki, vagy megcsípte egy pók a bokáját, tök mindegy, de kizökkent egy pillanatra. És akkor jött a nyakba leves, a következőképpen:
- Ez nem titokzatos vérzés, magának valószínűleg a méhnyakrák előszobájában van a szervezete. Egy műtét lesz szükséges, majd adok időpontot.
És akkor én megkérdeztem, hogy mégis milyen műtétről van szó. Én hülye. Mondta, hogy a szokásos műtét, képzeljem el úgy a méhnyakamat, mint egy kolbászt, abból levágják a rossz részt és kész. Szó szerint így mondta, kolbász és abból levágják, és azt is szó szerint mondta, hogy és kész. Utána sem javasolja a gyermekvállalást, mert jócskán benne vagyok a korban. Igen, tudom, ezt már a beszélgetés elején is mondta. Megjegyeztem.
Azt mondta még, mintegy bátorításképpen, hogy mivel már szültem, ellehetek azzal a gyerekkel is, nem lennének jó esélyeim egy várandósság egészséges kihordásában. Kezembe nyomott valami receptet, egy telefonszámot a műtéti időpontért, majd azt mondta, viszlát és az asszisztenséhez fordult, jelezve ezzel nekem, hogy befejeztük a beszélgetést.
Viszontlátásra. Egy élmény volt. Kolbász, mi?
Azért bízom benne, hogy meggyógyulok, túl leszek a műtéten, felépülök, visszatöltöm magamba az energiákat és a természettel együttműködve létrehozunk mi még valami kis csodát, annak ellenére, hogy már van ilyenem, akivel ellehetek, ahogy a doktornő mondta. El is vagyok vele, de én még jobban el szeretnék lenni. Hátha sikerül.
Zizi
