Már majdnem két éve voltunk házasok, amikor úgy döntöttünk, hogy gyereket szeretnénk. Már korábban is szívesen olvasgattam a gyerekvállalásról, így tudtam róla, hogy átlagosan fél évig tart egy párnak, míg megfogan a babájuk, de az egy év várakozás sem ritka. Sosem gondoltam, hogy nekünk ennyit kellene várnunk, de persze nem estem kétségbe, amikor az első próbálkozós hónap után megjött. Van ilyen, majd a következő ciklus sikeres lesz. Csakhogy az sem volt az, sőt, a rákövetkező sem. Mivel alapvetően türelmetlen vagyok, így nem vártam tovább, hanem elmentem a legközelebbi rendelőintézetbe, és megosztottam az orvossal a gyermekvállalási terveinket, hátha mond valami okosságot.
Mivel nem konkrét panasszal érkeztem, csak amolyan előzetes kivizsgálásra, így hamar rövidre zárta a beszélgetésünket. Nem vizsgált meg, csak ráírta a papíromra, hogy a végzett beavatkozás: tanácsadás. A tanácsa arra korlátozódott, hogy próbálkozni kell, vitamint szednem nem szükséges, egyek sok zöldséget, gyümölcsöt, valamint jöjjek vissza, ha már terhes vagyok. Keserű szájízzel távoztam, és tovább teltek a pozitív teszt nélküli hónapok.
Egy hét nyaralás után végre nem jött meg a menzeszem! Mivel nem volt rendszeres, így nem tudtam megállapítani, hogy mihez képest késik. Nem siettem hát el a tesztelést. Végül egy délután rászántam magam, amikor már abszolút rekordot döntött a ciklusom hossza. Nagyon halvány pozitív lett, látszott ugyan a második csík, de nem volt számomra túl meggyőző. Gondoltam, ha továbbra sem jön meg, akkor visszamegyek az SZTK-ba és csináltatok egy ultrahangot. Másnap viszont vérezni kezdtem, így azonnal felkerestem a dokit. Csinált egy hüvelyi UH-t, és ráírta a papíromra, hogy terhességre utaló jel nincs. Szerencsére még időm sem volt, hogy beleéljem magam, így nem éltem meg csalódásként. Megemlítettem a dokinak, hogy elég sokat vacakol a ciklusom, főleg mióta babát szeretnénk, rendszertelen, egyszer előfordult köztivérzés is, most meg ez a fura eset… A válasza ennyi volt: Hát ez pech! Elhatároztam, hogy hozzá többé nem megyek, de egy beutalót még kértem tőle hormonvizsgálatra. Nagy nehezen megírta, de azért előtte még kioktatott, hogy szerinte ez felesleges. Lehet, hogy az volt, mert minden értékem rendben volt, de engem megnyugtatott ez a tudat, tehát nekem már ezért megérte.
Szerencsére az SZTK-ban volt váltótársa ennek a dokinak, gondoltam, őt még kipróbálom, mielőtt magánpraxist keresnék fel. Ekkor már 10 hónapja próbálkoztunk, így nem kerteltem, megkérdeztem, hogy végeznek-e petevezeték-átjárhatósági vizsgálatot TB támogatottan. Kitérő választ adott, miszerint menjek a Kaáli Intézetbe, mert ott laparoszkópiás eljárással jobban meg tudják csinálni, és felhívta a figyelmemet, hogy a magyar egészségügyben két év védekezés nélküli házasélet után kezelik meddőként a párokat, szóval várjak még ezzel. Nem vettem fontolóra a szavait, elképzelhetetlennek tartottam, hogy várjak még újabb egy évet! Mivel esedékes volt a rákszűrésem, azt még elvégeztettem az SZTK-ban, de elhatároztam, hogy többé be nem teszem a lábam a nőgyógyászatra. Az eredményért csak telefonáltam, negatív lett.
Kutatni kezdtem magánorvos után, és végül a barátnőm ajánlására felkerestem egy doktornőt, akiről jót is, de sok rosszat is olvastam az interneten. Azért esett mégis rá a választásom, mert a barátnőm elmesélte, hogy egy ismerősén öt sikertelen lombik után segített a doktornő azzal, hogy kiirtott a szervezetéből egy baktériumot, ami rendre megakadályozta a terhességeket. A kezelés után nem sokkal természetes úton lett babája ennek a párnak. Ez a történet szöget ütött a fejembe, reméltem, hogy nálam is csak ennyi a probléma.
A doktornőhöz már akkor kerültem, mikor épp letelt az egy év sikertelen próbálkozás. Az SZTK után éles váltás volt a magánrendelő. Ha a pénzemért is, de meghallgatták az összes búmat-bajomat, és alaposan megvizsgáltak. Éppen peteérésem volt, amikor ott jártam. A méhnyaknyákból a doktornő arra a következtetésre jutott, hogy hormonálisan teljesen rendben vagyok, és egy érett pete is ott virított az UH-képernyőn, tehát a dolognak ezzel a részével sem volt gond. Amikor viszont kenetet vett a méhnyakamról, akkor véres lett a pálca. A diagnózis: nyakcsatorna-gyulladás. A spermiumok nem, vagy csak nehezen jutnak át a méhszájon. De vajon mi okozza a gyulladást? A doktornő az ureaplasmára vagy a mycoplasmára gyanakodott, így csak erre a két baktériumra tenyésztették a kenetemet. Az urea igazolódott be. Ha lett volna is baba, ez a kis szemét kórokozó megakadályozta őt a fejlődésben, ez magyarázhatja a korábbi halvány tesztet is. Akkor nem sikerült… Hallottam különböző csodaszerekről, például a Gynevac injekcióról, ami a hüvelyi PH-t helyreállítja, gondoltam, ha már ott vagyok a doktornőnél, megkérdezem, érdemes-e beadatni. A válasza ez volt:
„Felesleges. Maga az ureaplasma miatt nem esik teherbe, ha azt kiirtjuk, helyrejön a hüvelyi PH-ja is, a nyakcsatorna gyulladása is, és a babája is megfogan!”
Ettől a doktornőtől mindig boldogan jöttem el, nem tört le, hanem bizalmat adott abban, hogy közel már a cél!
Antibiotikumot kellett beszednünk, 10 napon át napi 1 szemet, nekem és a páromnak is. Ennyi. Csupán ez a 10 nap és ez a 10 szem gyógyszer választott el minket attól, hogy szülők lehessünk. Egy menzeszt megvárva, néhány hét után kellett visszamenni kontrollra, és noha a nyakcsatorna-gyulladás még nem gyógyult be teljesen, az ureateszt már negatív lett. Két hétre rá a terhességi teszt pedig pozitív.
Most 10 hetes terhes vagyok, és már láttuk a babát ultrahangon is. Szépen fejlődik, és minden rendben van. Most így visszagondolva nem is volt olyan sok ez az egy év várakozás, de akkor nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Kitanultam a cikluskövetés csínját-bínját, vezettem precíz hőgörbéket, ovulációs teszteket csináltam, trükköztem, ahogy tudtam, pedig a siker nem ezen múlt. Persze nem vagyok teljesen racionális és hiszem, hogy ennek valamiért így kellett történnie. Azért mégis jó lett volna, ha már az elején kicsit jobban odafigyelnek rám, főleg, hogy nagyon bíztam a TB támogatott orvosi ellátásban. Sajnos csalódnom kellett.
Minta
